2015. augusztus 20., csütörtök

Csirkeszárny fűszeres-kukoricalisztes bundában.





A hosszú hétvégén gondolom sokan választják a szabadban való bográcsozást, grillezést. (bográcsos receptek itt megtalálhatóak) Persze azért többségben vannak azok akik nem jutnak ki a szabadba, és így a konyhát választják az ebédkészítés helyszínéül. Nekik hoztam ezt az egyszerű rántott csirkeszárny receptet. A csirkeszárnyakat fűszeres palacsintatésztába forgattam alaposan bele, majd bő olajban sütöttem ki. A palacsintatészta készítéséhez kukoricalisztet használtam, ezzel kissé új ízt adva az elkészült húsnak. A köretet sem bonyolítottam túl, egyszerű hasábburgonyát sütöttem, majd tálaláskor azzal, és kovászos uborkával kínáltam a fűszeres bundában sült csirkeszárnyakat.







Hozzávalók:

1 kg csirkeszárny
4 db tojás
2 tk mustár
1 tk csípős Piros Arany
1 tk szárnyas fűszerkeverék
3 gerezd fokhagyma
1 dl tej
kukoricaliszt (amennyit felvesz)

kb. 5 dl olaj a sütéshez






A csirkeszárnyat alaposan mossuk meg, majd papírtörlővel töröljük szárazra. Ezután sózzuk be, és hagyjuk kb. fél órát állni.

Egy tálba üssük fel a tojásokat, majd adjuk hozzá a tejet, a fűszereket, a mustárt, nyomjuk bele a fokhagymát, és keverjük alaposan össze.

Ezután fokozatosan keverjünk hozzá annyi kukoricalisztet, hogy egy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk.

Az olajat egy serpenyőben hevítsük fel.

A csirkeszárnyakat először forgassuk bele kukoricalisztbe, majd a fűszeres palacsintatésztába.
Ezután óvatosan tegyük bele az olajba, majd fedjük le egy fedővel. A lángot mérsékeljük, majd szép lassan, a húst többször átfordítva, süssük szép pirosra. Amikor szép pirosra sült, szedjük ki egy papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Közben ízlés szerint készítsünk hozzá köretet. Én krumplit sütöttem, de a rizs, és a krumplipüré is jól illik hozzá.

Tálaláskor a köret mellett, ízlés szerint még kovászos uborkát, salátát is kínálhatunk a fűszeres csirkeszárnyakhoz.


2015. augusztus 16., vasárnap

Peach Melba pohárdesszert.




Nektarin, málna, vanília fagylalt, ropogós keksz, jó sok tejszínhabbal megkoronázva, hát kell ennél finomabb pohárdesszert ebben a melegben? Bizton állíthatom hogy nem, és az elkészítése sem tart pár percnél tovább, és már kanalazhatjuk is. Igaz ma már nincs az a rekkenő meleg, de azért én még kihagytam a sütkérezést. Így aztán ebéd utánra ezt az egyszerű, ám nagyon finom pohárdesszertet készítettem el. Természetesen a siker most sem maradt el, így bátran merem ajánlani mindenkinek.......







Hozzávalók 4 pohárhoz:

1 cs Győri Édes zabfalatok
2 db nektarin
20 dkg málna
2 dl Hulala (v. habtejszín)
2 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
őrölt fahéj (ízlés szerint)
12 gombóc vanília jégkrém (CARTE  D'OR)
 






A málnára szórjuk rá a barna cukrot, a vaníliás cukrot, ízlés szerint fahéjat, majd óvatosan keverjük össze. (kb. két evőkanálra valót passzírozzunk át egy szitán, és tegyük félre)

A nektarint ízlés szerint szeleteljük, és vágjuk fel. (én kisebb kockákra vágtam fel)

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá.

A poharakba morzsoljuk bele a zabkekszet, és először tegyünk rá a feldarabolt nektarinból, majd kanalazzuk rá a málnát.

Ezután minden pohárba tegyünk 3 gombóc vanília fagylaltot, majd kanalazzuk rá a keményre felvert tejszínhabot.

