2010. január 5., kedd

Cékla leves


Már jó ideje készülök megfőzni ezt a levest, de valamiért mindig elmaradt. Ma viszont már nem hagytam magam eltántorítani, és ebédre elkészítettem. Olvastam a neten többféle verzióját is. Ezek után készült el az én tejszínes levesem. Tálaláskor pörkölt mandulával szórtam meg. A selymesen krémes leves, és a pörkölt mandula íze, remekül kiegészítette egymást.

1 nagy cékla
1 db lila hagyma
1,5 dl tejszín
1 db húsleveskocka
bazsalikom
1 ek méz

őrölt fehérbors
1 citrom leve
margarin

A céklát megpucolni és nagylyukú reszelőn lereszelni(a kezünkre neylon zacskót húzni, így nem lesz tőle piros)
A hagymát apró kockákra vágni, majd egy edénybe tenni és egy pici margarinon elkezdeni párolni. Ha már üvegesre párolódott, hozzáadni a céklát és együtt párolni még párpercig. Közben ízlés szerint fűszerezni. Felönteni annyi vízzel, hogy ellepje, majd jó fél órán át főzni. Ezután levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni. Ha túl sűrű lenne, pici vizet önteni hozzá. Visszatenni a tűzre, majd belefacsarni a citrom levét, hozzáadni a mézet, és jól kiforralni. Ha már forr, állandó keverés mellett hozzákeverni a tejszínt. Összeforralni, de főzni már nem kell.

Egy teflon serpenyőbe tenni a mandulát, és gyenge lángon kicsit megpörkölni.(vigyázni mert hamar megég)

Tálaláskor a leves tetejére szórni a mandulát és még egy kis tejszínt is lehet rá csepegtetni. Ínyenceknek ajánlom, nem fognak csalódni benne.


15 megjegyzés:

  1. De gyönyörű a színe! Abszolút céklarajongó vagyok, mégsem tudom elképzelni az ízét. Felvettem a listámra, ki kellene próbálnom nekem is... :))

    VálaszTörlés
  2. Yasmine!
    Akkor ezt a recepted hidd el neked találták ki. Nagyon finom, a pörkölt mandulával meg isteni.:)

    VálaszTörlés
  3. Szia Gizi
    Na most már itt is esik a hó,milyen másik blogod van?? A céklaleves amit készítettél, nagyon csábító.:) hihi
    Szép estét neked!puszi és álmodj szépet

    VálaszTörlés
  4. A színe fantasztikus a levesnek!! Az ízére én is kíváncsi lennék. Csak kis adagban készíthetném, mert rajtam kívül senki nem szereti a céklát a családban.

    VálaszTörlés
  5. Szia Réka!
    Itt is esik megint egyfolytában, és a híradót nézve, jó nagy hóra számíthatunk. Van még egy blogom ahova a kirándulásaimon készült képeket teszem fel.Ha van kedved nézzél be oda is.
    Szép estét kívánok én is. puszi

    http://gizi-kepeim.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  6. Thrini!
    Engem is elbűvölt a színe, és persze az íze is!! Fele mennyiséggel próbáld ki,hamar elkészül, és nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  7. Micsoda szín, csodás!! A mandula is tökéletes hozzá....

    VálaszTörlés
  8. Lányom kedvence a cékla, bár levest még nem készítettem belőle. Ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  9. Hú, ez igen! Nagyon szeretem a céklát, de levesnek még nem ettem, csak salátának, és céklalének ittam. Nekem is ki kellene próbálnom.

    VálaszTörlés
  10. Szia. Meg néztem és el is mentettem a gépre.:))szép estét
    puszi

    VálaszTörlés
  11. Trinity!
    Köszönöm!!! Valóban nagyon illik hozzá a mandula.:)

    VálaszTörlés
  12. Liza!
    Köszönöm hogy benéztél!!! Nem fogod megbánni ha kipróbálod.:)

    VálaszTörlés
  13. Gasztroboszi!
    Addig is küldök egy kis kóstolót belőle!!:)

    VálaszTörlés
  14. Réka!
    Örülök hogy megnézted, és köszi hogy máskor is benézel oda is!! Szép estét!!Puszi:)

    VálaszTörlés
  15. Lányok, ha akarjátok dúsítani és még finomabbá tenni a céklalevest akkor lehet maradék húslével fel önteni, ha nincs bátran használjatok delikátot. No és, hogy ne legyen teljesen üres a leves én szoktam belefőzni májas-gríz gombócot vagy tojásfehérje (cukorral felvert ) habját.
    Mindenkinek jó étvágyat hozzá .

    VálaszTörlés