2012. november 5., hétfő

Krumplileves virslivel és baconnel.



 Hideg van, esik az eső, fúj a szél, és ettől a szomorkás időtől szerintem mindenki lehangoltabb egy kicsit. Én legalábbis az vagyok, így aztán ezzel a finom, színekben gazdag, melengető levessel szerettem volna kicsit feldobni a hangulatomat. Krumplilevest már elég régen főztem, és ez a mostani recept egy kicsit másabb is mint a hagyományos krumplileves amilyent erre felénk készítenek. A baconös-hagymás alapon megpárolt zöldségek a fűszeres levesben puhára főzve, majd virslivel és tejföllel megbolondítva, egy könnyű ám mégis igen laktató leves formájában kerültek a tányérunkba. Virsli helyett ízlés szerint kolbászkarikákkal is készülhet, a végeredmény pedig egy mindenképpen finom, és laktató leves.





Hozzávalók:

10 dkg bacon
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db sárgarépa
1/2 zeller
2 db zöldség
1 db paszternák (el is hagyható)
4 db krumpli
1 tk pirospaprika
2 db húsleveskocka
majoranna
őrölt bors
6 db virsli
petrezselyemzöld
2 dl tejföl


A bacont vágjuk fel kisebb darabokra, a virslit karikázzuk fel. A zöldségeket és a hagymát pucoljuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A krumplit szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel kockákra.

Egy fazékba tegyük bele a bacont és kezdjük el zsírjára sütni. Amikor már kezd színt kapni, adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd az ízlés szerint feldarabolt zöldségeket, és kevergetve pároljuk pár percig. 

Pár perc párolás után szórjuk meg a pirospaprikával, ízlés szerint majorannával, majd keverjük alaposan össze. Ezután öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd sózzuk, borsozzuk, és tegyük bele a húsleveskockát.
Forraljuk ki, majd szép lassan főzzük a zöldségeket félpuhára.

A félig megfőtt levesbe tegyük bele a kockára vágott krumplit, és az apróra felvágott petrezselyemzöldet. Ezután addig főzzük, hogy a krumpli is megpuhuljon, majd adjuk hozzá a felkarikázott virslit, és csorgassuk bele az előzőleg egy kevés levessel simára kevert tejfölt. 
Szintén forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve pár perc alatt, főzzük készre a levest.

Tálalás előtt a tányérokba szedett forró levest szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel és úgy kínáljuk.

8 megjegyzés:

  1. Imádom az ilyen leveseket:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szívesen bekanalaznám! :P

    VálaszTörlés
  3. Te még egy "egyszerű" krumplilevest is tudsz úgy tálalni, hogy most azonnal megkívánjam :)

    VálaszTörlés
  4. Tegnap főztem lebbencslevest. Hasonló a Tiédhez, csak nem ennyire összetett. Nagyon guszta, igazi melengető leves! Jó a fotód! :o)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kívánatos ez a leves! Az biztos hogy nagyon finom lehet !

    VálaszTörlés
  6. Ne is emlitsed az esőt, szelet, itt még mindig az van nálunk. Szerencsére a mult hét végén két napon szép napos idő volt, de egész héten itt minden nap borus, esős ...néha kisüt a nap, most meg hüvös is van amit ritkán történik itt Október, Novemberben. Nem is tudok kinti fotókat késziteni az ételröl.

    Nálad meg ez a finom leves olyan szép fényben van mintha napfény lenne...az biztos hogy nem az esős időben fotóztad! Szivesen el fogadnák egy nagy tállal. Nálunk csak én meg a fiam szeretjük és esszük a virslit. A többiek irtóznak, és félnek tőle hogy nem egészséges! Ekkora hülyeséget én még nem láttam. Annyira oda vannak hogy egészségesen egyenek, -tiszta röhely-de nem csoda hogy mindenki olyan sovány a családomban...velem kifogva, ha, ha!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!!

    VálaszTörlés