2015. április 28., kedd

Egyszerű formakalács.




Napok óta egy finom kalácsra éhezem, pedig nem is olyan régen, a húsvéti ünnepekre sütöttem sósat is, és édeset is. Tehát napok óta egy szelet kalács körül forogtak a gondolataim, így aztán hozzáláttam, és egy egyszerű formakalácsot sütöttem. Egyszerűnek valóban nagyon egyszerű elkészíteni, a hozzávalók között sincs olyan ami ne lenne megtalálható minden konyhában. A kisült, kihűlt, és frissen illatozó kalács pedig nem csak foszlós, hanem bátran kijelenthetem, hogy az egyszerűsége ellenére nagyon, de nagyon finom. Egy bögre meleg kakaóval, pedig szinte abbahagyhatatlan.






Hozzávalók 25x10x7 cm-es formához:

50 dkg liszt
2 dl tej
2 dl tejszín
3 ek porcukor
2,5 dkg élesztő (friss)
1 db tojássárga
csipet só

1 kisebb tojás a lekenéshez





A tejet langyosítsuk meg, majd keverjünk hozzá egy teáskanál cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt és futtassuk fel.

A tejszínt keverjük össze a tojássárgával, és a maradék cukorral, majd öntsük bele a keverőtálba. Ezután öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd szitáljuk hozzá a sóval összekevert lisztet.

Ezután a robotgép dagasztó szárával (v. kenyérsütőgéppel) pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk)

A kelesztőtálat vékonyan kenjük ki olajjal, majd helyezzük bele a megdagasztott tésztát. Takarjuk le egy konyharuhával, majd langyos helyen, egy óra alatt kelesszük duplájára a tésztát.






A megkelt tésztát borítsuk rá egy enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel lapogassuk kissé el. Arra figyeljünk, hogy ne legyen hosszabb mint a forma amiben majd sütjük.

Ezután tekerjük fel a tésztát, majd helyezzük bele az előzőleg kizsírozott, kilisztezett formába. Takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kb. 40 perc alatt kelesszük újra. (a formát sütőpapírral is kibélelhetjük, akkor viszont nem kell kizsírozni, és lisztezni)

Amikor a tészta megkelt, kenjük le a tetejét egész tojással.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük, 45-50 perc alatt készre. A sütési idő felénél takarjuk le alufóliával, nehogy nagyon barnára süljön a teteje. (én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Tálaláskor ízlés szerint szeleteljük fel a kalácsot és úgy kínáljuk, reggeli vagy éppen vacsorára, egy pohár kakaó mellé. A kalács tésztája pedig nagyon finom foszlós.


4 megjegyzés:

  1. Szia! A tésztát egy edényben, vagy kettőben sütötted? Félek, hogy egy edényben nagyon nagy lesz a fél kg liszt. Köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én a megadott méretű sütőformában sütöm, és olyan lesz a kalács mint a képen látható. Amennyiben két formában sütöd, akkor azok legyenek kisebbek, mert ha ekkora méretűek mint a receptben szerepel, akkor laposak lesznek a kalácsok.

      Törlés
  2. Nekem püspök kenyérformám van és nincs kenyérsütögépem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen kézzel is megdagaszthatod a tésztát. A püspök kenyér formához sok ez a tészta, így vagy felezd meg a hozzávalókat, vagy 2 db püspök kenyér formába osszad el a tésztát. A formája természetesen a formának köszönhetően más lesz, de attól még finom.

      Törlés