2014. január 30., csütörtök

Sütőtök-krémleves pörkölt tökmaggal.




Bevallom erről a levesről nem mostanában készült a fotó, valahogy elkeveredett a többi között. Most bukkantam rá, miközben sütőtök-krémleves főzéshez készülődve a receptjeim között kutakodtam. Mivel ebben a hideg, szeles időben igencsak aktuális ez a finom, meleg krémleves, na meg éppen a sütőben sült a sütőtök, a pince mélyén pedig még megbújt néhány szem birsalma, így újra elkészült ez a finom leves. Birsalma helyett készíthetjük pl. almával, vagy éppen naranccsal is. A meleg, selymesen krémes levest, a pörkölt tökmaggal igencsak jólesett elkanalazgatni hazaérve, a megtett nagy séta után.







Hozzávalók:

30-40 dkg sütőtök (megsütve)
1 db vöröshagyma
1 nagy krumpli
1 db birsalma
2-3 ek méz
8 dkg vaj
2 dl főzőtejszín
só (ízlés szerint)
1 mk szerecsendió
1 mk őrölt fahéj
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
1 db húsleveskocka
kakukkfű (ízlés szerint)
1 l víz


 A sütőtököt daraboljuk fel, majd csorgassuk meg egy kevés mézzel, és kb. egy óra alatt süssük készre.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd 5 dkg vajon kezdjük el párolni. Amikor már kezd kicsit összeesni, csorgassuk rá a mézet, és pár perc alatt karamellizáljuk meg. Ekkor szórjuk rá a frissen szedett kakukkfűleveleket, majd öntsük fel a vízzel. (ízlés szerint szárított kakukkfüvet is használhatunk)

A krumplit és a birsalmát pucoljuk meg, vágjuk fel apró kockákra, majd tegyük bele a levesbe. Ezután ízlés szerint fűszerezzük, majd főzzük puhára.

Amikor a krumpli és a birsalma már puhára főtt, tegyük bele a levesbe az előzőleg megsütött sütőtököt, majd főzzük még pár percig. Ezután vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük.

A pépesített leveshez először adjuk hozzá a maradék vajat, és keverjük alaposan össze, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tejszínt. Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, forraljuk fel újra a levest. (ekkor főzni már nem kell csak kiforralni)

Közben egy teflon serpenyőbe tegyük bele a tökmagot, majd állandó keverés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg. Ezután rögtön öntsük ki egy tányérra, nehogy a még forró serpenyőben megégjenek a magok.

Tálaláskor merjük a levest tányérokba, majd szórjuk meg a pirított tökmaggal, és úgy kínáljuk.



1 adag tápanyagtartalma (tökmag nélkül)

Energia: 392 kcal

Fehérje: 5 g

Zsír: 25 g

Szénhidrát: 35 g



2014. január 27., hétfő

Kolbászos tojáspörkölt orsótésztával.




A feledésbe merült tojáspörkölt. Emlékszem egy-két évtizeddel ezelőtt bizony elég gyakran készült tojáspörkölt a főzelékek mellé. Szerettük ezt az egyszerű feltétet, de az idő múlásával szép lassan felváltotta a fasírozott, vagy éppen a sült hús. Bevallom azóta igen ritkán, pl. csak nyáron, a kertben leszedett cukkinivel készítettem cukkinis tojáspörköltet. A cukkinis változata is finom, de azért ez a fűszeres, kolbászos mégis csak más. (habár én a cukkinis tojáspörköltet is nagyon szeretem) Ameddig a tojás keményre fől, addig a kolbászos alap is elkészül, így fél óra múlva már tálalhatjuk is. Ízlés szerint kínálhatjuk egy tányér főzelékkel, főtt krumplival, vagy éppen tésztával. Én most durum orsótésztát főztem ki és azzal tálaltam.






Hozzávalók:

5 db tojás
1 pár debreceni
1 db vöröshagyma
1 ek sűrített paradicsom
1 tk paprikakrém
majoranna
kakukkfű
pirospaprika
2 dl víz
2 ek olaj




 

A tojásokat főzzük keményre, majd hideg vízben hűtsük le. Ezután pucoljuk meg, majd negyedeljük fel. 

A debrecenit vágjuk fel vékonyabb karikákra. A vöröshagymát vágjuk fel apróra. 

Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és kezdjük el üvegesre párolni. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a felkarikázott debrecenit, és néha megkeverve, pirítsuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a paprikakrémet, ízlés szerint fűszereket és pirospaprikát, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és főzzük pár percig, hogy a kolbász megfőljön, a szaft pedig kissé besűrűsödjön.

