2012. október 24., szerda

Sütőtök-krémleves csicseriborsóval.



Ameddig régebben szinte minden nap valamilyen hagyományos, és főként magyaros levest főztem, addig mostanság inkább a krémleveseket részesítem előnyben. Az őszi időszak egyik nagy kedvence nálunk a sütőtök, és az abból készült krémlevesek. Persze a levesek mellett szívesen készítek még sütőtökből süteményeket, tésztát, stb...(sütőtökös receptek itt megtalálhatóak) Most szintén egy finom krémlevest főztem, és a sütőtök mellett került bele még csicseriborsó, krumpli, hagyma, és többféle őrölt fűszer is. A fűszereknek köszönhetően különösen  ízletes lett a leves, melyet a  tálaláskor rákanalazott tejföllel koronáztam meg.





Hozzávalók:

40 dkg sütőtök
20 dkg csicseriborsó
1 db krumpli
1 db lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
1/2 tk mustármag
1 tk római kömény
1 tk koriander
1 tk méz
1/2 mk őrölt chili
1 cm-es gyömbér
2 db húsleveskocka
őrölt bors
1/2 citrom leve
8 dl víz
2 ek olívaolaj
tejföl


 A meghámozott sütőtököt, és a krumplit vágjuk fel kisebb kockákra.
A csicseriborsót tegyük egy szűrőbe és a levét csepegtessük le.
A lilahagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra.
A koriandert, a római köményt, és a mustármagot tegyük egy mozsárba és őröljük meg.


Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra felvágott hagymát és kezdjük el üvegesre párolni. Pár perc után adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd az őrölt fűszerkeveréket, és pároljuk még pár percig.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt sütőtököt, a krumplit, a mézet, és reszeljük rá a megtisztított gyömbért. Alaposan keverjük össze, majd öntsük fel a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd tegyük bele a húsleveskockát, és a chilit.
Forraljuk ki, majd mérsékelt hőfokon főzzük puhára.

Ezután tegyük bele a levesbe a lecsepegtetett csicseriborsót, és ízesítsük a citromlével. Pár percig még főzzük, hogy az ízek jól összefőljenek.

Az elkészült levest botmixerrel pépesítsük, majd tegyük vissza a tűzre, és forraljuk ki. Közben kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk utána.

Tálaláskor a tányérba szedett leves tetejére frissen őröljünk borsot,  kanalazzuk rá a tejfölt, majd így kínáljuk.


3 megjegyzés:

  1. Mennyi fűszer! Kíváncsivá tettél velük... Nagyon guszta leves. Szeretem a sütőtököt, én is vettem egy nagyobb darabot...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először én is kicsit tartottam a sokféle fűszertől, de megőrölve, és megpirítva nagyon jól kiemelték a leves ízét. Szerintem neked is ízleni fog, ha elkészíted. Ja, és a tejfölt semmiképpen ne hagy el, mert nagyon jól illik hozzá.

      Törlés
  2. Fantasztikus kreativ sütőtök krém leves a sok kombinációval...gyönyörü tálalás ugyszintén!

    VálaszTörlés