2015. július 18., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Zöldbabos-tejszínes csirkemell.




Az idei nyáron nem lehet panaszunk az időjárásra, sőt szinte már elviselhetetlen a kánikula, melyből jó néhány napot már magunk mögött tudhatunk. A nagy melegben pedig a zsíros, magyaros ételek helyett, inkább a könnyű fogások kerülnek a tányérunkra. Erre a hétvégére is egy ilyen könnyű, és kb. harminc perc alatt elkészíthető receptet hoztam, így nem kell órákat a meleg konyhában főzőcskézéssel eltöltenünk. Első gondolatom az volt, hogy tejszínes csirkemellet készítek, jó sok kakukkfűvel megbolondítva, majd kedvenc zöldségesemnél meglátva a friss, zsenge zöldbabot, úgy döntöttem, hogy egy-két marékkal abból is csempészek bele. Végül beigazolódott, hogy nagyon jó döntés volt, mert a roppanós zöldbab remekül illett a tejszínes-kakukkfüves csirkemellhez. A melegre való tekintettel pedig a köretet sem komplikáltam túl, egyszerűen csak rizst készítettem hozzá.







 Hozzávalók:

1 db filézett csirkemell
30 dkg zöldbab
1 cs újhagyma
1 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
őrölt fehér bors
kakukkfű (ízlés szerint)
2 dl főzőtejszín (magas zsírtartalmú)
2 ek olívaolaj







A zöldbabot vágjuk fel ízlés szerint, majd enyhén sós vízben, pár perc alatt főzzük roppanósra. Ezután szűrjük le, majd tartsuk melegen.

Az újhagymát a zöld szárával együtt, vágjuk fel vékonyra. (én a zöld szárából is vágtam hozzá, de ez ízlés dolga, és el is hagyható)

A csirkemellet vágjuk fel kisebb darabokra. A frissen szedett kakukkfüvet csipkedjük le a száráról.

Egy wokba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felszeletelt újhagymát, és pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt csirkemellet, és süssük kifehéredésig. Ekkor ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, reszeljük rá a citromhéjat, facsarjuk rá a citromlevet, és szórjuk meg ízlés szerint kakukkfűvel. Néha megkeverve pároljuk 5-6 percig, majd adjuk hozzá a roppanósra főzött zöldbabot, és öntsük fel a tejszínnel.

Ezután óvatosan keverjük össze, majd főzzük még pár percig, hogy a tejszín kissé besűrűsödjön, és az ízek jól összefőljenek.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, de pl. kuszkusszal, bulgurral is eltudom képzelni.

Tálaláskor szedjük a köretet tányérra, majd kanalazzuk rá az elkészült zöldbabos-tejszínes csirkemellet, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet! Gusztán tálaltad, meg is jött az étvágyam :-)

    VálaszTörlés
  2. Ma elkészítettem ebédre, igaz új hagymám nem volt itthon, de a régivel is naaaaaagyon finom lett, köszönöm. Biztos, hogy nem utoljára csináltam :)

    VálaszTörlés