A megfőtt kolbászos alapba ezután helyezzük bele a felszeletelt főtt tojást, majd óvatosan rázogassuk össze, vigyázva nehogy a tojás teljesen szétessen. Ezután főzzük 2-3 percig, de közben többször rázogassuk meg az edényt.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. (én durum orsótésztát főztem ki)

Tálaláskor a kolbászos tojáspörköltet kínálhatjuk kifőtt tésztával, krumplival, de adhatjuk főzelékekhez feltétként is.

2014. január 26., vasárnap

Tejszínes palacsinta mascarponés-sötőtökkrémmel.




Vasárnap délután van, és nem sütöttél semmit a hétvégére? Ezzel most én is így vagyok. Ilyenkor gyorsan bekeverek egy adag palacsintatésztát, mivel azt süthetjük meg a leggyorsabban, és a legegyszerűbben, majd ízlés szerint megtölthetjük túróval, lekvárral, cukros kakaóval vagy éppen fahéjjal, és még számtalan sós és édes töltelékkel. Én most egy mascarponés-sütőtökkrémmel töltöttem meg a palacsintákat, majd tálalás előtt, olvasztott csokoládét csorgattam rá. Lehet a sütőtökkrém hallatán többen kétkedve fogadják, hogy valóban finom-e ez a töltelék, de kijelenthetem, hogy bizony nagyon finom. Egy próbát mindenképpen megér, főként ha a sütőtököt már magában is szereted.






 Hozzávalók 8-10 db palacsintához:

2 dl főzőtejszín
3 db tojás
1 ek porcukor
3-4 ek liszt
1 dl szénsavas ásványvíz
1 ek olaj (+ a sütéshez)
1 tk vaníliaaroma
csipet só
1 mk sütőpor



A tojásokat keverjük össze a porcukorral, egy csipet sóval, a vaníliaaromával, a tejszínnel, és a szénsavas ásványvízzel. Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, és egy evőkanál olajat. Addig keverjük, hogy egy sima állagú, nem túl sűrű palacsintatésztát kapjunk. (keverés közben, ha szükséges, akkor még adjunk hozzá ásványvizet)

Ezután olajjal kikent palacsintasütőbe süssük ki a palacsintákat.







Mascarponés-sütőtökkrém hozzávalói:

25 dkg előzőleg megsütött sütőtök
15 dkg mascarpone
3-4 ek méz (v. porcukor ízlés szerint)
2 cs vaníliás cukor
1 tk fahéj
1 tk gyömbér
1/2 mk szerecsendió


Az előzőleg megsütött sütőtököt keverjük alaposan össze a  mascarponéval, a mézzel, (v. ízlés szerint porcukorral) a vaníliás cukorral, és a fűszerekkel. Ezután hagyjuk legalább egy fél óráig állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.

A kisütött palacsintákat ezután ízlés szerint töltsük meg a mascarponés-sütőtökkrémmel.

Tálalás előtt a megtöltött palacsintát helyezzük tányérra, majd csorgassuk meg olvasztott csokoládéval.

2014. január 25., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Tengeri süllő sült krumplival és tejszínes spenóttal.




Ezen a hétvégén a tengeri süllőt ajánlanám a halkedvelők figyelmébe. Természetesen azoknak is bátran merem ajánlani akik mostanában döntötték el, hogy a pontyon kívül szívesen megkóstolják a tengeri halakat is. A süllőt nagyon egyszerű fűszerezéssel sütöttem meg, és így is nagyon finom volt. Először azon gondolkodtam, hogy milyen körettel tálaljam. Végül a sütőben sütöttem krumplit, és  zsenge spenótot pároltam. Mint a sült krumpli, mint pedig a tejszínes spenót, nagyon jól illet a süllőhöz.






Hozzávalók:

2 db tengeri süllő
1 citrom leve
hal-fűszerkeverék
őrölt fehér bors
2 ek olívaolaj


4-6 db krumpli
1/2 citrom leve
kakukkfű
3-4 ek kacsazsír (v. étolaj)


50 dkg spenót
2 gerezd fokhagyma
3 dkg vaj
őrölt fehér bors
1,5 dl tejszín






A süllőt kívül-belel csorgassuk meg a citromlével, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg a hal-fűszerkeverékkel. Ezután hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olívaolaj felével. Ezután helyezzük rá az előzőleg befűszerezett halat, majd locsoljuk meg a maradék olajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig.

A krumplit vágjuk fel kisebb kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük pár perc alatt félpuhára. Ezután szűrjük le, és hűtsük ki.

