2012. augusztus 20., hétfő

Quiche lorraine frittata, lepénykenyérrel.




Mivel ma nem szerettem volna sok időt eltölteni a konyhában, így egy gyorsan elkészíthető recept után kutakodtam. A magazinjaim lapozgatása közben, rá is bukkantam erre az egyszerű, és gyorsan elkészíthető receptre, melyet már  az újság megvásárlásakor kinéztem magamnak. Persze aztán szépen meg is feledkeztem róla, most viszont éppen kapóra jött ez a remek recept. Gyorsan kevertem-kavartam, és már mehetett is be a sütőbe, hogy röpke fél óra múlva, egy finom, és laktató ebédet tudjak feltálalni. Mivel ehhez a frittatához azért kenyeret, vagy egy finom péksüteményt is ajánlatos kínálni,(nálam persze mindkettő igen ritkán fordul elő, mert csak nagyon ritkán eszem kenyeret) így gyorsan nekiláttam egy serpenyőben sütött lepénykenyér sütésének. Ezt a receptet még anno, Barbinál fedeztem fel, majd akkor kicsit átvariálva a kukoricalisztes változatát sütöttem meg. Most éppen kapóra jött ez a remek recept, és mire a frittata elkészült, a lepénykenyér is frissen illatozott. A frittata, és a lepénykenyér pedig nagyon jól illett egymáshoz, és igencsak laktatónak bizonyult. Langyosan egyszerűen nem lehetett ellenállni ennek a finom ebédnek. Persze frittatát kihűtve, hidegen is kínálhatjuk, akár ebédre, vagy éppen vacsorára, de egy piknikezés alkalmával, dobozba csomagolva is magunkkal vihetjük.






Hozzávalók 2 személy részére:

5-6 db tojás
8-10 szelet bacon(v. sonka)
1 dl tejszín
1 dl tej
őrölt bors
8-10 dk sajt (edami, cheddar..)
koktélparadicsom


A bacont (v. sonkát) vágjuk fel kisebb kockákra, majd egy serpenyőben süssük szép pirosra.

A tojásokat üssük bele egy tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, a tejet, ízlés szerint sót, és őrölt borsot, majd kézi habverővel keverjük simára. (csak tejjel is elkészíthető, de a tejszíntől sokkal selymesebb ízt kapunk)
Ezután reszeljük bele a sajtot, majd adjuk hozzá az elősütött bacont, és keverjük össze.

Egy kisebb tepsit (nálam 15 x 25 cm-es) béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük bele az összekevert masszát.
Tetejét pakoljuk meg koktélparadicsommal (ez el is hagyható) vagy szórjuk meg reszelt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon, süssük 30-35 percig, hogy összesüljön, és a teteje szép piros legyen.



Serpenyőben sült lepénykenyér hozzávalói:


20 dkg liszt
1 dl tej
2 ek tejföl
1/2 tk szódabikarbóna
1/2 tk só


Egy tálba tegyük bele a sóval, szódabikarbónával összekevert lisztet, majd öntsük hozzá a tejes-tejfölös keveréket.
Ezután gyúrjuk össze, hogy egy lágyabb, sima tésztát kapjunk.(amennyiben túl lágy lenne a tészta, akkor még egy kevés lisztet gyúrjunk hozzá)

Az elkészült tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki 1 cm vastag, kör alakú formára.
Ezután derelyevágóval vágjuk fel négy egyenlő részre.

Egy teflon serpenyőt kenjünk ki vajjal, majd szórjuk meg egy kevés liszttel. Ezután tegyük fel a tűzre, és amikor már elkezd pezsegni a liszt, helyezzük bele a feldarabolt tésztát, majd alacsony hőfokon süssük kb. 15 percig.(én kis lángon sütöttem, és lángelosztót is tettem alá)
Sütés közben kétszer-háromszor, fordítsuk át a lepényeket, hogy mindkét oldaluk szépen megsüljön.

Az elkészült lepénykenyereket vegyük ki a serpenyőből, majd még forrón, kenjük meg egy kevés vajjal a tetejüket. Ettől szép fényesek lesznek, és az ízük is sokkal finomabb lesz.

Tálaláskor a langyosra hűlt frittatát ízlés szerint szeleteljük fel, majd a kihűlt lepénykenyérrel, és paradicsommal kínáljuk. Kínálhatunk mellé még ízlés szerint salátát is.


7 megjegyzés:

  1. Ez nagyon gusztusos lett Éva!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, és mi is szeretjük!Így frittata-ként még nem csináltam csak a hagyományos quiche módján, de tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta, nekem külön-külön is jöhetne...:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finom lehetett! Innen látom... :o)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!

    A frittatát nagyon szeretem, már többször készítettem, de ezzel az édes paradicsommal valami isteni finom volt. Annál jobban, már csak ez a remek és egyszerű lepénykenyér nyerte el a tetszésemet. Hamar elkészül, és nagyon finom. Ritkán eszek kenyeret, vagy péksüteményt, de ezt a receptet kezem ügyébe fogom tartani.:)

    VálaszTörlés