2010. június 12., szombat

Lekváros-habos piskótarolád.




Már nem is emlékszem mikor sütöttem utoljára piskóta tekercset, pedig nagyon szeretjük ezt az egyszerű, ám mégis finom süteményt. Már sokféleképpen próbálkoztam a feltekeréssel, de nem mindig sikerült a legjobban, sőt a piskóta tésztát is többféleképpen kipróbáltam már. Viszont most láttam egy számomra új megoldást és rögtön ki is próbáltam. Nedves konyharuhával takartam le a tésztát és úgy hagytam teljesen kihűlni. Ezután következett a töltés és a gond nélküli feltekerés. Így nem tudott kiszáradni a tészta és nagyon könnyen lehetett vele dolgozni. Vegyes gyümölcsízzel (régi nevén, hitlerszalonnával) kentem meg és erre egy finom mascarponés hab került. Nem lett túl édes, viszont a lekvár és a hab együttese nagyon-nagyon finom.




Piskóta tészta:


4 tojás
12.5 dk porcukor
1 tk vanília aroma
2 ek forró víz
12,5 dk liszt


Egy tálba tenni az egész tojásokat, majd hozzáadni a cukrot. Robotgéppel jó habosra keverni.( legalább háromszoros mennyiséget kapjunk)
Ekkor hozzáadni a vanília aromát és a két evőkanál forró vizet. Még párpercig így keverni. Végül beleszitálni a lisztet és óvatosan összekeverni.
SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!!!!!!!!


Egy gáztepsit kibélelni sütőpapírral, úgy hogy a szélét is fedje, majd beleönteni a kikevert tésztát és egyenletesen elsimítani.
Előmelegített sütőben, közepes lángon készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, kb. 15 percig sütöttem)
Egy sütőpapírt jól megszórni porcukorral, majd a sütőből kivett tésztát, rögtön ráfordítani és lehúzni róla a sütőpapírt.
Konyharuhát benedvesíteni (jól kicsavarni, hogy éppen csak nyirkos legyen) Majd a forró tésztát letakarni vele. Így letakarva hagyni teljesen kihűlni.(nem kell félni a tészta nem szívja magába a nedvességet) A tészta így nem tudd kiszáradni és könnyen fellehet majd csavarni.





Krém:


vegyes gyümölcsíz
meggyaroma
10 dk mascarpone
2 dl Hulala
porcukor
1 cs vaníliás cukor

A mascarponét jól kikeverni a vaníliás cukorral és az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan a mascarponés krémhez keverni.
A gyümölcsízt szintén kikeverni ízlés szerinti mennyiségű meggyaromával.


Tészta töltése:


A kihűlt tésztát megkenni az ízesített gyümölcsízzel, majd rákenni a habos krémet is.
Először kicsit behajtani a végét, majd a sütőpapír segítségével szépen felcsavarni.
Tetejét porcukorral jól megszórni. Kicsit állni hagyni, majd éles vízbe mártott késsel felszeletelni.

10 megjegyzés:

  1. szia Gizi.
    szeretném megkérdezni tőled, hogy a Barátaimtól kapott díjak script alatt mit használtál? Én is szeretném megcsinálni.

    VálaszTörlés
  2. Gizike,finom,csak ne lenne olyan dög meleg,igy nem sütök,semmit,mert nem lehet kibirni,megvárom a hideget.puszi.

    VálaszTörlés
  3. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  4. Szia Péter!
    Kérlek küldj egy email-címet és megírom mit kell tenned, mert itt túl hosszú lenne!!!!:)

    VálaszTörlés
  5. Melli!
    Feltétlen próbáld majd ki, nekem nagyon bejött így letakarva kihűteni. Itt is állati meleg van, szenvedek is rendesen.:))puszi

    VálaszTörlés
  6. Aztaaaaa, de jól néz ki!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Azt szeretném megkérdezni, hogy honnan tudtál beszerezni "hitler szalonnát", már ha eredeti volt, mert én olyat már sehol sem találok. Csak valami ahhoz hasonlókat gyártanak, tele aromával, pektinnel meg stb.-vel. Előre is köszönöm: Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anna! Valóban nagyon nehéz, sőt manapság már szinte lehetetlen "hitler szalonnát" beszerezni. Ezt a süteményt még 2010-ben sütöttem, és teljesen véletlenül, egy kis üzletben sikerült venni. Szinte magam sem akartam elhinni, hogy ilyen létezik, főleg hogy ez az eredeti hitler szalonna volt. Sajnos azóta sem találkoztam vele. :( A ma kapható, dobozos utánzat szerintem sem jó semmire. Nemrégiben olvastam ugyan valahol (már nem emlékszem rá hogy hol) hogy Budapesten újra fellelhető valamelyik termelői piacon, de mivel nem vagyok Pesti, így el is siklottam afelett, hogy melyik az a piac. Üdv. Gizi

      Törlés