Egy tepsibe kanalazzuk bele a kacsazsírt (v. az olajat), majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg frissen szedett kakukkfűvel, és nyomjuk bele a citrom levet. Ezután adjuk hozzá a kihűlt, előfőzött krumplit, majd keverjük óvatosan össze.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (amennyiben légkeveréses a sütő, akkor a hallal együtt helyezzük be, és süssük meg)

A spenótot mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le. (esetleg papírtörlővel töröljük szárazra)

A vajat hevítsük fel, majd vegyük le a tűzről és nyomjuk bele a fokhagymát, majd keverjük össze, és rögtön tegyük rá a spenótot. Ezután tegyük vissza a tűzre, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd pár percig pároljuk, hogy összeessen. Amikor már félpuhára párolódott, öntsük hozzá a tejszínt, majd pároljuk még pár percig, hogy a szósz kissé besűrűsödjön. (amennyiben a spenót párolás közben sok levet engedne, akkor azt szedjük le róla mielőtt a tejszínt hozzáöntenénk)

Tálaláskor helyezzük a süllőt tányérra, ezután tegyük mellé a sült krumplit és a tejszínes spenótot, majd úgy kínáljuk.

2014. január 23., csütörtök

Sütőtökös samosa.



A samosa egy tradicionális indiai étel, melyet húsos, vagy zöldséges töltelékkel készítenek. Indiában nagyon kedvelt, az utcán olajban sütik ki, és árulják. Már egy ideje szerettem volna én is elkészíteni ezt a ropogós tésztájú finomságot, és most végre sort kerítettem rá. Igaz én nem olajban sütöttem ki, hanem sütőben, és a töltelék is rendhagyó, mert nem húsos, de még csak nem is zöldséges. Én egy fűszeres-sütőtökös töltelékkel töltöttem meg a tésztát, majd a bőséges olajban való sütés helyett, inkább sütőben sütöttem szép pirosra, ropogósra.






Hozzávalók a tésztához:

20 dkg liszt
kb. 1 dl víz
1/2 tk só
8 dkg vaj


A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze könnyen nyújtható tésztává. Ezután vegyük ketté a tésztát, majd lisztezett felületen mindkettőt nyújtsuk ki vékonyra. 

5 dkg vajat olvasszuk fel, majd kenjük le a vékonyra nyújtott tésztalapokat. Ezután helyezzük egymás tetejére úgy, hogy a vajas felük kerüljön felülre. Ezután tekerjük fel, mint a bejglit, majd tegyük lisztezett tálcára. Helyezzük be a hűtőbe legalább egy órára, hogy kellően lehűljön, és a vaj megdermedjen.

Vegyük ki a hűtőből a kellően lehűlt tésztát, majd vágjuk fel nyolc darabra. Ezután lisztezett felületen a vágott felét tenyérrel kicsit nyomjuk le, majd vékonyra sodorjuk ki. (mind a nyolc tésztával így járjunk el)
A vékonyra kinyújtott tésztakorongokat ezután töltsük meg a sütőtökös töltelékkel.






Töltelék hozzávalói:

30 dkg sütőtök
1 kisebb lila hagyma
1 ek olívaolaj
1 tk koriander
1 tk köménymag
1 mk őrölt szerecsendió
1-2 ek méz


A felkockázott sütőtököt főzzük puhára, majd szűrjük, és csepegtessük le.
A lila hagymát vágjuk fel nagyon apróra. A koriandermagot és a köménymagot mozsárban kicsit törjük össze. (nem kell porrá őrölni, maradjon kissé darabos)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott lila hagymát és kezdjük el üvegesre párolni.   Pár perc után adjuk hozzá az összetört koriandert és a köménymagot, majd pirítsuk tovább. Végül szórjuk meg a szerecsendióval, és adjuk hozzá a lecsepegtetett sütőtököt, majd csorgassuk rá a mézet, és keverjük alaposan össze. Pár perc alatt, kevergetve pároljuk össze a tököt a fűszerekkel és a mézzel, majd hűtsük ki egészen mielőtt a tésztára kanalaznánk.

A vékonyra kinyújtott tésztakorongokra kanalazzuk rá a teljesen kihűlt tölteléket, és formázzunk háromszögeket. 

Egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a sima felükkel felfelé a megtöltött tésztákat, majd olvasztott vajjal vastagon kenjük le mindegyik tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.


 



Tálalás előtt hagyjuk langyosra hűlni, majd úgy kínáljuk. A tészta nagyon ropogósra sül, a töltelék pedig finom krémes.

2014. január 21., kedd

Churros tejszínes csokoládéval.



