2014. július 8., kedd

Máktorta meggyes-habos krémmel.



Hétvégére készült ez a máktorta melyet meggyes-habos krémmel töltöttem meg, majd olvasztott csokoládéval alaposan megcsorgattam. Én nagyon szeretem a mákos süteményeket, tortákat, de azok akik éppen nem kedvelik, le is cserélhetik pl. darált dióra vagy éppen mogyoróra. Mivel éppen meggyet tettem el télire, így adott volt, hogy a torta krémje is meggyes legyen. A mákos tésztához igen jól illet ez a meggyes krém, és a bónuszként rácsorgatott csokoládé sem rontatta el. Nemhogy nem rontotta el, hanem valami isteni finom volt így együtt.






 Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

20 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
8 dkg Rama margarin (v. vaj)
2 db tojás
1 dl tej
10 dkg darált mák
20 dkg liszt
1 cs sütőpor


A porcukrot keverjük habosra a margarinnal és a két egész tojással, majd adjuk hozzá a tejet is. Ezután állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a sütőporral, és a darált mákkal összekevert lisztet. Addig keverjük, hogy a tészta szép sima legyen.

A tortaformát vékonyan zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt (tűpróbáig) süssük készre. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.







 Meggyes krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
porcukor ízlés szerint
2 cs vaníliás cukor
2 dl habtejszín (v. Hulala)
30 dkg meggy (cukrozott)
csokoládé a díszítéshez



A meggyet pár órával a felhasználás előtt magozzuk ki, majd cukrozzuk le. Ezután alaposan csepegtessük le, majd kb a felét botmixerrel pépesítsük.(én este cukroztam le, hogy jól átjárja a cukor a gyümölcsöt)

A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután apránként keverjük hozzá a pépesített meggyet. (kanalanként adjuk hozzá a meggyet, nehogy túl lágy legyen a krém)

A habtejszínt (v. Hulalát) verjük kemény habbá, majd szintén apránként, óvatosan keverjük hozzá a meggyes krémhez. 






A teljesen kihűlt tortát, éles késsel vágjuk félbe, majd az alsó tésztalapot kenjük meg a meggyes-habos krémmel. Ezután a maradék meggyet ízlés szerint osszuk el a krém tetején. Ezután helyezzük rá a másik tortalapot, majd tenyérrel kicsit nyomkodjuk le. Végül a maradék krémmel vonjuk be a torta külső felét is.

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk kicsit hűlni. Ezután ízlés szerint csorgassuk a tortára.

Az elkészült tortát helyezzük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.







Közvetlen tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.


6 megjegyzés:

  1. Hétvégére elkészítem,annyira megkívántam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága nyanyus, biztosan nem csalódtál, és nem csak Neked, de a családnak is ízlett. Én ma éppen piskótatekercs változatban sütöttem meg. :)

      Törlés
  2. Külsőre-belsőre egyaránt nagyon jól néz ki ez a torta. Azt hiszem, valamikor én is megsütöm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz köszönöm. Tudod én nagyon szeretem az ilyen krémes tortákat, na ebből is bevágtam néhány szeletkét. :)

      Törlés
  3. Olyan gyönyörű ez a torta, hogy napok óta ez járt a fejemben :-) Hétvégén én is megcsináltam - igaz, egy picit változtattam a krémen és persze nem lett ilyen szép, mint a Tied, de nagyon örülök neki, köszi szépen ! A bizonyíték : http://sylviablogja.blogspot.hu/2014/07/sargabarackos-turos-maktorta.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sylvia, nagyon örülök hogy Te is megsütötted. Köszönöm, hogy belinkelted, megyek és megnézem a tortádat. A változtatás csak jót tehet egy receptnek, így legalább ötleteket kapunk egymástól.

      Törlés