Végül csorgassuk rá az előzőleg félretett, átpasszírozott málnát, majd díszítsük egy-egy szelet nektarinnal.






Az elkészült desszertet rögtön tálaljuk, és élvezettel kanalazzuk, mert különben a fagylalt elolvad.


2015. augusztus 14., péntek

Hétvégi receptajánló!!! Hamis gulyásleves.




Ezen a hétvégén sem fogunk fázni, sőt..... Persze azért a nagy meleg ellenére nem csak sűrűbben inni, de enni is kell. Így aztán egy egyszerű, és tartalmas levesreceptet hoztam, amely kb. egy óra alatt elkészül, és már tálalhatunk is. Hús helyett, egy darabka szalonnával megbolondítva nálunk nagy kedvenc. Hűvösebb időben lángost sütök, és a leves után azt kínálom, de ebben a melegben egy tányér leves után már nem is kívánunk mást. (lángos recept a linkre kattintva megtalálható)






Hozzávalók:

20 dkg császárszalonna
2 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 db paszternák (el is hagyható)
3-4 db krumpli
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 db babérlevél
5-6 szem egész bors
1 tk köménymag
2 tk pirospaprika
1 ek olaj (v. zsír)
1,5 l víz



A császárszalonna bőrét vágjuk le, és tegyük félre. A szalonnát ízlés szerint vágjuk fel kockákra.

A zöldségeket pucoljuk meg, majd ízlés szerint szintén vágjuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk apróra.

Egy edénybe öntsük bele az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott szalonnát és kezdjük el sütni. Amikor már kezd színt kapni, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk együtt pár percig. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát és a feldarabolt zöldségeket, az előzőleg levágott szalonnabőrt, majd keverjük alaposan össze, és szintén pároljuk pár percig.

Amikor a zöldségek már kellően megpárolódtak szórjuk meg a pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze, és öntsük fel a vízzel. Ezután ízlés szerint sózzuk, adjuk hozzá a fűszereket, majd főzzük félpuhára a zöldségeket.

Amikor a zöldségek félpuhára főttek, adjuk hozzá a felkockázott krumplit, ha szükséges még ízesítsünk utána, majd főzzük készre a levest. 

A főzési idő végénél ízlés szerint szaggassunk nokedlit, vagy csipkedjünk csipetkét a levesbe, és úgy főzzük készre.






Nokedli hozzávalói:

4-5 ek liszt
1 db tojás
csipet só
pici víz


A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá az egész tojást, és kezdjük el kanállal összekeverni. Keverés közben, apránként adjunk hozzá annyi vizet, hogy egy sűrűbb masszát kapjunk. 

Ezután a forrásban lévő levesbe, kiskanállal szaggassuk bele a nokedlit, majd várjuk meg még feljön a leves tetejére, és főzzük még pár percig. 

 Tálaláskor merjük a levest tányérokba, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint tejfölt is kínálhatunk hozzá.


2015. augusztus 11., kedd

Paradicsomos cukkinipörkölt.




A mai napon nem bonyolítottam túl az ebédfőzést, de ennek ellenére mint cukkiniimádó kijelenthetem, hogy nem csak egyszerű, de nagyon finom paradicsomos cukkinipörkölt készült. A hús pedig egyáltalában nem hiányzott. (mármint nekem, mert a férfiak biztosan nem lennének elragadtatva ettől a húsmentes ebédtől) Külön köretet nem is készítettem, mert a roppanós cukkini, és a sűrű, szaftos paradicsom, na meg a tetejére csipkedett füstölt sajt, friss zsemlével tunkolva volt az igazi.






Hozzávalók:

50 dkg paradicsom
1 zsenge cukkini
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk cukor
őrölt színes bors
1 marék bazsalikom
1 ek olívaolaj (v. rizsolaj)
10 dkg füstölt sajt






Jó érett paradicsomokat válasszunk, majd vágjuk fel nagyobb kockákra. A cukkinit vágjuk fel szintén nagyobb kockákra.

