2012. május 6., vasárnap

Málnalekváros csokoládétorta.



 Már napok óta egy nagyon tömény, csokoládés finomságról álmodozom. Mivel ma vasárnap van, így aztán a  délutáni kávé mellé, ezt finom tortát sütöttem. A fagyasztóba még találtam néhány doboz málnát, és mivel nemsokára már lehet szedni a friss termést, így gondoltam megfőzöm dzsemnek, és ezzel töltöm meg a tortát. A végeredmény pedig egy nagyon csokoládés, nagyon málnás, de legfőképpen nagyon finom torta. Engedve a csábításnak, bevallom két szeletig meg sem álltam.







 Hozzávalók a tésztához:

12,5 dkg csokoládé (60%-os)
10 dkg vaj
1 tk vaníliaaroma
1 tk instant kávé
5 dkg pörkölt, darált mandula
1 ek liszt
1/2 ek kakaó
csipet só
2 db tojás
10 dkg barna cukor (por)


A mandulaforgácsot állandó kevergetés mellett, világos zsemleszínűre pirítani, majd teljesen kihűteni, és ledarálni.

A lisztet összekeverni a csipet sóval, az instant kávéval, a kakaóval, és a darált mandulával.

A csokoládét és a vajat, vízgőz fölött felolvasztani, majd kihűteni.

Egy keverőtálba beletenni a porrá őrölt barna cukrot és az egész tojásokat, majd robotgéppel addig keverni, hogy a térfogata a duplájára nőjön.
Ezután először hozzákeverni az olvasztott vajas-csokoládét, majd a lisztes-keveréket.(egy elég folyós masszát fogunk kapni)

Két darab 20 cm-es tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd a masszát egyenlően elosztva a formákba önteni.

Előmelegített sütőbe helyezni, és közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve pár percig a formába hagyni, majd rácsra helyezni és teljesen kihűteni.





Töltelék:

málnalekvár 
(v. fagyasztott málnából főzött dzsem)

Csokoládémáz: 

12,5 dkg csokoládé (60 %-os)
1 dl tejszín


A tölteléknek saját főzésű, vagy készen vásárolt málnalekvárt,használjunk. (Én a fagyasztott málnát, cukorral, vaníliás cukorral, pár percig főztem, majd szűrőn átpasszíroztam, hogy a magok ne kerüljenek bele.  Ezután visszatettem a tűzre, kiforraltam, és egy pici vízzel elkevert kukoricakeményítővel besűrítettem. Mielőtt a tésztára kentem, teljesen kihűtöttem)

Egy tálba beletördelni a csokoládét.
A tejszínt forráspontig hevíteni, majd a csokoládéra önteni, és simára keverni. Hűlni hagyni, majd amikor már kezd megdermedni, bevonni vele a tortát.

Az egyik teljesen kihűlt tortalapot egy tálcára helyezni, majd ízlés szerint megkenni a málnalekvárral. Ezután ráhelyezni a másik tortalapot.
Végül a torta tetejét, és oldalát bevonni a csokoládémázzal. Tetejét ízlés szerint málnaszemekkel, vagy pörkölt mandulával díszíteni.
Legalább 1-2 óra hosszára a hűtőbe tenni, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt, vízbe mártott késsel felszeletelni. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá keményre felvert tejszínhabot, de ez el is hagyható.


13 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki a tortád Gizi! Igazad van, Én sem állnék meg kettő szeletig. Recept mentve, a kipróbálásig.

    VálaszTörlés
  2. Ez tényleg tömény,de egy szeletet bevállaltam volna azért:)

    VálaszTörlés
  3. Csodálatos látvány:) A málnalekvár a közepén nagyon szuper, tömény gyönyör. Pont ma említette a fiam a csokis süti, mert én ritkán készítek. Nem rajongok érte, de mostmár kell valami csokis kényeztetés a családnak:)

    VálaszTörlés
  4. Ez pont ilyen töményen a legjobb! Tömény csoki és tömény málna. Nekem nem kellene már mellé a tejszínhab, de... miért is ne:) Nagyon nagyon kívánatos!

    VálaszTörlés
  5. ohhh....hermosa torta te ha quedado de lujo me encanta,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
  6. Imádom az ilyen tömény csokis édességeket, és a málna a közepén, egyenesen csúcs!

    VálaszTörlés
  7. Szűűűűűűűűzanyám!!! Telitalálat, már ami a szájízemet illeti :-)))

    Málnám is van, málnadzsemem is van :-)))) Csoki? Az meg mindig van!

    VálaszTörlés
  8. Jajj nekem, csokoládé-málna-tejszín!!

    VálaszTörlés
  9. Csak egy véknya szelettel ha kérhetnék...De már biztos nincs belőle egy morzsa sem...Nagyon guszta!!

    VálaszTörlés
  10. Csodás ez a torta! Nagyon finom lehet jó vastagon van benne töltelék is!
    Tudom hogy nem ezt a napot ünnepled, de azért boldog névnapot kívánok sok szeretettel!

    VálaszTörlés
  11. Nahát, most nekem csorog a nyálam, de nagyon! Isteni finom lehet :)

    VálaszTörlés
  12. Az egyik legkedvencebb csokolades tortam...malna lekvarral, es nem csak egy egyszeru lekvar, hanem hazilag keszult. Ez egy mennyei finomsag...csorog a nyalam, annyira kivanom!

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!!

    Először azt hittem, hogy a sok csokoládétól majd nagyon tömény lesz a torta, de tévedtem. A málna savanykás íze, és a csokoládé, mennyei finom volt. Mi imádtuk!!!:)

    VálaszTörlés