Ha farsang akkor fánksütés, ha fánksütés akkor viszont már csak azt kell eldönteni, hogy milyen fánkot is süssünk. Bevallom nekem nincs külön kedvenc fánkom, mert mindegyiket imádom. Lehet az szalagos fánk, túrófánk, joghurtos fánk, vagy éppen sós ízesítésű tarkedli.........(fánk receptek itt megtalálhatóak) Égetett tésztából már többször sütöttem fánkot, ilyen pl. a nagymamától ellesett spricc-fánk, más néven kinyomós fánk, vagyis a spanyolok kedvenc édessége a churros. Frissen kisütve, még melegen vaníliás porcukorba hempergetve, egyszerűen nem lehet abbahagyni, annyira finom. A fánkrudacskákat ízlés szerint pedig tejszínes csokoládéba is belemártogatjuk......





Tészta hozzávalói:

16 dkg liszt
6 dkg vaj
2,5 dl tej
2 tk cukor
4 db tojás
1/2 mk sütőpor
1 csipet só


A tejet tegyük fel melegedni a vajjal, a cukorral, és egy csipet sóval, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett, öntsük hozzá a sütőporral összekevert lisztet. 

Ezután kevergetve addig pirítsuk a tésztát míg elválik az edény falától.  (pár percig kevergetve pirítsuk a tésztát, nem kell félni, nem fog leégni) 

Ezután vegyük le a tűről,  hagyjuk kb. 5 percig hűlni, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és robotgéppel keverjük simára a masszát. (minden egyes tojással keverjük alaposan össze)
Az elkészült masszát ezután kanalazzuk habzsákba, vagy kekszkinyomóba.

Egy serpenyőbe tegyünk bőségesen olajat, majd hevítsük fel. Ezután nyomjunk bele ízlés szerinti hosszú tésztacsíkokat, majd süssük szép pirosra a fánkokat, és süssük szép pirosra.

A megsült fánkokat szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja.




Tejszínes csokoládé hozzávalói:

10 dkg étcsokoládé
2,5 dl habtejszín


A csokoládét tördeljük bele egy habüstbe, majd gőzfürdő fölött olvasszuk fel. Ezután állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tejszínt, majd keverjük szép simára. 

A kisült fánkokat ízlés szerint még melegen meghempergethetjük vaníliás porcukorba, majd a tejszínes csokoládéval kínáljuk. (frissen kisütve, melegen a legfinomabb, ezért érdemes közvetlenül tálalás előtt sütni)

2014. január 20., hétfő

Sütőben sült fűszeres karfiol.




Évekkel ezelőtt a karfiolból csak levest, és rakott karfiolt készítettem, addig mostanság már igen változatosan készítek belőle akár főételt ( karfiolos tésztát, karfiol pörköltet....több recept itt megtalálható), vagy éppen mint most köretet. Régóta szerettem volna fűszeres sült karfiolt készíteni, de eddig valamiért halogattam, és most bánom csak igazán. A mogyoróolajat összekevertem a római köménnyel, korianderrel, és színes borssal, majd beleforgattam a rózsáira szedett karfiolt, és már mehetett is be a sütőbe. Röpke fél óra múlva már körteként tálalhattam a busaszelet mellé. A halhoz is nagyon jól illett, de magában a fűszeres karfiol is nagyon finom volt.







Hozzávalók:

1 kisebb karfiol
1 tk koriander
2 tk római kömény
színes bors(ízlés szerint)
1 tk só
2-3 ek mogyoróolaj







A karfiolt szedjük kisebb rózsákra, majd mossuk meg, és alaposan csöpögtessük le. (amennyire csak lehet szárítsuk le)

A római köményt és a koriandert mozsárban törjük össze, majd őröljünk hozzá ízlés szerint színes borsot, és keverjük össze a mogyoróolajjal. Közben ízlés szerint szórjuk meg sóval, figyelve arra hogy a karfiol sütés után nehogy nagyon sós legyen. (én kevésbé sóztam, mert szeretem a karfiol édeskés ízét)

A lecsepegtetett karfiolra öntsük rá a fűszeres olajat, majd forgassuk alaposan össze.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd rendezzük el rajta a karfiolt. A visszamaradt fűszeres olajat egyenletesen öntsük rá.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 perc alatt készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

Tálaláskor kínáljuk sült húsok, halak mellé köretként, de így magában is nagyon finom.

2014. január 19., vasárnap

Vaníliás-ricottakrém gránátalmával.




A pohárkrémeket nagyon szeretem, mert nem csak  finomak, de igen egyszerűen el is készíthetjük. (pohárkrém receptek itt megtalálhatóak) Mivel vasárnap délután van, és ilyenkor dukál valami desszertet készíteni na, meg a hűtőben éppen várakozott egy ricotta, így gyorsan összedobtam ezt a pohárkrémet. A ricottát egyszerűen csak cukorral, vaníliás cukorral, és citrommal ízesítettem, majd alaposan összekevertem és poharakba kanalaztam. Tálalás előtt aztán megszórtam gránátalmával és már kanalaztuk is. Amilyen gyorsan elkészült ez a pohárkrém, mondhatom olyan gyorsan el is fogyott. Ízlés szerint természetesen túróval is elkészíthetjük.






