2013. augusztus 4., vasárnap

Málnás pohárkrém.



A vasárnapi ebéd után bizony jólesik egy finom sütemény, vagy  desszert. A kánikulára való tekintettel a sütkérezés szóba sem jöhetett, így aztán egy finom pohárkrémet készítettem. Szerencsére a málnabokrokat nem viselte meg ez a nagy meleg (legalábbis eddig) így aztán továbbra is ontják a termést. A málnát fahéjjal és némi cukorral ízesítve óvatosan összekevertem, majd a elosztottam a poharakba. Végül rákanalaztam a mascarponekrémet és betettem a hűtőbe, hogy tálalásig jól lehűljön. A pohárkrémek nálunk nagy kedvencek, így aztán gyakran készítek. Ízlés szerint bármelyik idénygyümölccsel elkészíthetőek. (hasonló receptek itt megtalálhatóak)





Hozzávalók 4 pohárhoz:


30-40 dkg málna
3-4 ek porcukor
őrölt fahéj
1 cs vaníliás cukor

25 dkg mascarpone
10-15 dkg tejföl
2 cs vaníliás cukor
porcukor






A  málnát tegyük egy szűrőbe és folyó víz alatt, alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le.

Ezután óvatosan, nehogy a málnaszemek teljesen összetörjenek, keverjük össze a porcukorral, egy vaníliás cukorral, és ízlés szerint őrölt fahéjjal. Hagyjuk legalább egy fél óráig állni, hogy az ízek jól összeérjenek. (közben óvatosan keverjük át)

A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, a vaníliás cukorral, és a tejföllel.

A poharakba kanalazzuk bele az ízesített, kissé összetört málnát a levével együtt. Ezután kanalazzuk rá a mascarponekrémet, majd tegyük be a hűtőbe hogy kellően lehűljön, és az ízek összeérjenek.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd díszítsük csokoládéforgáccsal, és úgy kínáljuk.

6 megjegyzés:

  1. Ó, de guszta! Már vártam, hogy milyen lesz, de nem csalódtam benne. Eszméletlenül kínálja magát!!

    VálaszTörlés
  2. Csinos kis krém, és milyen hűs lehet :)

    VálaszTörlés
  3. Málna és csoki ismét :)) Imádom!

    VálaszTörlés
  4. Imádom a poharas desszertjeidet, Gizike. Ez a fantasztikus málnás krémes gyönyörüség után, de szeretném le venni a kép ernyőröl, olyan természetes és üde, hogy bolonditó! Puszillak

    VálaszTörlés
  5. Megcsináltam! Úr Isten, ez mennyei lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szöszi, örülök hogy ízlett!!! Nálunk is kitörő sikert aratott. :)

      Törlés