A vöröshagymát, a fokhagymát, és a friss bazsalikomot vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva a felkockázott paradicsomot is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a cukorral, és az apróra vágott bazsalikommal. (a cukor elveszi a paradicsom savasságát)

Ezután a serpenyőt félig lefedve, pároljuk kb. 5 percig, majd adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, és pároljuk tovább.

Amikor a cukkini már roppanósra párolódott, és a paradicsom leve kissé besűrűsödött, zárjuk el a gázt, majd a serpenyőt lefedve tartsuk melegen tálalásig.

Tálaláskor az elkészült paradicsomos cukkinipörköltet bőséges szafttal együtt szedjük tányérra, csipkedjük rá a füstölt sajtot, majd friss kenyérrel, vagy péksüteménnyel kínáljuk. Ízlés szerint készíthetünk mellé köretet is, de kenyérrel, vagy péksüteménnyel tunkolva a legfinomabb.


2015. augusztus 8., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Cukkinis-kolbászos tészta.





A hétvégére egy igen egyszerű, és kb. 30 perc alatt elkészíthető cukkinis tésztát hoztam, melyet azért egy kevés debrecenivel is megbolondítottam. Mivel kolbász is került bele, így van rá esélyünk, hogy a család azon tagjai is megkóstolják (majd falják ezerrel) akik bizony óckodnak a cukkini fogyasztásától. Persze az sem utolsó szempont, hogy ebben a nagy melegben nem kell órákat a konyhában tölteni, mégis egy igen laktató, és nagyon finom ebédet tudunk feltálalni.







Hozzávalók:

20 dkg debreceni
1 zsenge cukkini
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
őrölt színes bors
1 citrom héja és leve
1 kisebb chili (szárított)
1 ek olívaolaj
15 dkg metélt tészta
10 dkg füstölt sajt





A debrecenit és a cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra.

Egy wok-ba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva a kisebb kockákra vágott debrecenit is. 

Pirítsuk pár percig, és adjuk hozzá a szintén felkockázott cukkinit, reszeljük rá a citromhéjat, facsarjuk rá a citromlevet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és morzsoljuk rá a szárított chilit. (a chilit el is hagyhatjuk, ha nem szeretnénk hogy pikánsan csípős legyen)

Ezután fedjük le egy fedővel, majd néha megkeverve, (rázogatva) addig pároljuk hogy a cukkini még roppanós maradjon. (kb. 10 perc párolás elég)

Közben enyhén sós vízben főzzük ki a tésztát, majd szűrjük le, és rögtön tálaljuk.

Tálaláskor halmozzuk a tányérra a frissen kifőzött tésztát, kanalazzuk rá a cukkinis-kolbászos ragut, majd szórjuk meg ízlés szerint a füstölt, reszelt sajttal.


2015. augusztus 5., szerda

Sárgadinnye krémleves bazsalikomos pestoval.




Megint csak elért bennünket a kánikula, kint tombol a hőség, és ilyenkor nincs is finomabb egy egyszerű, ám jól lehűtött gyümölcslevesnél. Így aztán a nagyobb főzőcskézést a hűvösebb napokra hagyva egy egyszerű, főzést nem igénylő sárgadinnye krémlevest készítettem. A dinnyét egyszerűen csak mézzel, vaníliaaromával, és egy kevés tejszínnel leturmixoltam, majd tálalásig a hűtőben kellemesen le is hűlt. Ameddig a leves a hűtőben csücsült, készítettem hozzá frissen szedett bazsalikommal egy finom pestot. A bazsalikomos pesto pedig remekül illett a sárgadinnye krémleveshez, így legközelebb másfajta gyümölcsleveshez is elkészítem majd.






Krémleves hozzávalói:

1 kg sárgadinnye (felkockázva)
2-3 ek méz
1 tk vaníliaaroma
1 dl habtejszín


A felkockázott sárgadinnyéhez adjuk hozzá a mézet, a vaníliaaromát, és a tejszínt, majd turmixoljuk össze. (én pitypang mézzel készítettem recept itt megtalálható)

Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy tálalásig kellően lehűljön.






