2010. január 11., hétfő

Barátfüle


Már nagyon régen volt nálunk barátfüle, pedig nagyon szeretjük. Egyik nap viszont nézelődés közben, egy képen éppen szembe találtam magamat vele. Na több sem kellett, rögtön eldöntöttem hogy hamarosan én is elkészítem. Ma aztán sort is kerítettem rá. Finom szilvalekvárral készítettem, mely részben saját készítésű, részben pedig egy ajándékba kapott lekvár volt.




50 dk krumpli
liszt
1 db tojás
zsemlemorzsa
olaj

Az apró kockára vágott krumplit sós vízben puhára főzni. Ha már teljesen megpuhult, leszűrni és krumplinyomón átnyomni(v. villával jól össze nyomni). Kihűteni, hogy éppen csak langyos legyen. Sózni, majd hozzá adni a tojást és annyi lisztet hogy jól gyúrható tészta legyen belőle. jól belisztezett deszkán vékonyra kinyújtani, majd ízlés szerinti méretűre felkockázni. Minden kockára tenni egy kiskanálnyi lekvárt, majd háromszöget hajtani belőle. Széleit jól össze nyomkodni, hogy a lekvár ne tudjon kifolyni.
Egy fazékba vizet forralni, majd óvatosan belehelyezni a tészta háromszögeket és megvárni még feljönnek a forrásban lévő víz tetejére. Ezután még 2-3 percig főzni, majd szűrőkanállal kiszedni és az előzőleg már olajon megpirított zsemlemorzsába óvatosan beleforgatni.
Fahajas porcukorral tálalni. Én még tejföllel is megcsepegtettem, és úgy tálaltam.




Ezt a lekvárt pedig egy kedves barátnőmtől kaptam ajándékba. Nagyon finom, mindenkinek bátran merem ajánlani akinek nincs lehetősége saját lekvárt befőzni.

6 megjegyzés:

  1. Szia Gizi.
    szép estét kívánok neked. puszi

    VálaszTörlés
  2. Gizike, élni tudni kell!

    Most betetted a bogarat a fülembe: van maradék krumplipürém...

    VálaszTörlés
  3. Szia Réka!
    Jó éjszakát!!!!puszi

    VálaszTörlés
  4. Viki!
    Akkor nálad is barátfüle lesz hamarosan!!! Majd megyek csipegetni!!:)

    VálaszTörlés
  5. A férjem egyik kedvence, derelye fedőnéven. Azt hiszem az ugyanaz, csak kisebb, ugye? Nagyon finom :))

    VálaszTörlés
  6. Yasmine!
    Jó ízlése van a férjednek. Igen ez ugyan az, csak felénk barátfülének hívják. Képzeld ma sikerült derelye formázót vennem, végre valami amit itt is lehetett kapni.:)

    VálaszTörlés