2015. december 14., hétfő

Hólabda (Kozák sapka)




A karácsonyi krémes sütemények sorát, ma megint egy nagy kedvencünkkel a hólabdával folytatnám. Ezt a receptet nagyon régen a szomszéd Teri nénitől kaptam, és azóta is szívesen készítem el, legfőképpen ünnepek alkalmával. A tésztája egy egyszerű kakaós piskóta, melyből pogácsaszaggatóval 5 cm-es korongokat szúrtam ki, majd főzött, vaníliás krémmel ragasztottam össze. Végül kókuszreszelékbe forgattam, majd a tetejére olvasztott csokoládét csorgattam. Ezután állni hagytam, hogy az ízek jól összeérjenek. Nem csak nagyon finom, krémes sütemény, hanem az ünnephez illően, igencsak mutatós is. Igaz kicsit pepecselős, de a végeredmény minden ráfordított percért kárpótol majd bennünket.






Tészta hozzávalói 37x33 cm-es gáztepsihez:

12,5 dkg liszt
2 dkg holland kakaó 
12,5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
2 tk sütőpor
4 db tojás (nagy)
3 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat. Ezután robotgéppel keverjük jó habosra, hogy legalább háromszorosára nőjön, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet. (így is keverjük még 1-2 percig)

A lisztet keverjük össze a sütőporral, és a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a habosra kevert cukros-tojáshoz. Ezután fakanállal óvatosan forgassuk össze, vigyázva nehogy összeessen a hab.

A gáztesit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 percig, tűpróbáig. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy rácsra és hűtsük ki teljesen.

Amikor a tészta teljesen kihűlt, egy 5 cm-es pogácsaszaggatóval szúrjuk ki a tésztakorongokat.





Krém hozzávalói:

10 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
5 dkg liszt
3 dl tej
1 db tojássárga

Forgatáshoz 1 cs kókuszreszelék.


A vajat keverjük habosra a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd tegyük félre.

A lisztet keverjük simára, csomómentesre egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a tojássárgát, és a maradék tejet is.

Ezután gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, főzzük sűrűre.

A sűrűre főzött krémet ezután öntsük át egy tálba, majd állandó keverés mellett hűtsük ki teljesen. (így szép sima, és csomómentes lesz)  

A vajas-cukros keverékhez ezután apránként keverjük hozzá a főzött, és teljesen kihűlt krémet, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára hogy kissé megdermedjen. (jól lehűtve majd könnyebb lesz a krémmel dolgozni)

A kókuszreszeléket öntsük ki egy tálcára.

Fogjunk egy kiszúrt tésztakorongot, és kenjünk rá kb. 1 tk krémet, majd helyezzünk rá egy másik tésztakorongot. Ezután óvatosan körbeforgatva, kenjük körbe szintén a krémmel. Végül hengergessük meg a kókuszreszelékbe, majd helyezzük egy tálcára. (az összes tésztakoronggal így járjunk el)





Csokoládémáz hozzávalói:

5 dkg csokoládé
1,5 dkg vaj


A csokoládét tördeljük bele egy tálba, adjuk hozzá a vajat, majd gőzfürdő fölött olvasszuk fel.

Ezután az elkészült sütemények tetejét vonjuk be a csokoládéval, majd hagyjuk teljesen megszáradni. (én mindegyik tetejére kb. egy teáskanálnyi csokoládét tettem, majd a kanállal kissé elsimítottam)





Az elkészült hólabdát hagyjuk pár órán át állni, hogy a csokoládé a tetején teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. Én előző nap készítettem el, majd hűvös helyen pihentettem tálalásig.


1 megjegyzés: