2011. január 5., szerda

Fokhagymaleves sajttal és baconnel.


Tegnap éppen azon tépelődtem, hogy ma milyen levest főzzek a túrós tészta mellé, amikor először Katánál, majd Thrininél szembetaláltam magamat az általuk készített fokhagymalevessel. Mindkettőjük levese nagyon megtetszett. Mivel nem tudtam eldönteni, melyik is legyen a mai ebédünk, így megalkottam a két receptből a saját változatomat. Nagyon finom lett!!!! Egy félóra alatt elkészült, így akinek kevés ideje van a főzésre, vagy hirtelen ötlettől vezérelve egy finom forró levesre vágyik, annak bátran merem ajánlani.

6 gerezd fokhagyma
10 dk bacon
1 ek liszt
3 ek konyak (el is hagyható)
tejszín
2 db húsleveskocka
szerecsendió
őrölt fehérbors
majoranna

reszelt sajt
1 l víz

A bacont felkockázni és zsírjára sütni, majd kiszedni a zsírból és félretenni.
A visszamaradt zsiradékba belenyomni a fokhagymagerezdeket és egy kicsit megfuttatni, majd megszórni a liszttel, és világos zsemleszínűre pirítani. Ekkor felönteni a vízzel, és hozzáadni a húsleveskockát, az ízlés szerinti mennyiségű sót, szerecsendiót, majorannát az őrölt fehérborsot, és a konyakot.(a konyak el is hagyható!!!) Felforralni, majd lassú tűzön, kb. 15 percig főzni.
Ezután botmixerrel pépesíteni, majd visszatenni a tűzre és állandó keverés mellett hozzáadni a tejszínt. Végül beletenni a pirított bacont és még kb. 5 percig főzni.
Tálaláskor a tetejét reszelt sajttal megszórni.

Kínálhatunk hozzá még pirított kifliszeleteket, vagy zsemlekockát. (nekem sajnos éppen egyik sem volt itthon, így ettől eltekintettem, de így magában is nagyon finom volt!!!)

24 megjegyzés:

  1. Gizike,
    finomat főztél. :) Még nem néztem a Katáét, de átmegyek hozzá és meglesem. :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt most megkostolnam! Jo ötlet bele a bacon!

    VálaszTörlés
  3. Gizike,nagyon finom ez a leves, én is szoktam sűrűn elkészíteni,egészséges és isteni:-)

    VálaszTörlés
  4. Én meg nem merem megfőzni. Imádom a sok-sok fokhagymát, de, de, de mindig van egy de és félek, hogy kipurcanok tőle :((( No azért lehet, hogy egyszer mégis kipróbálom.... olyan étvágygerjesztő!

    VálaszTörlés
  5. Gizi, igen, a bacon mindig csodát tesz! el is hiszem, hogy jó ettetek belőle:)

    Vikinek: szerintem ha nem az olajba tennéd a fokit, hanem a lébe mindjárt, akkor nem hiszem, hogy bajod lenne tőle. Legfeljebb hagyni kell kicsit állni, hogy jobban átvegye a lé a fokhagyma ízét.

    VálaszTörlés
  6. Úgy látszik, most ennek a szezonja van... nálam is ez volt.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta lett :) Nálunk ez a karácsonyi leves volt :) Nagyon jó ötlet bele a bacon, kis gazdagításnak!

    VálaszTörlés
  8. Guszta nagyon, én is ki szeretném próbálni :)

    VálaszTörlés
  9. Thrini!
    Köszönöm. Szuper receptek adták az ötlet.:))

    VálaszTörlés
  10. Erinacea!
    Szívesen küldök kóstolót!!:)

    VálaszTörlés
  11. Ditta!
    Bizony nagyon finom volt, ezután én is sűrűbben készítek majd.:)

    VálaszTörlés
  12. Családi tűzhely!
    Nagyon finom lett a baconnel és a sajttal.:))

    VálaszTörlés
  13. Viki!
    Én is tartottam egy kicsit a fokhagymától, de semmi bajom nem lett tőle. Látom Kata adott egy jó tanácsot, szerintem érdemes kipróbálni, hátha úgy nem okoz majd gondot. Különben isteni finom.:)

    VálaszTörlés
  14. Kata!
    Azért nagyon csábító a te levesed is, így nemsokára teljesen a te recepted szerint fogom elkészíteni.:)

    VálaszTörlés
  15. Nelli!
    Látom egy az ízlésünk!!!:))

    VálaszTörlés
  16. Szosz!
    Pedig összesem beszéltünk!!:))

    VálaszTörlés
  17. Viki!
    :)))) én is, pedig nincs is benne csokoládé!!:))

    VálaszTörlés
  18. Zsiri!
    Köszönöm! Érdemes kipróbálnod, biztosan nálatok is nagy sikere lesz.:)

    VálaszTörlés
  19. Bianka!
    Látom te is nagyon szereted, mi is.:))

    VálaszTörlés
  20. Ami!
    Köszönöm!! Nem fogod megbánni, ha kipróbálod, mert nagyon fincsi.:)

    VálaszTörlés