2011. január 30., vasárnap

Omlós keksz Valentin napra.




Csak két hét és itt van Valentin nap. Ekkor kisebb-nagyobb csecsebecsékkel ajándékozzák meg egymást a párok. Biztosan van azért olyan, aki inkább valami finomsággal szeretne kedveskedni a Kedvesének. Ehhez szeretnék ötletet adni ezzel a kekszrecepttel. Ezért erre az alkalomra pl. a hagyományos csokoládébevonat mellett, most szép rózsaszínű kekszeket is készíthetünk. Bevallom én egy finom süteményt sokkal többre tartok bármilyen csecsebecsénél.:))
Ezt a remek receptet nemrégiben "Ízmorzsák Elif módra"blogban fedeztem fel. Rögtön megtetszett, és gondoltam erre az alkalomra éppen ilyen egyszerű, ám nagyszerű kekszeket fogok sütni. Ő lekvárral ragasztotta össze a szívecskére formázott kekszeket, én ehelyett inkább csokoládéval vontam be. Így is nagyon finom, omlós tésztát kaptam a csokoládé alá rejtve. Mindenkinek bátran merem ajánlani, biztosan nagy sikere lesz vele.






Hozzávalók:

6 dl liszt (kb.2,5 csésze)
2,5 dl porcukor (kb. 1 csésze)
10 dkg vaj
10 dkg mascarpone
1 db tojás
1 tk mandulaaroma
1 kk vaníliaaroma
1 tk sütőpor
csipet só



A szoba hőmérsékletű vajat, és a mascarponét összekeverni, majd ezután hozzáadni a porcukrot, a mandulaaromát, a vaníliaaromát és az egész tojást, és így is jól kikeverni.

Egy tálba beleszitálni a sütőporral, és a csipet sóval összekevert lisztet.

Ezután a közepébe mélyedést csinálni, majd beleönteni a mascarponés-vajas masszát.
Jó alaposan összegyúrni, hogy teljesen elváljon az edény falától, és már a kezünkre se ragadjon rá. (ha szükséges még egy pici lisztet adjunk hozzá)
Ezután a tésztát fóliába csomagolva, kb. 1 órára a hűtőbe tenni pihentetni.

A hűtőből kivéve alaposan belisztezett felületen kb. 3-4 mm vékonyra kinyújtani, majd tetszés szerinti formájúra kiszaggatni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egy kicsit távolabb egymástól, ráhelyezni a kiszaggatott tésztát.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 6-8 perc alatt világos színűre sütni. (akkor kell kivenni amikor a széle már kezd egy kicsit barnulni)
A sütőből kivéve rácsra szedni és kihűteni.

Tortabevonó csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd egyesével belemártani a kekszeket, ezután visszatenni a rácsra.

Én a Lidl-be kapható fehér tortabevonó csokoládét színeztem meg piros ételfestékkel, hogy rózsaszínű legyen.





15 megjegyzés:

  1. Gizike, nagyon szépek lettek! Nagyon mutatós a rózsaszín máz!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek lettek (biztosan finomak is), nagyon ízlésesen díszítetted őket, én már viszek is belőlk kóstolónak is, és a receptet is:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, hogy bevált a recept! :)

    VálaszTörlés
  4. Giza ,gyönyörűek lettek a kekszek,és remek ötletet adtál sokunknak,szépek és finomak:-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek lettek!Gyönyörűen díszítetted őket!Olyan romantikusak!:-)

    VálaszTörlés
  6. Thrini!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  7. Latsia!
    Nagyon köszönöm!!Igazán finom a mascarponétól olyan selymes lett. A csokoládéval pedig nem lehet leállni vele.(igaz én csak pár darabot mertem megenni:))

    VálaszTörlés
  8. Elif!
    Én örülök, hogy rátaláltam nálad a receptre, és köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  9. Ditta!
    Köszönöm!!! Örülök hogy tetszik az ötlet, de jön még pár Valentin napi finomság.:))

    VálaszTörlés
  10. Nelli!
    Köszönöm!! Valóban kicsit romantikus hangulatom volt, lehet ezért sikerült ilyen jól.:)

    VálaszTörlés
  11. atira!
    Örülök hogy tetszik, és bátran merem ajánlani, mert egyszerű, ám nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  12. Jaj de aranyosak lettek, s milyen igazad van, inkább a has szakadjon, mint az értelmetlen apróság szaporodjon :) :)
    El is vittem a receptjét, egyszer sor kerül rá, ha nem is valentin napra :)

    VálaszTörlés
  13. Viki!
    Ilyenkor annyi sok vacakot eladnak, na én azokból bizony nem kérek. Inkább egy szelet süteményt, az jöhet bármikor.:))
    Nagyon finom lett a mascarponétól, nyugodtan próbáld ki.

    VálaszTörlés