2012. szeptember 17., hétfő

Bodzalekvár almával.



Tavasszal alig várom hogy elkezdjen virágozni a bodza, mert nagyon szeretem a vele készített süteményeket, és a bodzaszörpöt. Akkor mindig megfogadom, hogy ősszel a bodzabogyóból lekvárt fogok főzni, aztán ez eddig mindig elmaradt. Igen eddig, mert most bizony elkészült nálam is egy adag lekvár. Az utolsó lökést pedig a "Magyar Konyha" szeptemberi száma adta. Ebben a magazinban Saly Noémi "Spájz" című cikke éppen a bodzalekvárról szólt. A cikk, és a recept elolvasása után, fogtam magam, kisétáltam a bodzabokorhoz, és szerencsémre még találtam fásszárú, fekete érett bodzát. Aztán kezdetét vette a bodza, leszemezgetése. Na jó, nem szemenként csipegettem le, hanem egy villát segítségül hívtam, és rövid idő alatt készen is voltam. Kicsit azért eltértem a recepttől a hozzávalókat illetően. A bodzához adtam még almát, citromot, valamint került bele a cukor mellett még fahéj, és vaníliás cukor is. Végül Knorr dzsemesítővel sűrítettem be. Alig vártam hogy teljesen kihűljön a lekvár, és megkóstolhassam. Most bánom csak igazán, hogy eddig kimaradt nálam a bodzalekvár, mert nagyon finom lett. Rozskenyérre, és kétszersültre kenve, jól be is uzsonnáztam belőle.






Hozzávalók 3-4 kisebb üveghez:

50 dkg bodzabogyó (fekete, jó érett)
50 dkg édes alma
2 db citrom
40 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
őrölt fahéj
1 cs Knorr dzsemesítő
1 dl víz


A bodzaszemeket egy villa segítségével húzzuk le a száráról, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje. Ezután a víz tetején úszkáló bodzaszemeket szedjük le, és dobjuk ki a szemétbe.

A megmosott, és alaposan lecsepegtetett bodzát tegyük egy edénybe, majd nyomjuk rá a citromok levét, és öntsük rá a vizet. Ezután adjuk hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, ízlés szerint szórjuk meg őrölt fahéjjal, és keverjük össze.

Az almát hámozzuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük hozzá a bodzás-cukros keverékhez, és keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd néha megkeverve, főzzük addig még a bodzaszemek összeesnek. (én kb. 20 percig főztem)

Amikor a bodza, és az alma is teljesen puhára főtt, vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett szórjuk bele a Knorr dzsemesítőt. Ezután jó alaposan keverjük össze, majd töltsük bele az üvegekbe, majd légmentesen zárjuk le. Pár percre állítsuk fejtetőre, majd fordítsuk vissza és hagyjuk szobahőmérsékleten teljesen kihűlni.


Ízlés szerint le is turmixolhatjuk, és hogy a magok ne kerüljenek bele a dzsembe, szűrőn át is passzírozhatjuk.

Fogyaszthatjuk kenyérre, péksüteményre kenve, vagy éppen süteményekhez is.


12 megjegyzés:

  1. Ez csodás lehet, különleges ízvilág:) A színe és az állaga is nagyon jó:)

    VálaszTörlés
  2. Biztos nagyon finom lett a lekvárod, a képeken igen gusztusos!
    Én hosszú évekig kemény bodzalekvárt főztem (mint a szilvalekvár), és köhögős időkben gyógyszerként fogyasztottuk. Aztán egyszer valahol olvastam, hogy a magja mérgező - no azóta nem főztem, mert jó keményet csak a magjával lehet.
    Most várom, hátha valakik eldöntik, hogy valóban mérgező-e a bodzamag?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz én azt olvastam a cikkben, hogy csak a félig érett bodzaszemek mérgezőek. Ezért kell megvárni még feketére érik. Felönteni vízzel, és amelyik feljön a víz tetejére, azt kidobni a szemétbe. Több helyen is láttam, hogy lekvárt főztek belőle, remélem nem lesz tőle semmi bajunk.

      Törlés
  3. Gizike, én nem ismerem a bodza bogyót, de gondolom hogy milyen finom lekvárt készitettél belőle, és még hozzá adtad az almát! Szivesen megkostolnám!

    VálaszTörlés
  4. Ezek a képek! Nagyon tudod, hogy kell az ember éhségérzetét felkelteni!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon finom lehet! Én úgy tudom a magja a gyalog bodzának valóban mérgező, de hő hatására a méreg felszívódig és elmegy a magokból. Én fagyit készítettem belőle, de a magok nem voltak benne.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!!

    Reménykedem hogy nem mérgező a magja, és lesz rá lehetőségem, hogy jövőre is főzzek lekvárt.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon finom lehet ez a lekvár, szívesen elfogadnék Tőled egy kis üveggel... :)))

    VálaszTörlés
  8. SZia!
    Sok helyen olvasni, hogy a fekete bodza magja mérgező. Én ez miatt nem mertem eddig bele fogni, ez igaz?
    Te nem szűröd át semmin?

    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Niki!
      Én ezt a receptet még tavaly a Magyar Konyha egyik cikkében találtam. Ott azt írták róla, hogy csakis a félig érett bodza magja mérgező. Ezért csakis a teljesen érett, szinte fekete bogyókat lehet csak megfőzni lekvárnak. Vízzel kell felönteni, és amelyik feljön a víz tetejére, azt ki kell dobni. Én nem szűrtem át, de természetesen átlehet szűrni, és akkor egy mag sem kerül majd bele.

      Törlés
  9. Nem csak finom a bodza lekvár,hanem tömény antioxidáns. Annál egészségesebb,minél sötétebb

    VálaszTörlés