 Hozzávalók:

 25 dkg ricotta
2 cs vaníliás cukor
porcukor (ízlés szerint)
reszelt citromhéj (ízlés szerint)
citromlé (ízlés szerint)
1 db gránátalma







A ricottát keverjük simára a vaníliás cukorral, ízlés szerint porcukorral, reszelt citromhéjjal, és citromlével. Ezután kanalazzuk bele a poharakba, majd tegyük be a hűtőbe tálalásig, hogy az ízek összeérjenek.

A gránátalmának vágjuk le a végeit, majd késsel vágjuk a héját cikkekre. Ezután kézzel bontsuk szép, majd szedjük ki a magokat úgy, hogy a fehér, hártyás rész ne kerüljön a magok közé. (vízzel öblítsük le, ha maradna közte a fehér hártyából)

Tálalás előtt vegyük ki a pohárkrémet a hűtőből, majd szórjuk a tetejére a gránátalma magokat.

2014. január 18., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Busaszelet sült krumplival és karfiollal.



Sok szó esik arról manapság, hogy mi magyarok elég kevés halat fogyasztunk. Én megpróbáltam eddig is többször beiktatni az étrendünkbe, de megfogadtam, hogy az eddigieknél is többször készítek majd valamilyen halas finomságot ebédre.  Így ezen a hétvégén nemcsak a hallkedvelőknek a figyelmébe szeretném ajánlani ezt az egyszerű fűszerezéssel készített busaszeletet, hanem azoknak is szeretném felkelteni az érdeklődését, akik eddig csak ritkán, vagy egyáltalán nem fogyasztottak halat. Sikerült a halasnál szép busaszeleteket vásárolnom, melyek nem voltak sem túl zsírosak, sem pedig sütés után túl szárazak. A halszeleteket csak egyszerűen befűszereztem, majd a vékonyra szeletelt, szintén előre befűszerezett krumplival együtt sütöttem meg. Így a hal és a köret kb. 30 perc alatt egyszerre készült el. Tálaláskor sült-fűszeres karfiolt kínáltam mellé, de ízlés szerint salátával is tálalhatjuk.






Hozzávalók:

2 szelet busa
1/2 citrom leve
hal-fűszerkeverék
őrölt színes bors
3-4 ek olívaolaj

4-5 db krumpli
őrölt bors
őrölt oregánó







A halszeleteket csepegtessük meg a citromlével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg hal-fűszerkeverékkel. Ezután hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel lehetőleg jó vékony karikákra. Ezután locsoljuk meg két evőkanál olívaolajjal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg oregánóval.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg a maradék olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a halszeleteket, majd tegyük mellé a befűszerezett krumplit. A visszamaradt fűszeres olajat ezután öntsük rá az elterített krumplira.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig. Ezalatt az idő alatt a hal is, és a krumpli is készre sül.

Tálaláskor helyezzük a busaszeletet a tányérra, majd tegyük mellé a sült krumplit, és ízlés szerint  sült karfiolt. (a sült karfiol recept itt megtalálható) A karfiolt el is hagyhatjuk, és ízlés szerint salátát, savanyúságot..... kínálhatunk mellé.

2014. január 17., péntek

Zabpelyhes palacsinta mézes-karamellizált almával.




Túrós palacsinta, lekváros palacsinta, mogyorókrémes palacsinta........., sőt még a zabpelyhes palacsinta is a kedvenceim közé tartozik.  (sós és édes palacsinta receptek itt megtalálhatóak) A karácsonyi krémes süteménydömping után sütési tilalmat hirdettem meg, és eddig némileg sikerült is betartanom. Viszont egyre jobban hiányzik a sütemény. A blogokat körbejárva sóvárogva nézem a sok fonom süteményt, és a mostanság sütött különböző fánkokat. Gondoltam nem sóvárgok tovább, így aztán megadtam magam, és palacsintasütésbe fogtam. Méghozzá zabpelyhes palacsintát sütöttem, és mézes-karamellizált almával tálaltam. Az elkészült palacsintákat pedig azzal a  tudattal fogyasztottam el, hogy a zabpehelynek, és a cukor helyett használt méznek köszönhetően mégis csak egészségesebb a hagyományos palacsintánál, és finomnak pedig éppen olyan finom.







