2012. május 7., hétfő

Sütőben sütött hasábburgonya.





 Sokáig a rántott hús mellett, a másik nagy kedvencünk a sült krumpli volt. Aztán szép lassan mindkettőt egyre ritkábban készítettem, és bevallom valahogy nem is hiányoztak az étrendünkből, sőt nagyon jól megvoltunk nélkülük. Főleg a bő olajban sütött hasábburgonyáról mondtunk le szívesen. Igaz sült krumplit azért ettünk, csak éppen a sütőben készült, kevés olívaolajjal meglocsolva, és különböző fűszerekkel ízesítve. (több krumplis recept itt megtalálható) Nemrégiben aztán láttam egy receptet, mely nagyon megtetszett, és rögtön el is határoztam, hogy megpróbálkozom vele, hátha megkapom azt az "igazi" sült krumplit, csak éppen tocsogó olajban sütés nélkül. A hétvégi rántott szelet mellé, aztán kipróbálásra is került az új recept, és mondhatom nagyon jól vizsgázott. A krumpli a sütőben, gyönyörű aranybarnára, ropogósra sült, visszahozva az emlékeimben élő, ám sokkal egészségesebb sült krumplit. Nagy előnye még ennek a sütési módnak, hogy az egész lakást nem árasztja el a tömény olajszag. Igaz nálunk sokáig száműzve volt a sült krumpli, de mostantól azért nagy ritkán majd előfordul köretként a tányérunkon.





Hozzávalók:

4-5 db nagyobb krumpli
1 ek liszt
1 tk pirospaprika
2-3 ek olívaolaj

A krumplit megpucolni, megmosni, majd alaposan lecsepegtetni, leszárítani. Ezután nagyobb hasábokra felvágni.

A lisztet összekeverni a pirospaprikával, majd rászórni a hasábokra vágott krumplira, és jól összeforgatni. (a lisztes keverék szépen rátapad a krumplira)

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd megspriccel egy kevés olívaolajjal. (bármilyen olaj jó hozzá)  Ezután ráhelyezni a krumpli-hasábokat, majd szintén megspriccelni egy kevés olívaolajjal. 

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes hőmérsékleten, szép aranybarnára sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve egy tálba szedni, majd tálalás előtt ízlés szerint sóval megszórni. (Tálalásig a kikapcsolt sütőbe melegen tartani.)

Tálaláskor köretként húsok mellé kínálni, de különböző mártogatóssal is remek nassolni való.


21 megjegyzés:

  1. Kedves Gizi! ez szuper. És boldog névnapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ismeretlen!!
      Nagyon köszönöm. A múltkori hozzászólásodnál azt írtad, hogy itt élsz a közelembe,(azóta is furdal a kíváncsiság, hogy ki is lehetsz??) így akkor azt is tudod, hogy nem ez a valódi nevem. Viszont a férjem, és az ismerőseim Gizinek hívnak, így már egészen Gizisnek érzem magam.:)

      Törlés
  2. Ezt feltétlenül kipróbálom már holnap!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, láttam ma elkészült a sült krumpli Nálad is, és örülök hogy ízlett. A finom halacskával, én is szívesen megkóstoltam volna.:)

      Törlés
  3. A "tepsis krumpli" nálunk is nagy kedvenc. Bármilyen formában, és fűszerezéssel. Imádom, mert a köret így együtt készül a hússal, sült zöldséggel, és olyan ízeket varázsol az asztalra, hogy majd elalélunk tőle :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María, én is szeretem együtt sütni a hússal, zöldségekkel. Olyankor mindig sütőzacskóba sütöm, nagyon szeretjük. Viszont így megsütve, igazi, finom ropogós, na így nagyon szeretem.

      Törlés
  4. Nagyon gusztusos, mi is gyakran készítjük sütőben. vagy pl ma szőlőmagolajban sütöttem ki a hasábokat. Nincs büdös szaga és egészségesebb is napraforgó meg egyéb növényi olajoknál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem próbáltam a szőlőmagolajat, sőt bevallom az üzletbe még nem is láttam, de utána fogok nézni, hol lehet beszerezni, és kipróbálom. Köszi az ötletet.:)

      Törlés
  5. Szeretem persze hogy szeretem a krumplit, de most bocsika visszakanyarodnék az alábbi finom tortához, abból szeretnék én belakmározni .Vagy már lekéstem?
    Boldog névnapot!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci, köszönöm!!! Szívesen megkínállak mindkettőből, de a torta az valami mennyei finom volt.:)

      Törlés
  6. Gizus!Mi is nagyon szeretjük!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) mi is, és sajnos ha sütök, nem tudok neki ellenállni.

      Törlés
  7. Nagyon szeretem én is az ilyen fajta sült krumpli! Kívül ropogós, belül omlós és... no olaj! Szoktam zsemlemorzsával vagy kukoricadarával is készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi ez jó ötlet, kifogom próbálni mindkét variációt. Te is sütőben sütöd meg???

      Törlés
    2. Igen, sütőben addig amíg csak úgy ropog bele:)) Közben óvatosan megmozgatom, hogy egyenletesen süljön.

      Törlés
  8. Kedves Gizike-Boldog Nevnapot kivanok neked...habar mi itt nem tartjuk a nevnapot ami pedig szep. Kivanok kellemes pihenest es boldogsagot, szeretettel!

    Nagyon guszta es finom a krumplid, olyan gyonyoru szine is van, ropogos es szuper jol sikerult.
    Hianyzol, mar regen lattalak a blogomon kommentalni. En egy heten csak ketszer postolok, talan haromszor; orvendek hogy te gyakrabban tudsz feltenni olyan sok finomsagokat. En majdnem minden nap a lanyomnal vagyok, es o is blogozik, sut es foz...igy en le lassulok az enyemmel, had csinalja o...ha, ha!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elisabeth!
      Köszönöm a névnapi köszöntést. Sajnos mostanában kicsit összejöttek a dolgok, na meg örökké fáradt vagyok, nem érzem magam valami jól. Itt nem szeretnék erről többet írni, hamarosan email-be megírok mindent. Addig is puszillak

      Törlés
  9. Ez a fotód egyszerűen kínzás! Imádom a sült burgonyát, mindenféle módban. Sajnos nagyon hizlaló, pedig degeszre tudnám enni magam belőle...Főleg ilyen csodával!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, nem fogod elhinni, de direkt keveset sütöttem, mert biztosan nem tudtam volna megállni, hogy ne faljam fel mindet.:))

      Törlés
  10. Nem szoktam csugatni a nyálam az ételek láttán, de most simán megkívántam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom, így sütőben megsütve, és a pirospaprikás liszttől, lett ilyen szép a színe. Érdemes kipróbálni.

      Törlés