2015. április 28., kedd

Egyszerű formakalács.




Napok óta egy finom kalácsra éhezem, pedig nem is olyan régen, a húsvéti ünnepekre sütöttem sósat is, és édeset is. Tehát napok óta egy szelet kalács körül forogtak a gondolataim, így aztán hozzáláttam, és egy egyszerű formakalácsot sütöttem. Egyszerűnek valóban nagyon egyszerű elkészíteni, a hozzávalók között sincs olyan ami ne lenne megtalálható minden konyhában. A kisült, kihűlt, és frissen illatozó kalács pedig nem csak foszlós, hanem bátran kijelenthetem, hogy az egyszerűsége ellenére nagyon, de nagyon finom. Egy bögre meleg kakaóval, pedig szinte abbahagyhatatlan.






Hozzávalók 25x10x7 cm-es formához:

50 dkg liszt
2 dl tej
2 dl tejszín
3 ek porcukor
2,5 dkg élesztő (friss)
1 db tojássárga
csipet só

1 kisebb tojás a lekenéshez





A tejet langyosítsuk meg, majd keverjünk hozzá egy teáskanál cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt és futtassuk fel.

A tejszínt keverjük össze a tojássárgával, és a maradék cukorral, majd öntsük bele a keverőtálba. Ezután öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd szitáljuk hozzá a sóval összekevert lisztet.

Ezután a robotgép dagasztó szárával (v. kenyérsütőgéppel) pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk)

A kelesztőtálat vékonyan kenjük ki olajjal, majd helyezzük bele a megdagasztott tésztát. Takarjuk le egy konyharuhával, majd langyos helyen, egy óra alatt kelesszük duplájára a tésztát.






A megkelt tésztát borítsuk rá egy enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel lapogassuk kissé el. Arra figyeljünk, hogy ne legyen hosszabb mint a forma amiben majd sütjük.

Ezután tekerjük fel a tésztát, majd helyezzük bele az előzőleg kizsírozott, kilisztezett formába. Takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kb. 40 perc alatt kelesszük újra. (a formát sütőpapírral is kibélelhetjük, akkor viszont nem kell kizsírozni, és lisztezni)

Amikor a tészta megkelt, kenjük le a tetejét egész tojással.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük, 45-50 perc alatt készre. A sütési idő felénél takarjuk le alufóliával, nehogy nagyon barnára süljön a teteje. (én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Tálaláskor ízlés szerint szeleteljük fel a kalácsot és úgy kínáljuk, reggeli vagy éppen vacsorára, egy pohár kakaó mellé. A kalács tésztája pedig nagyon finom foszlós.


2015. április 26., vasárnap

Málnás-vaníliakrémes torta.




Az áprilisi GoodFood magazinhoz ajándékként mellékeltek egy csomag Dr.Oetker Málnás-tejszínes krémport. A magazinban megjelent a krémpor elkészítéséhez egy recept is, de én valami másra vágytam, mint egy egyszerű pohárkrém. Így aztán egy vajas-kevert tésztát sütöttem, majd a málnás-tejszínes, és egy habos mascarponekrémmel töltöttem meg. Az elkészült torta (melyet most nem tortaformában sütöttem) a vajas tésztának, és a krémeknek köszönhetően nagyon finom. Ez a tészta annyira ízlett, hogy ezután rendszeres megfogom sütni. A Dr.Oetker krémporban pedig kellemesen csalódtam, mert valódi málnával készült, és ez nem csak a színén, de az ízén is érezhető. Nagyon finom málnaízű, és még kisebb málnadarabokat is tartalmaz.







Hozzávalók a tésztához:

18 dkg liszt
3 db tojás (közepes)
18 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk citrom aroma
2 tk sütőpor
125 gramm citromízű joghurt
3 dkg vaj
csipet só


A keverőtálba tegyük bele a porcukrot, a vaníliás cukrot, egy csipet sót, az egész tojásokat, és robotgéppel keverjük jó habosra.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, és szitáljuk hozzá a cukros-tojásos keverékhez, majd szintén robotgéppel keverjük simára. Ezután állandó keverés közben adjuk hozzá a joghurtot, és a lágy vajat, majd keverjük még 1-2 percig.

