2011. január 11., kedd

Paszternák-püré.




A kacsasült és a fügés párolt káposzta mellé készítettem még köretnek ezt a pürét. Először krumplipürére gondoltam, de amikor megláttam a paszternákot (amely saját termés), arra gondoltam, miért is ne lehetne a köret most egy kicsit más. Levesnek megfőzve, húsok mellé megpárolva már többször készítettem, és a húslevesbe is mindig kerül paszternák. Tehát mivel eddig szerettük, így már hozzá is láttam az elkészítéséhez. Persze azért egy kevés krumpli is került bele. Szerecsendióval és borssal ízesítve, tejszínnel és margarinnal jól kikeverve, nagyon finom volt.







Hozzávalók:

4-5 db paszternák
1 db krumpli
5 dkg margarin
tejszín

őrölt fehér bors
szerecsendió


A paszternákot, és a krumplit megpucolni, majd ízlés szerint feldarabolni.

Egy edénybe tenni és felönteni annyi enyhén sós vízzel, hogy jól ellepje, majd puhára főzni.

Amikor puhára főtt, leszűrni róla a vizet, majd hozzáadni a margarint és robotgéppel elkezdeni keverni.

Közben ízlés szerint fűszerezni és hozzáönteni egy kevés tejszínt.(a tejszínt apránként önteni hozzá, nehogy túl híg legyen a püré)

Krémesre, jó habosra keverni, majd visszatenni a gázra és fakanállal kevergetve, pár perc alatt kicsit összemelegíteni.

Húsok mellé köretként tálalni.

6 megjegyzés:

  1. Úgy szeretem a paszternákot, sokkal karakteresebb íze van, mint a zöldségnek.
    Ki fogom próbálni belőle a pürét.:-)

    VálaszTörlés
  2. Fincsi lehet, enni még nem ettem pürénenk

    VálaszTörlés
  3. Nelli!
    Én is nagyon szeretem, a zöldséget pl. nem is esszük meg a levesből, de a paszternákot igen. Nagy finom lett, érdemes kipróbálni.:)

    VálaszTörlés
  4. Bianka!
    Nekünk nagyon ízlett, érdemes egy kis adagot készíteni, hátha neked is kedvedre való lesz.:)

    VálaszTörlés
  5. Paszternák írta a Doktor Zsivágó-t,kapott érte Nobeldíjat, filmet is készítettek belőle. Pürének fura lenne.. Talán pasztinákról szól a recept.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Osgyani Elvira! Kevéssé sem érdekel hogy ki mit írt, azt meg hogy még Nobel díjat is kapott érte, nagy ívben le.....m! Én bizony ezt a zöldségfélét paszternáknak ismerem, sőt tovább mennék, még a magokat termelők, és csomagolók is, mivel a vetőmagként árusított zacskóra is paszternák van írva!!!! Lehet kicsit utána kellett volna nézni, mielőtt elkezded osztani az észt!!! Különben a paszternák püré nagyon finom volt.....

      Törlés