2011. április 19., kedd

Sajtkrémes-sonkás piskótatekercs.





A húsvéti hidegtálak összeállításhoz a sonkatekercsek, töltött tojások után, most ezt a sós piskótatekercset ajánlanám mindenki a figyelmébe. A receptre Rita konyhájában bukkantam rá, igaz kicsit változtattam rajta, mivel a töltelékbe én sonkát is tettem. Ettől aztán még finomabb lett, pedig biztosan sonka nélkül is az lehet. Mivel piskótatekercs akár egy sós süteménynek is nevezhetném, viszont ezzel a töltelékkel inkább főételként, hidegtálként ajánlanám a tálalását. Nagyon laktató, ám annyira kínálja magát, hogy egy szelet után semmiképpen nem lehet abbahagyni a lakmározást. Egy nappal a tálalás előtt ajánlott elkészíteni, majd hűtőszekrényben tárolni. Ezalatt az idő alatt az ízek remekül összeérnek, és éles késsel szépen szeletelhetővé válik. Számomra az eddig kipróbált receptek közül, ez a tekercs áll az első helyen, így mindenkinek bátran merem ajánlani.







Piskótatekercs hozzávalói:

4 db tojás (nagy)
10 dkg liszt
1 tk sütőpor
1 tk só
3 ek tej
1 mk őrölt fehér bors


A tojásokat kettéválasztani, és a fehérjét kemény habbá verni, majd félretenni.

A tojások sárgáját a sóval, őrölt fehér borssal és a tejjel pár perc alatt habosra keverni.

Ezután beleszitálni a lisztet és simára keverni, majd apránként óvatosan fakanállal hozzákeverni a keményre felvert habot.

Egy tepsit (kb. 37x30) kibélelni sütőpapírral, majd ráönteni a masszát és egyenletesen elsimítani.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon 10-15 perc alatt készre sütni.

A sütőből kivéve, nedves konyharuhára borítani, majd feltekerni.
Teljesen kihűteni, de közben többször ki-be tekerni, hogy ne repedjen meg és a formája is megmaradjon.
 





Töltelék hozzávalói:

5 dkg vaj
10 dkg füstölt sajt
10 dkg trappista sajt
10 dkg szeletel sonka
1 ek tejföl
2 tk reszelt vöröshagyma

őrölt fehér bors


Bevonókrém hozzávalói:

10 dkg krémsajt(pl. maci)
10 dkg mascarpone




A vajat a tejföllel kicsit kikeverni, majd hozzáadni a kétféle reszelt sajtot, a reszelt vöröshagymát, az apró kockára vágott sonkát és ízlés szerint sót és őrölt borsot. Majd jó alaposan összekeverni.

A teljesen kihűlt piskótatekercset megtölteni a sonkás-sajtos töltelékkel, majd óvatosan feltekerni.

A bevonókrémhez jó habosra keverni a mascarponét és a krémsajtot, ízlés szerinti mennyiségű sóval.

Ezután egy tálcára helyezni a megtöltött piskótatekercse, majd kívülről bevonni a krémsajtos-mascarponés krémmel. Pár órára hűtőszekrénybe tenni, hogy az ízek jól összeérjenek, és könnyen szeletelhető legyen.






 Tálalás előtt ízlés szerint díszíthetjük, hogy minél mutatósabb legyen, majd felszeletelve tálaljuk.
 

10 megjegyzés:

  1. ez ismét tuti recept,de én a tormás mascarponés mellett döntök és majd késöbb elkészitem ezt is,ahogy irod megéri!

    VálaszTörlés
  2. Gizikém, ez überfasza!!! Már bocsánat :-)

    Nagyon-nagyon tetszik, egyáltalán nem egy szokványos húsvéti fogás!

    VálaszTörlés
  3. Hú nagyon tetszik Gizus,nagyon finom lehet,elsőnek furcsállottam,de így elnézve fantasztikus lehet!:-)

    VálaszTörlés
  4. Vanocska!
    Az is jó választás, de ezt se hagyd ki mert isteni finom!!! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen finom lesz. Én tuti többször megfogom csinálni.:)

    VálaszTörlés
  5. Chef Viki!
    :)))) IGEN ez egy találó meghatározás rá!!!!

    Nagyon-nagyon finom!!!! Először kicsit féltem, hogy sikerül-e majd, de kinézetre, na meg ízre is szuper!!:)

    VálaszTörlés
  6. Ditta!
    Nyugodt szívvel merem ajánlani neked is!!! Nálunk nagy sikere volt, a férjemnek nagyon ízlett, pedig ő igen nagy kritikusom.:)

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    Nagyon köszönöm!! Nem csak guszta, de isteni finom is.:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó ötleteket adtál húsvétra. Ezen kívül több receptedet is el fogom készíteni. Köszi! Kellemes húsvéti ünnepeket!

    VálaszTörlés
  9. Csongi!
    Nagyon örülök, hogy tetszenek a receptek, és köszönöm, hogy többet el is készítesz.

    Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok neked és kedves családodnak!

    VálaszTörlés