Egy 25x10 cm-es sütőformát zsírozzunk, és lisztezzünk ki, majd öntsük bele egyenletesen a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 35 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Amikor a tészta már teljesen kihűlt, vízszintesen vágjuk el három egyforma részre, majd töltsük meg a közben elkészített krémekkel.







Málnáskrém hozzávalói:


1 cs Dr.Oetker Málnás-tejszínes krémpor
1 dl tej
1 dl Hulala (v. habtejszín)


Öntsük egy keverőtálba a tejet és a tejszínt, majd adjuk hozzá a Málnás-tejszínes krémport. Ezután a tasakon lévő utasítás szerint verjük fel kemény habbá. (pár perc alatt jó kemény habot kapunk)



Vaníliakrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 tk vanília aroma
2 dl Hulala (v. habtejszín)


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és az aromával.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponekrémhez, hogy egy könnyű, habos krémet kapjunk. (közben kóstoljuk, mert lehet nem kell bele az összes tejszínhab)






Helyezzük tálcára az alsó tésztalapot, majd kenjük rá egyenletesen a málnás krémet. Ezután helyezzük rá a középső tésztalapot, majd tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le egy kicsit.

Ezután a vaníliakrémnek kb. felét szintén egyenletesen kenjük rá a tésztára, majd helyezzük rá a maradék tésztalapot, és óvatosan nyomkodjuk le egy kicsit.

Végül a maradék krémmel vonjuk be kívülről a tortát, majd ízlés szerint díszítsük ki. Ezután helyezzük be a hűtőbe 1-2 órára, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


2015. április 25., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Csípős sült kolbász lila hagymával és krumplipürével.




Hétvégére megint egy egyszerűen, és a sütőben elkészíthető receptet hoztam. Nem kell hozzá más mint pár darab fűszeres debreceni, néhány lila hagyma, és egy enyhén csípős, fűszeres pác. A hagymát pár perc pácolás után a kolbásszal együtt szép pirosra sütöttem, majd a szaftból egy szintén csípős mártást készítettem. Tálaláskor krumplipürével kínáltam, de ízlés szerint más köretet is készíthetünk hozzá, vagy éppen pár szelet friss kenyérrel fogyaszthatjuk, tunkolhatjuk.







 Hozzávalók:

4 db debreceni
4-5 db lila hagyma
1 tk szójaszósz
1 tk worcestershire szósz
2 tk Erős Pista (paprikakrém)
2 dl étolaj
2 tk liszt
1 dl erőleves
1 mk csípős Piros Arany
 





A hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és szeleteljük fel.

Az olajat keverjük össze a szójaszósszal, a worcestershire szósszal, az erős paprikakrémmel, és ízlés szerint sóval, majd adjuk hozzá a felszeletelt hagymát és hagyjuk 10-15 percig állni.

Egy tepsi közepébe helyezzük egymásmellé a kolbászokat, majd villával pár helyen böködjük meg. Ezután tegyük köré a bepácolt hagymát, és öntsük rá a fűszeres olajat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 40 perc alatt süssük szép pirosra.(sütés közben egyszer forgassuk át a kolbászokat, hogy mindenhol szép pirosra süljenek)

Amikor a kolbász és a hagyma készre sült, akkor vegyünk ki a zsiradékból 4-5 evőkanálnyit, majd tálalásig tartsuk melegen.

A zsiradékot hevítsük fel, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk pár pillanatig. Ezután öntsük fel az erőlevessel, adjuk hozzá a Piros Aranyat, majd keverjük simára. Állandó keverés mellett, kissé sűrítsük be.

Közben készítsünk krumplipürét, vagy ízlés szerinti köretet.

Tálaláskor kanalazzuk a krumplipürét tányérra, majd helyezzük rá a pirosra sült kolbászt, és a lila hagymát, majd locsoljuk meg az enyhén csípős szafttal, és úgy kínáljuk.