Hozzávalók 14-15 db palacsintához:

2 dl zabpehely
1,5 dl tej
1 db tojás
1 ek méz
csipet só
2 ek szójaolaj (v. mogyoróolaj)




A zabpelyhet keverjük össze egy csipet sóval, majd öntsük fel az éppen csak langyos tejjel. Ezután hagyjuk kb. 20 percig állni, hogy a zabpehely teljesen magába szívja a tejet.


Ezután adjunk hozzá egy evőkanál mézet, és üssük bele a tojást, majd robotgéppel keverjük alaposan össze. (egy sűrűbb masszát fogunk kapni)

Egy teflon serpenyőt kenjünk ki olajjal, majd hevítsük fel. Amikor már elég forró a serpenyő, egy kisebb merőkanálnyit tegyünk bele a masszából, majd formázzuk kicsi lepénnyé. (egyszerre 5-6 palacsintát süthetünk meg)

Alacsony hőmérsékleten süssük barnára az alsó felét a palacsintáknak, majd egy lapáttal alányúlva, egy hirtelen mozdulattal fordítsuk át. Ezután süssük a másik felét is barnára, majd tálalásig tartsuk melegen. (átfordítás után már kevesebb idő kell a sütéshez)








Mézes-karamellizált alma hozzávalói:

3-4 db édes alma
3 ek méz
1 mk vaníliaaroma
1 mk őrölt fahéj



Az almát hámozzuk meg, majd vágjuk négyfelé. Ezután távolítsuk el a magházat, majd ízlés szerint daraboljuk fel. (én kisebb kockákra vágtam fel)

Egy serpenyőbe tegyük bele a mézet, majd adjuk hozzá a feldarabolt almát, a vaníliaaromát, és az őrölt fahéjat. Ezután kisebb lángon, a serpenyőt félig lefedve, kezdjük el párolni az almát. Pár perc után, amikor az alma már kellően megpuhult, vegyük le a fedőt, majd addig karamellizáljuk még a mézes-lé kellően besűrűsödik és bevonja az almadarabokat.

Tálaláskor helyezzük tányérra a palacsintát, majd kanalazzuk rá a mézes-karamellizált almát és úgy kínáljuk.

2014. január 16., csütörtök

Pizza a legegyszerűbb recept alapján.




Ritkán sütök pizzát, de ennek ellenére már többféle pizzatésztát kipróbáltam, de állítom ez a legegyszerűbb, ám mégis nagyon finom. A feltét is kicsit más, mivel nem paradicsomos pizzaszósszal kentem meg, hanem fűszerezett sajtos-tejföllel, majd arra pakoltam rá a hűtőben éppen fellelhető szalámit. Mielőtt betettem a sütőbe, még meglocsoltam jóféle olívaolajjal, és megszórtam a maradék reszelt sajttal. Röpke fél óra múlva már vehettem is ki a sütőből és tálalhattam az illatozó, ropogós tésztájú pizzát. Természetesen ízlés szerint paradicsomos pizzaszósszal is készíthetjük, de érdemes kipróbálni ezt a sajtos-tejfölös változatot is mert nagyon finom.








Tészta hozzávalói:

30 dkg rétesliszt (Nagyi titka)
1 tk só
1,5-2 dl víz
5 gramm szárított élesztő


A kenyérsütőgép üstjébe először öntsünk bele 1,5 dl vizet, majd kanalazzuk rá a sóval és a szárított élesztővel összekevert lisztet.  Ezután indítsuk el a dagasztó programot, és dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is összekeverhetjük, megdagaszthatjuk)

A megdagasztott tésztát ezután osszuk el három egyenlő részre, majd gyúrjuk át, és formázzuk gombóccá. Ezután tegyük a tésztagombócokat egy lisztezett tálcára, majd konyharuhával letakarva, langyos helyen, kelesszük kb. másfél órán át. (ezalatt az idő alatt szép nagyra megnőnek a tésztagombócok)






Feltét hozzávalói:

20 dkg tejföl
15 dkg sajt
őrölt fehér bors
szalámi (ízlés szerint)
2-3 ek olívaolaj



A sajtot reszeljük le, majd keverjük össze a tejföllel,  ízlés szerint sóval, és az őrölt borssal.

A megkelt tésztát nyújtsuk ki vékonyra, majd helyezzük rá egy olívaolajjal megspiccelt sütőpapírra. Ezután a tésztát szintén spricceljük le olívaolajjal, és kenjük meg a sajtos-tejfölös keverékkel, majd pakoljuk meg ízlés szerint szalámival. Végül szórjuk meg reszelt sajttal, és locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 perc alatt készre. (én légkeverésnél 180 fokon 25 percig sütöttem.

