2011. május 4., szerda

Fűzfagomba-paprikás kuszkusszal.



A gomba az egyik kedvencem, szeretem mindenféle változatban elkészíteni. Viszont bevallom, hogy fűzfagombát eddig még nem ettem, főzni meg pláne nem főztem. Már hallottam róla, de arról fogalmam nem volt, hogy a tőlünk nem messze lévő erdőben is megtalálható. Tegnap aztán kaptam ajándékba egy kisebb mennyiséget, és ma gyorsan el is készítettem. Egy kis baconnel megbolondított pörkölt alapot készítettem és ebbe került bele a felkockázott gomba. Rövid idő alatt elkészült és valóban nagyon finom. Köretnek kuszkuszt készítettem hozzá, majd tálaláskor még egy kis tejföl is került rá. Igaz ez volt az első találkozásom eme gombafajtával, de remélhetőleg nem az utolsó. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, persze már ha hozzájut, nyugodtan készítse el, ezt a finom ízletes gombát.





fűzfagomba
bacon
vöröshagyma
paprika
paradicsom

őrölt bors
szerecsendió
majoranna
pirospaprika


A gombát megtisztítani, (na erről én nem tudok beszámolni, mert tisztítva kaptam) majd ízlés szerint feldarabolni.
A bacont és a vöröshagymát apróra felvágni, a paradicsomot és a paprikát felszeletelni.

Egy serpenyőbe elkezdeni zsírjára sütni a bacont, majd hozzáadni a vöröshagymát és kevergetve üvegesre párolni. Ezután hozzáadni a felszeletelt paprikát, majd párperc után a paradicsomot. Jól összekeverni, ízlés szerint fűszerezni, majd hozzáadni a feldarabolt gombát. Felönteni egy kevés vízzel és puhára főzni. (főzés közben ha szükséges utánaízesíteni)

Közben ellehet készíteni a kuszkuszt. Egy jénaitálba tenni, majd felönteni másfélszeres mennyiségű, forrásba lévő vízzel. Sózni, majd a tetejét lefedve állni hagyni, hogy magába szívja a vizet és kellően megduzzadjon.

Tálaláskor a kuszkuszt tányérra szedni, majd a rákanalazni a gombapaprikást. Tetejére tejfölt csepegtetni, és ízlés szerinti savanyúságot kínálni hozzá.

12 megjegyzés:

  1. Én imádom a fűzfagombát, de nagyon ritkán jutok hozzá. Szoktam kirántani is, meg tojással rántottának. Tisztítása annyi, hogy alaposan többsoron megmossuk, esetleg kivágjuk a sérült, vagy pudvás részeket. Jó ebéd volt ma nálatok!

    VálaszTörlés
  2. Gizus,nagyon finom lehet,nagyon jól néz ki!:-)

    VálaszTörlés
  3. Szia :) néz át hozzám ha van egy kis időd van ott neked valami :) puszi

    VálaszTörlés
  4. Jé még nem is halottam róla, de nagyon gusztusos. Szívesen megkóstolnám.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néz ki, guszta ! Csak az a problémám, hogy számomra ismeretlen ez a fajta gomba és a kuszkusz íze is.

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Köszönöm!!! Most ettem először, de nagyon ízlett.:)

    VálaszTörlés
  7. Marisz57!
    Nagyon köszönöm, hogy megírtad hogyan kel megtisztítani. Bízom benne, hogy még sikerül szedni, és én is kapok belőle, akkor rántva szeretném megkóstolni.Így elkészítve nagyon finom volt, főleg tejfölösen.:)

    VálaszTörlés
  8. Ditta!
    Köszönöm!!! Te készítettél már???:)

    VálaszTörlés
  9. Réka!
    Köszönöm a meghívást, megyek és bekukkantok hozzád.
    Szép hétvégét. puszi

    VálaszTörlés
  10. Anikó!
    Hallani már régebben hallottam róla, de fogalmam nem volt, hogy még itt nálunk is fellelhető. Különben nagyon finom, legalábbis nekem ízlett.:)

    VálaszTörlés
  11. Éva!
    Köszönöm! A gombáról szerintem még sokan nem hallottak, de piacon hátha belehetne szerezni. A kuszkusz egy tészta, apró pici gömböcskék. Nem kell főzni, csak forróvizet önteni rá, és párperc múlva már lehet is enni.

    VálaszTörlés