2015. április 23., csütörtök

Krumplis-sonkás sült tojás.




Reggelire vagy éppen vacsorára is kínálhatjuk ezt a roppant egyszerűen, és kb. fél óra alatt elkészíthető krumplis-sonkás sült tojást. Az előzőleg lereszelt krumplit a vajon pár perc alatt elősütöttem, majd hozzá adtam a sonkát is. Ezután rákanalaztam a tejfölt, rá ütöttem két tojást, majd irány a sütő. Pár percig sütöttem, hogy a tojások se túl lágyak, se pedig túl kemények ne legyenek. A sütőből kivéve pedig rögtön tálaltam. Paradicsommal, paprikával, igazán laktató reggeli kerekedett belő.






Hozzávalók:

2 db krumpli
10 dkg sonka
2 db tojás
2-3 ek tejföl
őrölt fehér bors
3 dkg vaj
1 ek olívaolaj






A krumplit pucoljuk meg, majd reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. A sonkát vágjuk fel ízlés szerint. (én a vékonyra szeletelt sonkát kisebb kockákra vágtam)

Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az előzőleg lereszelt krumplit. Ezután sózzuk, borsozzuk, majd többször átforgatva süssük pár percig, majd amikor már kezd színt kapni, szórjuk rá a felkockázott sonkát. Süssük még pár pillanatig, majd vegyük le a tűzről.

Ezután pötyögtessük meg a tejföllel, és kanállal kicsit kenjük el. Végül üssük rá a két tojást, majd szintén sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pár perc alatt süssük készre. Ízlés szerint süthetjük a tojást lágyabbra, vagy éppen keményebbre. (mielőtt a serpenyőt betennénk a sütőbe a nyelét tekerjük be alufóliával, nehogy sütés közben megolvadjon!!!)






A sütőből kivéve rögtön tálaljuk. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá salátát, paradicsomot........


2015. április 21., kedd

Medvehagymás tészta szalonnával, tejföllel, és sajttal.




Lassan a vége felé közeledünk a medvehagyma szezonnak, így a mai ebédkészítésnél is főszerepet kapott. Egy kb. fél óra alatt elkészíthető tésztás fogás került ma a tányérunkra, és mondhatom az egyszerűsége ellenére nagyon finom volt. A medvehagymát pépesítettem, és a liszttel, tojással, sóval tésztát gyúrtam, majd enyhén sós vízben kifőztem. Még a tészta főtt, a császárszalonna szép pirosra sült. Ezután csak egyszerűen összekevertem, majd tálaláskor tejfölt kanalaztam rá, és reszelt sajttal szórtam meg.






Hozzávalók:

20 dkg liszt
10 levél medvehagyma
2 db tojás
1 tk só
15 dkg császárszalonna
10 dkg sajt
tejföl (ízlés szerint)
1 ek olaj






A medvehagymát vágjuk fel vékony csíkokra, majd egy tojással együtt tegyük bele az aprítógépbe, és pépesítsük.

A lisztet keverjük össze a sóval, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést és öntsük bele a pépesített medvehagymát. Ezután adjuk hozzá a másik tojást, és villával kezdjük el összekeverni, majd kézzel folytatva gyúrjuk alaposan össze a tésztát. (ha szükséges akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk)

Ezután nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel metéltnek. (én tésztagéppel nyújtottam, és vágtam fel, de ezt kézzel is megtehetjük)

A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra, majd adjuk az olajhoz, és többször megkeverve, süssük szép pirosra. 

A metélt tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük és csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá a pirosra sült szalonnához, majd keverjük alaposan össze. 






Tálalás előtt szedjük a szalonnás tésztát tányérra, majd locsoljuk meg a tejföllel, és szórjuk meg a reszelt sajttal, majd úgy kínáljuk.


2015. április 19., vasárnap

Rumos meggyes muffin.