A sütőből kivéve ízlés szerint szeleteljük fel, és rögtön tálaljuk.

2014. január 14., kedd

Bundáskenyér a sütőből.




Nagyon ritkán reggelizem, tudom ez nem egy jó szokás, de reggel sajnos nem tudok enni. Azért néha, ha az alkalom úgy hozza,  hozzálátok én is a reggeli készítéshez. Ilyenkor általában bundás kenyér készül, a mézes-citromos tea mellé. Az egyszerű bundás kenyeret kicsit feldobhatjuk némi fűszerezéssel, tejszínnel, és reszelt sajttal. Sütőben megsütve pedig megkímélhetjük magunkat attól, hogy korán reggel az egész lakás megteljen a sütéshez használt olaj szagával. Nem utolsó sorban pedig, így kenyér sem szívja magába az olajat. Ameddig a kenyér sül, addig elkészíthetjük a teát, megteríthetünk, majd jóízűen elfogyaszthatjuk ezt a kiadós reggelit.







Hozzávalók:

8 szelet kenyér
4 db tojás
2 dl főzőtejszín
10 dkg sajt
őrölt fehér bors
szerecsendió
5 dkg vaj







Egy sütőformát, vagy egy kisebb tepsit kenjünk ki vastagon a vajjal.

A tojásokat üssük fel egy tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy kevés szerecsendióval. Ezután kézi habverővel keverjük alaposan össze.

A kenyérszeleteket egyesével kissé áztassuk meg a tejszínes-tojásba, majd helyezzük bele a kivajazott sütőformába. Ezután a maradék négy szelet kenyeret szintén áztassuk meg, majd helyezzük a formában lévő kenyérszeletek tetejére.

Végül a megmaradt tejszínes-tojást öntsük rá a kenyérszeletekre, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten addig süssük, még a tojás és a sajt rásül a kenyérszeletekre, és szép piros színt kap. (én kb. 20 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, még melegen tálaljuk. Egy bögre forró, mézes, citromos teával igazán laktató reggeli, vagy éppen vacsora.

2014. január 12., vasárnap

Mascarponés grillázs golyó.




A diós grillázst nagyon szeretem, akár süteményekbe belesütve, vagy éppen krémek ízesítésére (pl. a fatörzs krémjéből kihagyhatatlan) de szívesen el is csemegézem. Az ünnepi fatörzs készítéséhez nagyobb mennyiségű diót karamellizáltam meg, és daráltam le, mert már akkor eldöntöttem, hogy grillázs golyókat fogok készíteni. A grillázshoz kevertem még mascarponét, darált kekszet, némi cukrot, majd diónyi golyókat formáltam a masszából. Végül beleforgattam a félretett grillázsba, majd tálalásig betettem a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek. Mondhatom az ízek kellően összeértek, és a golyók olyan finomak voltak, hogy egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Csak ettük, és ettük, és ................







Hozzávalók:

20 dkg dió
3-4 ek kristálycukor

20 dkg mascarpone
2 ek porcukor
2 cs vaníliás cukor
darált háztartási keksz







A diót és a kristálycukrot állandó kevergetés mellett karamellizáljuk meg. (vigyázzunk nehogy a cukor megégjen, mert akkor keserű lesz)

Egy fém tálcát, (vagy tepsit) kenjünk meg vajjal, majd öntsük rá az elkészült diós-karamellt. Ezután hűtsük ki teljesen, majd tördeljük kisebb darabokra, és diódarálón daráljuk le.

A ledarált grillázsból tegyünk félre pár kanállal, az elkészült golyók beleforgatásához.

A maradék grillázst keverjük alaposan össze a mascarponéval, a vaníliás cukorral, és ízlés szerint porcukorral. Ezután apránként adjunk hozzá annyi darált kekszet, hogy egy könnyen formázható, de már nem ragadós, masszát kapjunk. Megformázás előtt helyezzük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és könnyebben tudjunk a masszával bánni.

Vizesítsük be a kezünket, majd formázzunk a masszából diónyi golyókat. Ezután hempergessük bele a félretett darált grillázsba, majd helyezzük egymásmellé egy tálcára, majd tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a golyókat, majd kínáljuk.

2014. január 11., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Pulykamelltekercs gesztenyés töltelékkel, krumplipürével és áfonyamártással.




A hétvégi receptajánlóban most egy olyan receptet hoztam, melyet még  karácsonykor az ünnepi asztalon tálaltam fel, mivel a pulyka, és a gesztenye is hozzátartozik nálunk az ünnephez. Ettől függetlenül akár hétvégére, vagy éppen más ünnepi alkalmakkor is elkészíthetjük ezt a finom, töltött hústekercset. A töltött húsokhoz szerintem a krumplipüré illik a legjobban, (ez persze ízlés dolga) így én most is azt készítettem köretnek. Valamint készült még vörös áfonyából mártás, mely nagyon jól illett a gesztenyével töltött húshoz.







