2010. június 18., péntek

Karalábéfőzelék húsgombóccal.


 

Nagyon szeretem a friss, zsenge karalábét, melyet ma már szinte minden évszakban megtudunk vásárolni. Először töltött karalábét szerettem volna készíteni, de mivel nem volt türelmem pepecselni vele, így az egyszerűbb karalábéfőzelékre esett a választásom, melybe azért húsgombóc is került. A hozzávalók ugyanazok, és állíthatom hogy ízre is éppen olyan finom. Mivel nem szeretem a halvány színű főzelékeket, így egy kevés pirospaprikát is tettem a rántásba, de ez ízlés szerint el is hagyható.





Hozzávalók:

2 db zsenge karalábé
50 dkg darált hús (pl. sertéscomb, lapocka...)
1 db vöröshagyma
 1 db tojás
1 csokor petrezselyemzöld
1 marék rizs
só (ízlés szerint)
2 tk ételízesítő
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
1-2 tk pirospaprika
2 ek liszt
2 dl tejföl
 pár ek étolaj






A karalábét pucoljuk meg, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le. A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a petrezselyemzöldet szintén vágjuk apróra.

Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd kezdjük el párolni az apróra vágott vöröshagymát. 
 
Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a lereszelt karalábét, majd szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel, és keverjük össze. 
 
Pároljuk pár percig, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és szórjuk meg az ételízesítővel, sózzuk, borsozzuk, és pároljuk puhára.

A darált húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük  össze, majd adjuk hozzá az ízlés szerinti mennyiségű rizst, és az egész tojásokat, majd alaposan gyúrjuk össze. 
 
Ezután egyforma méretű gombócokat formázzunk a húsmasszából, majd tegyük egymás mellé egy edénybe, és öntsük fel annyi vízzel hogy jól ellepje.

Ezután főzzük a gombócokat puhára, majd szedjük ki a főzőléből és tegyük félre.

A visszamaradt főzőlébe öntsük bele a megpárolt karalábét, és lassú tűzön főzzük tovább, míg a rántás elkészül.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd szórjuk bele a lisztet, és kevergetve hogy meg ne égjen, pirítsuk zsemle színűre. 
 
Ekkor vegyük le a tűzről, és szórjuk meg a pirospaprikával.(a pirospaprikával való szórást ízlés szerint el is hagyhatjuk) 
 
Ezután a rántást hagyjuk langyosra hűlni, majd adjuk hozzá a tejfölt, és keverjük simára.

Ezután a tejföllel összekevert rántást öntsük karalábés léhez, és kézi habverővel keverjük simára, majd állandó keverés mellett pár percig még főzzük, hogy kellően besűrűsödjön.

Végül helyezzük bele a húsgombócokat, és még pár percig szép lassan főzzük együtt.
 





Tálaláskor szedjük a karalábéfőzeléket tányérba, helyezzük bele a húsgombócot, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint egy szelet friss kenyeret is adhatunk hozzá.


8 megjegyzés:

  1. Érdekes, én is így készítem, csak a színe más, mert a pirospaprikát kihagyom. Nagyon finom, mi is nagyon szeressük.

    VálaszTörlés
  2. Még sohasem csináltam, de nagyon tetszik. Ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  3. Ezt ki fogom próbálni, mert másnál már ettem, de sosem készítettem és nagyon finom

    VálaszTörlés
  4. Juci!
    Én azért teszek bele pirospaprikát, mert a férjem csak így eszi meg ha van színe. Először én is paprika nélkül főztem, az íze ugyanaz.:)

    VálaszTörlés
  5. Andi!
    Én csak biztatni tudlak az elkészítésére, mert nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Nagyon egyszerű, és akkor te tudod hogy milyen fincsi.:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta, ezt kipróbálom!

    VálaszTörlés
  8. Ottis!
    Köszönöm!!! Biztosan neked is ízlik majd.:)

    VálaszTörlés