Az ősszel több üveg magozott meggyet tettem el télire, hogy majd a jó lesz süteménybe, vagy éppen meggymártásnak sültek mellé. Amikor a meggy már jól összeért, pát üveggel lecsepegtettem, majd rummal öntöttem fel. Ezután hagytam szintén jól összeérni, majd többször került pl. bonbonba tölteléknek. Mivel már elég régen sütöttem muffint, pedig nagyon szeretjük, így vasárnap lévén, gyorsan összekevertem a tésztát, majd röpke fél óra múlva már vehettem is ki a sütőből a frissen kisült, illatozó süteményt. Először csak sima kakaós tésztában gondolkodtam, majd úgy döntöttem, hogy megbolondítom a rumban érlelt meggyel. Mondhatom nagyon jó döntés volt, mert a rumos meggy és a kakaós tészta remekül összeillenek.







Hozzávalók 12 db muffinhoz:

20 dkg liszt
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 ek kakaó (cukrozatlan)
1 cs sütőpor
1/2 mk szódabikarbóna
2 dl tejföl
1 dl étolaj
1 tk rumaroma
2 db tojás(nagy)
10 dkg rumban eltett meggy







A meggyet tegyük bele egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. (cukrozott meggyet is használhatunk, de akkor több rumaromát keverjünk majd a tésztába)

A lisztet szitáljuk át, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a kakaót, a sütőport, és a szódabikarbónát, majd keverjük össze.

A tejfölt keverjük simára a tojásokkal, az étolajjal, és a rumaromával.

A száraz hozzávalókhoz öntsük hozzá a tejfölös keveréket, majd keverőkanállal alaposan keverjük össze. Ezután adjuk a masszához a lecsepegtetett meggyet, majd óvatosan forgassuk össze.

A muffin formát béleljük ki papírkapszlival, majd kanalazzuk bele a masszát. (én szilikonos formában sütöttem, így nem béleltem ki papírral)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 perc alatt készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a muffint porcukorral, majd úgy kínáljuk.


2015. április 18., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Mustáros karaj sajtmártásban.




Elérkezett a hétvége, így vele együtt a receptajánló is. Volt a hűtőben pár szép szelet karaj, így abból kellett kihozni valami egyszerű, ám finom fogást. Végül úgy döntöttem, hogy a befűszerezett hússzeleteket magos mustárral alaposan megkenem, majd az elősütést követően irány a sütő. Végül a puhára párolódott hússzeleteket egy finom, fűszeres sajtmártásban sütöttem készre. Tálaláskor rizst kínáltam hússzeletekhez, melyek lehet egy szépségversenyen alul maradnának, na de az ízük..... az valami isteni finom.






 Hozzávalók:

6 szelet sertéskaraj
1 db lila hagyma (nagy)
3 ek magos dijoni mustár
őrölt színes bors
5 dkg vaj
1 dl fehérbor


A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és kenjük meg mindkét oldalát a magos mustárral. Ezután hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

A hagymát vágjuk fel apróra, majd a felhevített vajon kezdjük el üvegesre párolni. Pár perc után helyezzük bele a karajszeleteket, majd pár perc alatt süssük a húst kifehéredésig. (sütés közben többször forgassuk át a hússzeleteket, és úgy süssük pár percig)

Ezután az elősütött hússzeleteket tegyük egy tepsibe egymásmellé, majd öntsük köré a hagymás vajat, és a bort. Ezután alufóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 45 perc alatt pároljuk puhára.






Sajtmártás hozzávalói:

10 dkg füstölt sajt
7 dkg vaj
3 dkg liszt
3 dl tej (hideg)
őrölt fehér bors
egy csipet szerecsendió

A vajat hevítsük fel, majd szórjuk meg a liszttel, és kevergetve pirítsuk pár pillanatig. (vigyázzunk nehogy a liszt megpiruljon, szép világos színű maradjon!!!)

Ezután állandó keverés mellett, apránként adjuk hozzá a hideg tejet, majd keverjük simára. Közben ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg szerecsendióval.

Ezután adjuk hozzá a reszelt füstölt sajtot, majd kevergetve pár perc alatt sűrítsük be.

