2012. május 17., csütörtök

Fenyőmagos-kapros lazac párolt zöldségekkel.




Második fordulóhoz érkezett a Krinsz-nél meghirdetett "Egészséghónap" játék. Ebben a fordulóban Főétel(egytálétel), Főétel-körettel, receptekkel lehetett nevezni. Mivel az egészséges, vagy egészségesebb ételeket szeretné Krinsz ezzel a játékkal népszerűsíteni, így én mindenképpen csirkemellből, vagy halból készült ételt szerettem volna készíteni. Végül a hal, vagyis pontosabban a lazac mellett döntöttem, köretnek pedig az általunk igen kedvelt, párolt zöldségeket készítettem el. A lazacot sütés előtt, egy kapros-olívaolajos-fűszeres pácban hagytam kicsit pácolódni, hogy az ízek jól átjárják a halhúst. A pácnak köszönhetően sütés után egy finom, szaftos, és ízletes lazacszeletet kaptam, ropogós fenyőmaggal a tetején. Köretnek pedig fehérborban megpároltam a cukkinit, sárgarépát, gombát, és vöröshagymát. Így egy nagyon finom,  laktató ebédet tudtam feltálalni, és csakis  reménykedni tudok abban, hogy Krinsz játékfelhívásának is megfelel ez az étel.





Hozzávalók:

2 szelet lazac
2-3 gerezd fokhagyma
kapor
citromlé
őrölt színesbors
3-4 ek olívaolaj
fenyőmag


A lazacszeleteket ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk őrölt borssal. 
Az olívaolajat összekeverjük a citromlével, az apróra vágott kaporral és fokhagymával, majd belehelyezzük a fűszerezett lazacszeleteket, és alaposan beleforgatjuk a pácba. Ezután kb. 30 percig állni hagyjuk, hogy az ízek jól átjárják. (minél tovább pácolódik, annál ízletesebb lesz)

A fenyőmagot egy teflon serpenyőbe, állandó keverés mellett, világos zsemleszínűre pirítjuk.

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd ráhelyezzük a lazacszeleteket. Ezután a visszamaradt fűszeres pácot rákanalazzuk a tetejére, majd megszórjuk az előpirított fenyőmaggal.

Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt készre sütjük. Közben elkészítjük a köretet.



Párolt zöldségek hozzávalói:

1 db zsenge cukkini
1 nagyobb sárgarépa
20 dkg gomba
1 nagy vöröshagyma
őrölt fehérbors
kakukkfű
1 dl fehérbor
2 ek olívaolaj



A cukkinit, a sárgarépát, a vöröshagymát, és a gombát vékony csíkokra felvágjuk. 

Egy serpenyőbe felhevítjük az olajat, és először hozzáadjuk a vöröshagymát, majd a sárgarépát, és pár percig pároljuk. Ezután beletesszük a gombát, majd ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk őrölt borssal, kakukkfűvel. Pár perc párolás után hozzáadjuk a cukkinit, majd alaposan összekeverjük, és felöntjük a borral. Ezután a serpenyőt félig lefedve, puhára pároljuk a zöldségeket. Párolódás közben néha óvatosan összeforgatjuk, vagy inkább csak összerázogatjuk.  (mire a zöldségek megpárolódnak a bor szinte teljesen elpárolog)

Tálaláskor a lazacszeleteket tányérra helyezzük, majd mellékanalazzuk a párolt zöldségeket.


12 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a lazac, és csodafinom lehet! Imádom! sosem unom meg az tuti:) Szuper recept!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika ezzel én is így vagyok, nem tudom megunni, és annyiféleképpen ellehet készíteni. Csak egy baj van vele, hogy itt nálunk elég drága.

      Törlés
  2. Ez az az eset, amikor valami eszméletlenül finom, fantasztikusan néz ki, és még egészséges is:)Köszönöm, hogy ilyen fantasztikus ételt készítettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy Veled játszhatom, és nagyon örülök hogy tetszik a recept.:)

      Törlés
  3. Vár rám fél kiló lazacfilé a hűtőben:) Fenyőmagom is van:) Már készítettem én is pestós, fenyőmagosat, ez is isteni finom lehet. Megunhatatlan:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, a pestós-fenyőmagos is nagyon finom lehet, legközelebb én is úgy készítem majd. Nálatok azért biztosan finomabb a lazac mint itt nálunk, na meg gondolom olcsóbb is.

      Törlés
  4. Guszta nagyon. Ilyenkor amikor látom Nálad a finom lazacos ételeket, mindig elhatározom, hogy készítek, de még nem sikerült...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, ne halogassad sokáig, meglátod milyen finom.:)

      Törlés
  5. Mint már írtam ezerszer: A halat imádom! Fenséges fogás! maradt még? Máris indulok! :o)

    VálaszTörlés
  6. Most valahogy -egy jó ideje- haragba vagyok a hallal, de ahogy Te tálalod? -- ezt szívesen megkóstolnám. Vannak időszakok, amikor be sem úszhat a hal a konyhámba, aztán meg ki sem tud menekülni. Most zárlat van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém szívesen küldöm a kóstolót, és lehet megint megbékülsz a hallal. Nálunk is van hogy jó ideig nincs halazás, aztán meg lépten-nyomon azt csinálok. Most éppen ilyen halas korszak van nálunk.:)

      Törlés