2011. május 1., vasárnap

Gyümölcsös Pavlova tortácskák.



Szomorú esős idővel köszöntött be a május, hát csak reménykedni tudok, hogy eltévesztette az időjárás, és hamarosan kisüt a májusi napocska. Igaz a májusi eső aranyat ér, de azért bízom benne, hogy nem lesz napokig ilyen vacak idő. Az időjárással együtt a hangulatom is ott lent van a b......(na nem írom ki, de éppen ott alatta:)))) Valami hangulatjavítóra volt igen nagy szükségem. Na persze nem szerettem volna sokat szöszölni a sütkérezéssel, és mivel éppen várakozott pár darab tojásfehérje a hűtőszekrénybe, így Pavlovára esett a választásom. Most kicsi tortácskákat sütöttem(szárítottam) a töltelék pedig mascarpone krém és málnadzsem volt. Tetejét eperszeletekkel pakoltam meg, és már lehetett is enni. Közben az eső is elállt, a nap is kicsit erőlködik (még a végén kisüt!!), hát úgy látszik mindkettőnknek erre a hangulatjavító desszertre volt szükségünk. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, levertség esetére!!!! Na és még az is mellette szól, hogy rövid idő alatt elkészíthető.





Pavlova hozzávalói:

4 db tojásfehérje
20 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 ek étkezési keményítő
1/2 tk ecet


A tojásfehérjéket elkezdeni robotgéppel lágyabb habbá verni. Ekkor állandó keverés mellett kanalanként hozzáadni a porcukrot, és a vaníliás cukrot. Amikor már elég kemény a hab, akkor szintén folyamatos keverés mellett, belecsepegtetni az ecetet, majd hozzáadni a keményítőt. 1-2 percig, így keverni tovább.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral(v. szilikon lappal, arra biztosan nem ragad le a habcsók), majd kisebb halmokba rákanalazni a habot. Mindegyik közepébe kanállal kialakítani a mélyedést, melybe majd a krém kerül.

Előmelegített sütőbe helyezni, és alacsony hőfokon kb. 30 percig szárítani. (én légkeverésnél 120 fokon, 30 percig szárítottam)
A szárítás befejezése után, még 10 percig a résnyire nyitott ajtajú sütőben hagyni, majd kivenni és rácsra helyezve kihűteni a tortácskákat.
Közben ellehet készíteni a mascarponés krémet.


Töltelék hozzávalói:

25 dkg mascarpone
porcukor
1 cs vaníliás cukor

málnadzsem
eper


A mascarponét az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a vaníliás cukorral habosra keverni.

A kihűlt habcsókok aljába mascarponés krémet kanalazni, majd erre rákanalazni a málnadzsemet, és a tetejére szintén mascarponés krémet kanalazni.

Végül a tetejét kirakni felszeletelt eperrel, és már lehet is tálalni.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta hangulat javítókat készítettél!

    VálaszTörlés
  2. Alig tudok betelni a látvánnyal! Gizi! Te mindig mennyi finomságot készítesz! :-D

    VálaszTörlés
  3. ezek a Pavlovák, olyanná tettek engem, mint Pavlov kutyái voltak, már a látványuk is lenyűgöző!! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszták lettek, szívesen befalnék egyet belőlük :)

    VálaszTörlés
  5. Egy kis meglepetés vár nálam! :)

    VálaszTörlés
  6. Éva!
    Köszönöm!!! Egyszerű, ám nagyon finom volt és még a hangulatom is jobb lett tőle.:)

    VálaszTörlés
  7. Mézigörl!
    Nagyon köszönöm!!!:)

    VálaszTörlés
  8. nemeth-ek!
    Nagyon köszönöm!!:))

    VálaszTörlés
  9. Zsiri!
    Köszi, én pedig szívesen megkínálnálak!!! Kár hogy ilyen messze vagyunk egymástól.:)

    VálaszTörlés
  10. Gizua!
    Köszönöm, megyek és bekukkantok hozzád.:)

    VálaszTörlés
  11. De úgy néz ki, nagyon finom!

    VálaszTörlés