A puhára párolt húst vegyük ki a sütőből, majd szedjük ki a szaftból, és tegyük félre.

A visszamaradt szafthoz adjuk hozzá a sajtmártást, majd keverjük alaposan össze. Ezután tegyük vissza a hússzeleteket, majd helyezzük be a sütőbe, és kb. 10 perc alatt süssük készre.

Tálaláskor helyezzük tányérra a sajtmártásos hússzeletet, és ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizst készítettem, de pl. a krumplipüré is jól illik hozzá.


2015. április 16., csütörtök

Kelkáposztás-szalonnás tészta buggyantott tojással.



Ez az egyszerű tésztás fogás a maradék felhasználás jegyében készült. A napokban ugyanis vásároltam egy nagyobb fej kelkáposztát, melyből maradt egy tésztára való. A kelkáposztát a fejes káposztával ellentétben nem lereszelve párolom meg, hanem kisebb kockákra felvágva. A káposztán kívül került némi húsos császárszalonna is a tésztához, majd tálalás előtt közvetlenül még buggyantott tojás is készült hozzá. Én ugyan saját magam gyúrtam a tésztát, de boltban vásárolt metélt tésztával is készíthetjük. Az egész ebédkészítés pedig nem tartott bő fél óránál tovább, és már tálalhattam is.





 Hozzávalók:

15 dkg metélt tészta
50 dkg kelkáposzta
15 dkg császárszalonna
frissen őrölt bors
1 ek olaj


A kelkáposztát és a császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra.

Egy serpenyőbe tegyünk egy evőkanál olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott szalonnát, és kezdjük el sütni. Amikor már szép színt kapott, adjuk hozzá a kelkáposztát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pároljuk pár percig, hogy a káposzta kellően roppanós maradjon.

Közben enyhén sós vízben, főzzük ki a metélt tésztát, majd szűrőkanállal szedjük ki a főzővízből, kicsit csepegtessük le, majd adjuk hozzá a kelkáposztás szalonnához. 
Forgassuk alaposan össze, majd tálalásig tartsuk melegen.





Buggyantott tojás készítése:

Egy edénybe forraljunk fel kb. 1 liter vizet, majd öntsünk bele egy teáskanál ecetet.

A tojást egyesével óvatosan üssük bele egy kisebb tálkába, majd szintén nagyon óvatosan, alacsonyról (a tál szinte érjen bele a vízbe) öntsük bele a forrásban lévő vízbe. (Mielőtt beleöntenénk a tojást, keverjünk kanállal örvényt a vízbe, majd annak a közepébe öntsük bele. Így szép, formás buggyantott tojást kapunk)

Ezután mérsékeljük a hőfokot, és a gyöngyöző vízbe főzzük 3-4 percig, hogy a fehérje megfőjön, de a sárgája még folyós maradjon.
Amikor a tojás megfőtt, szűrőkanál segítségével emeljük ki a vízből, és hagyjuk lecsepegni. (én négy tojást főztem meg, és mindegyikkel így jártam el, külön-külön)





Tálaláskor szedjük a kelkáposztás-szalonnás tésztát tányérra, majd helyezzük rá a tojást. Ízlés szerint frissen őröljünk rá borsot, majd úgy kínáljuk.



2015. április 14., kedd

Medvehagymás-tojásos felfújt.




A számomra megunhatatlan medvehagyma került ma megint terítékre. Mivel a friss medvehagymát jobban szeretem mint a fagyasztottat, így a szezon idején megpróbálom minél többféleképpen elkészíteni. Ma pl. egy tojásos felfújtba került egy kisebb csokorral, és mondhatom mint langyosan, mint pedig teljesen kihűlve, nagyon, de nagyon finom volt. A felfújt elkészítése igen egyszerű, és igencsak laktató, így egy finom salátával kínálhatjuk főételként, de reggelire, vagy éppen előételként is megállja a helyét. (medvehagymával készült receptek a linkre kattintva megtalálhatóak)







Hozzávalók 25x10x7 cm-es formához:


kb. 20 db medvehagyma
10 dkg füstölt sajt (+ a tetejére)
4 db főtt tojás (nagy)
4 ek zsemlemorzsa
4 db tojás (nagy)
5 dkg vaj
5 dkg liszt
5 dl tej
őrölt fehér bors
szerecsendió






A medvehagymát vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

Négy tojást főzzünk keményre, majd szintén vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat, és adjuk hozzá a lisztet, pirítsuk 1-2 percig, majd vegyük kisebbre a lángot. Ezután apránként öntsük hozzá a tejet, és minden alkalommal keverjük simára, közben pedig ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval.