Bazsalikomos pesto hozzávalói:

10-15 db friss bazsalikomlevél
4 dkg darált dió (v. mandula)
1 lime leve (zöld citrom)
1 ek méz
1 ek olívaolaj


A bazsalikomhoz adjuk hozzá darált diót, a mézet, az olívaolajat, és a lime levet, majd botmixerrel pépesítsük. (ízlés szerint több mézet is adhatunk hozzá)






Tálaláskor a hideg sárgadinnye krémlevest a bazsalikomos pestoval kínáljuk. A két ízvilág nagyon jól illik egymáshoz. (a bazsalikomos pestot, ízlés szerint másfajta gyümölcsleveshez is kínálhatjuk)


2015. augusztus 2., vasárnap

Áfonyás-sajtkrémes szelet.




Bátran kijelenthetem hogy az áfonya, és a sajttorta is nagy kedvencnek számít nálunk. Így aztán kihasználva ameddig csak lehet, friss áfonyával többféle sütemény is készül. A hétvégére be is szereztem az áfonyát, és úgy gondoltam hogy sütök vele egy sajttortát. Aztán a napokban Habliliomnál éppen szembe jött velem egy áfonyás-krémtúrós szelet, amely igen csak csalogató volt. A alapreceptet aztán a saját ízlésemre formálva sütöttem meg. A tésztája pl. a nálam jól bevált linzertészta, melyet mindig házi zsírral készítek, mert így sokkal omlósabb. A töltelékbe pedig nálam túró helyett mascarpone került, melytől szinte légiesen könnyű, habos lett a töltelék. Én most tepsiben sütöttem meg, de ízlés szerint tortaformában is megsüthetjük, a végeredmény pedig így is, úgy is, egy nagyon, de nagyon finom sütemény.







Tészta hozzávalói 20x30 cm-es tepsihez:

20 dkg liszt
10 dkg vaj (v. zsír)
5 dkg porcukor
1 db tojás (kicsi)
1 tk sütőpor
csipet só



A lisztet keverjük össze a sóval, és a sütőporral, majd adjuk hozzá a hideg vajat (v. zsírt) és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá a tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (én házi sertés zsírral készítettem, mert attól sokkal omlósabb lesz a tészta)

Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd helyezzük, és tenyérrel kissé lapogassuk bele a sütőpapírral kibélelt tepsibe. (én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtom ki, majd egy gyors mozdulattal, a papírral együtt átemelem a tepsibe)

Ezután tegyük be legalább fél órára a hűtőbe, hogy a tészta kellően lehűljön, és közben készítsük el a tölteléket.





Töltelék hozzávalói:

40 dkg mascarpone (v. túró, ricotta)
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 ek kukoricakeményítő (púpozott)
3 db tojás (közepes)
1 citrom leve és reszelt héja

30 dkg áfonya
5 dkg darált dió 



Egy keverőtálba tegyünk bele 15 dkg porcukrot, a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá a tojások sárgáját, és robotgéppel keverjük jó habosra. 

Ezután adjuk hozzá a mascarponét, (v. túrót, ricottát) a citrom levét és reszelt héját, és a kukoricakeményítőt, majd keverjük simára.

A tojások fehérjét verjük fel kemény habbá a maradék 5 dkg porcukorral, majd egy keverőkanállal, óvatosan keverjük hozzá a mascarponés keverékhez. 

Az áfonyát alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le hogy ne maradjon rajta nedvesség.

Vegyük ki a hűtőből a tésztát, majd szórjuk meg a darált dióval, és az áfonyával. Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a tölteléket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 perc alatt aranybarnára. Sütés közben lehet a tészta itt-ott kissé megemelkedik, de mire teljesen kihűl, szép egyenletes lesz a teteje. (én légkeverésnél 160 fokon, 35 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a forró sütemény tetejét szórjuk meg vaníliás cukorral összekevert porcukorral, majd a tepsiben hagyjuk éppen csak langyosra hűlni. Ezután tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és szépen feltudjuk majd szeletelni.







Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a süteményt, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

A tésztája nagyon finom omlós, a sajtkrémes töltelék pedig habkönnyű, melyhez nagyon jól illik a darált dió, és az áfonya.