Ezután egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, majd szintén mindegyikkel keverjük simára. Végül keverjük hozzá a reszelt füstölt sajtot is, majd amikor már teljesen sima masszát kaptunk, vegyük le a tűzről.

A masszához ezután keverjük hozzá az apróra vágott medvehagymát, az apróra vágott főtt tojást, és a zsemlemorzsát.

A sütőformát kenjük ki vajjal, és szórjuk meg zsemlemorzsával. Ezután öntsük bele a masszát, majd szórjuk meg a tetejét zsemlemorzsával, és ízlés szerint reszelt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten  30-40 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.





Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Az elkészült felfújtat tálalhatjuk langyosan, vagy éppen teljesen kihűtve. Kínálhatjuk előételnek, főételnek, vagy éppen reggelire. Paradicsommal, paprikával, esetleg egy finom salátával.


2015. április 13., hétfő

Medvehagymás keksz.




A hétvégére egy igen egyszerű sós kekszet sütöttem, melyből nem hiányozhatott a medvehagyma sem. Ezt a sós kekszet rendszeresen megsütöm, hol szezámmaggal megszórva, de került a tésztába már köménymag is, és állítom hogy a medvehagyma sem rontotta el. Jó vékonyra nyújtva, és ropogósra sütve, igazi csemege. (medvehagymával készült receptek a linkre kattintva megtalálhatóak)






 Hozzávalók:

15 dkg finomliszt 
5 dkg kukoricaliszt
10 dkg vaj
8-10 db medvehagyma
1 ek tejföl
1 mk só






A kétféle lisztet szitáljuk bele egy tálba, majd keverjük hozzá a sót.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott vajat, majd kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá az apróra vágott medvehagymát, adjuk hozzá a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (ha szükséges, akkor még egy kevés lisztet adhatunk hozzá, hogy ne ragadjon, és könnyen nyújtható legyen)

Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, majd vágjuk fel ízlés szerint. (én enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtottam ki, és derelyevágóval vágtam fel)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá az ízlés szerint felvágott tésztát. (én sütőpapírral együtt, egy gyors mozdulattal áthúztam a tepsire)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 12-15 perc alatt világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 12 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsin kihűlni, majd tálaljuk. Nagyon finom omlós, és a medvehagymától különösen finom ízű kekszet kapunk.


2015. április 11., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Póréhagymás-sajtos csirkemell csőben sütve.




Gyönyörű napsütéses, tavaszi hétvégének örülhetünk, és kinek is van ilyenkor kedve órákat a konyhában tölteni, mert nekem bizony nincs. Így aztán az ebéd elkészítéséhez a csirkemellet választottam, mivel annak röpke fél óra is elég ahhoz hogy készre süljön. A felcsíkozott és befűszerezett húst a póréhagymával, tejszínnel, és füstölt sajttal a sütöttem szép pirosra, majd rizzsel (mely szintén gyorsan elkészült) tálaltam. Az ebédkészítés végül nem tartott az elejétől a végéig egy röpke óránál tovább, és már tálalhattam is.







Hozzávalók:

1 db póréhagyma
1 db csirkemellfilé
15 dkg füstölt sajt
1 dl főzőtejszín (20%-os)
só ( ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
1 tk szójaszósz
1 tk worcestershire szósz
2 ek olívaolaj
5 dkg vaj






A póréhagymát karikázzuk  fel kb. 0,5 cm-es vastagra.

A csirkemellet ízlés szerint csíkozzuk fel, majd sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a szójaszószt, a worcestershire szószt, az olaj felét, és keverjük alaposan össze. Ezután tegyük félre, hogy az ízek jól átjárják, közben pedig készítsük elő a póréhagymát.

Hevítsük fel egy serpenyőben a maradék olajat és a vajat, majd adjuk hozzá a póréhagymát, és kezdjük el párolni. Közben ízlés szerint sózzuk és szórjuk meg egy pici őrölt borssal. Amikor a hagyma már kellően megpárolódott, akkor egyenletesen terítsük bele egy kisebb sütőformába.

Ezután öntsük rá a tejszínt, majd helyezzük rá az előzőleg befűszerezett csirkemellcsíkokat. 

Helyezzük be a sütőbe, majd közepes hőmérsékleten addig süssük, még a hús kezd kifehéredni. Ekkor vegyük ki a sütőből, szórjuk meg a reszelt füstölt sajttal, majd tegyük vissza, és süssük szép pirosra.

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, és azzal tálaltam, de pl. jól illik hozzá a krumplipüré is.

Tálaláskor szedjük a rizst a tányérra, majd helyezzük rá a szép pirosra sült hagymás-sajtos csirkemellet, és úgy kínáljuk.



1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 490 kcal
 
Fehérje: 31 g
 
Zsír: 37 g
 
Szénhidrát: 7 g



2015. április 10., péntek

Ibolyadzsem.




A napokban egy kedves facebook-os ismerősöm Birike, ibolyadzsemet főzött és elhozta megmutatni ezt a különlegességet nekünk is. Már látványra is lenyűgöző volt, a szép lilás színével, az ízét pedig csak elképzelni tudtam. Mivel szeretek minden új, és különleges dolgot kipróbálni, így elkértem a receptet, és másnap már hozzá is láttam a dzsemfőzéshez. Szerencsére a kertben rengeteg ibolya nyílik, így röpke fél óra alatt tele is szedtem egy fél literes edényt. Aztán megkezdődött a szirmok áztatása, majd Knorr dzsemesítővel készre főztem, és ezután irány a száraz dunszt. Izgatottan vártam, hogy a dzsem teljesen kihűljön, és kezdetét vegye a kóstolgatás. Az íze pedig nagyon, de nagyon finom! Érezni az illatos ibolya ízét, egy kis citromos beütéssel, és a bőséges cukormennyiség ellenére sem mondható túl édesnek a dzsem. A húsvétra sütött fonott kaláccsal ettük, és nekünk nagyon ízlett, így jövőre biztos hogy nagyobb mennyiségű dzsemet főzök majd.







Hozzávalók:

egy 0,5 l-es mérőpohár púpozva ibolyával
6 dl víz
1/2 citrom leve
40 dkg cukor
1 cs Knorr dzsemesítő






Egy fél literes poharat szedjünk tele illatos, száráról lecsipkedett, minél sötétebb színű ibolyával, (ne nyomkodjuk bele az edénybe, csak úgy lazán) majd tegyük bele egy nagyobb tálba.

A vizet forraljuk fel, majd öntsük a tálban lévő ibolyára. Ezután keverjük össze, kicsit nyomkodjuk le a virágokat hogy mindenhol érje a forró víz, majd hagyjuk legalább két órán át ázni.

Ezután szűrjük le a vizet, melynek a színe ekkorra már az ibolyától sötétkékes lesz. (én a szűrűben lévő virágokat kanállal alaposan megnyomkodtam, hogy majdnem száraz legyen)

Ezután öntsük egy edénybe a sötét színű levet, majd keverjük hozzá a citromlevet. Ekkor a víz szép lilás színűre változik a citromlétől.

Keverjük hozzá a cukrot, majd kevergetve melegítsük forráspontig. Ekkor vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a dzsemesítőt. Addig keverjük, hogy teljesen feloldódjon, majd tegyük vissza a tűzre, újra forraljuk fel, és főzzük még 1-2 percig.

Ezután a forró, de még eléggé folyékony dzsemet töltsük sterilizált üvegekbe, zárjuk le a tetejét, majd tegyük száraz dunsztba, és úgy hagyjuk teljesen kihűlni. (mire teljesen kihűl, egy zselés állagú dzsemet kapunk)





Az elkészült ibolyadzsem nem csak különleges, de nagyon finom. Ízlés szerint kínálhatjuk pl. egy szelet finom kalács, vagy péksütemény mellé.



2015. április 8., szerda

Medvehagymás krumplikrémleves.




A húsvéti bőséges ebédek után ma sem (tegnap pl sárgaborsó-krémlevest főztem) vágytam másra, mint egy könnyű krémlevesre. Így aztán egyik nagy kedvencem a medvehagyma, és a krumpli kapta a főszerepet az ebédfőzésnél. Bő fél óra alatt egy remek krémlevest készítettem, majd ropogósra sült kenyérkockákkal tálaltam. Így lett a mai ebédünk egy egyszerű leves, mely gyorsan elkészült, és hús nélkül is nagyon finom volt. (medvehagymával készült receptek a linkre kattintva megtalálhatóak)







 Hozzávalók:

1 csokor medvehagyma
2-3 db krumpli
1 db vöröshagyma
1 db zöldségleveskocka
szerecsendió (el is hagyható)
2 dl főzőtejszín
1 ek olaj
1 l víz






A krumplit pucoljuk meg és vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát, és a medvehagymát vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, és pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a krumplit is.

Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, adjuk hozzá a leveskockát, és egy késhegynyi szerecsendiót, majd főzzük puhára.

Amikor a krumpli puhára főtt, vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, és kevergetve főzzük még 1-2 percig.

Közben 1-2 szelet kenyeret vágjunk fel kisebb kockákra, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. Ezután spricceljük meg olívaolajjal, majd előmelegített sütőben, süssük pár perc alatt szép pirosra, ropogósra.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd szórjuk meg a ropogósra sütött kenyérkockával, és úgy kínáljuk.


2015. április 7., kedd

Sárgaborsó-krémleves sonkával.




A húsvéti ünnepeknek ugyan vége, de ha az ünnepekre főzött sonkából még maradt, és a főzőlevéből is tettünk félre, akkor főzhetünk egy finom sárgaborsó krémlevest. A sonka főzőlevéhez azért némi vizet is tegyünk, mert  különben nagyon tömény, füstös íze lesz a levesünknek. A sárgaborsó igen gyorsan megfől, így kb. egy óra alatt el is készül a levesünk. Tálalás előtt a maradék főtt sonkát, ízlés szerint daraboljuk fel, majd szórjuk a tányérban lévő levesre, és már kanalazhatjuk is. Sárgaborsó helyett készülhet a leves pl. lencsével, vagy éppen tarkababbal is. Igaz akkor a főzési idő valamivel hosszabb, de az elkészült sonkás leves éppen olyan finom.







 Hozzávalók:

20 dkg sárgaborsó
1 db vöröshagyma
5 dl sonka főzőlé
5 dl víz
2 dl főzőtejszín
1 ek olívaolaj

Tálaláshoz ízlés szerint feldarabolt füstölt, főtt sonka.






A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a felhevített olajhoz és pároljuk üvegesre.

Amikor már kellően megpárolódott, adjuk hozzá a előzőleg megmosott, és alaposan lecsepegtetett sárgaborsót. Keverjük össze, és öntsük fel a sonka főzőlevével, és a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk. Forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve, addig főzzük, hogy a borsószemek teljesen megpuhuljanak, és már kezdjenek szétfőni.

Amikor a borsó már puhára főtt, állandó keverés mellett, csorgassuk a leveshez a tejszínt, és forraljuk fel, majd zárjuk el a gázt, mert főzni már nem kell.

Az előzőleg megfőzött, és kihűtött füstölt sonkát ízlés szerint szeleteljük fel, majd tegyük félre tálalásig. (maradék húsvéti sonkát is felhasználhatjuk)

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint tegyünk rá az előzőleg feldarabolt sonkából, majd úgy kínáljuk.