Hozzávalók:

6 nagy szelet pulykamell (nagy tenyérnyi szeletek)
50 dkg gesztenyemassza
25 dkg mascarpone
1 cs vörös áfonya
30 dkg szeletelt bacon
őrölt fehér bors
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
0,5 dl fehérbor 
5 dkg vaj


 A gesztenyemasszát krumplinyomón nyomjuk át, majd adjuk hozzá a mascarponét és keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a vörös áfonyát is. (figyeljünk rá, hogy a massza ne legyen túl lágy, ezért a mascarponét aprónként keverjük hozzá)

Vágjunk le 6 nagyobb darab fóliát, majd osszuk el rajta a masszát. A fólia segítségével tekerjük fel úgy, hogy egy hosszabb, de formás hengert kapjunk. Ezután tegyük be a fagyasztóba, hogy megdermedjen mielőtt a húsba töltenénk. (Én már előtte való nap elkészítettem, és a fagyasztóba hagytam felhasználásig. Így könnyen tudtam vele dolgozni a hús töltésénél)

 A nagy tenyérnyi hússzeletre tegyünk fóliát, majd óvatosan klopfoljuk ki mindkét oldalát. Ezután az egyik felét sózzuk, majd fordítsuk át a hússzeletet és a másik felét sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel. (minden hússzelettel így járjunk el)

A hússzelet befűszerezett felére helyezzünk rá egy gesztenyehengert, majd a hús két oldalát ráhajtva, tekerjük fel.

Egy fóliadarabra helyezzünk egymás mellé 5-6 szelet bacont, majd tegyük rá a feltekert húst. Ezután tekerjük körbe a baconnel, majd helyezzük egymásmellé egy sütőpapírral kibélelt tepsire. Öntsük alá a bort, és a felolvasztott vajat, majd fedjük le a tepsit alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 30 percig. Ezután vegyük le a fóliát, majd addig süssük, még a bacon szép pirosra sül. (én légkeverésnél 160 fokon pároltam, majd 180 fokon sütöttem pirosra)

Ameddig a hús sül, készítsük el a köretet, és az áfonyamártást.







Áfonyamártás hozzávalói:

2 cs vörös áfonya
3 dl édes fehérbor
1 dl víz
1 citrom leve és reszelt héja
egy darabka fahéj
4-5 db szegfűszeg
2 cs vaníliás cukor
ízlés szerint cukor
1 púpozott ek étkezési keményítő pici vízzel simára keverve



A vörös áfonyát tegyük fel főni a borral, a vízzel, a citrom levével és héjával, a fűszerekkel, és ízlés szerint cukorral, vaníliás cukorral. Főzzük kb. 10 percig, majd vegyük ki a fahéjat, és a szegfűszeget. 

Ezután forraljuk fel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk bele a pici vízzel simára kevert étkezési keményítőt. Kevergetve addig főzzük, még kellően besűrűsödik. (2-3 perc alatt besűrűsödik)

Közben készítsük el a krumplipürét is.

Tálalás előtt szeleteljük fel a hústekercseket, majd helyezzük a tányérra. Ezután kanalazzuk mellé a krumplipürét az áfonyamártást, és így kínáljuk.

2014. január 9., csütörtök

Birsalmás párolt káposzta.



A téli időszakban szívesen készítek a sültek, töltött húsok mellé párolt káposztát. Karácsonykor a sült pulykacomb mellé egyértelmű volt, hogy csakis káposzta jöhet szóba. Almával már többször készítettem, de mivel most volt itthon birsalma, így azt kevertem hozzá. A mézzel karamellizált hagymának, a fehérborban való párolásnak, és a birsalmának köszönhetően pedig a káposzta sokkal, de sokkal finomabb volt. Természetesen almával is elkészíthetjük, bor helyett pedig almalevet, vagy vizet is önthetünk hozzá, a káposzta akkor is nagyon finom lesz.






Hozzávalók:

1 közepes fej káposzta
1-2 db birsalma (nagyságától függ)
1 db vöröshagyma
3-4 ek méz
cukor (ízlés szerint)
2 db babérlevél
1-2 tk köménymag
1,5-2 dl édes fehérbor
1 kk tárkonyecet
2 ek olívaolaj



A káposztát vágjuk vékonyra, majd szórjuk meg egy teáskanál sóval, keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni, hogy levet engedjen.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A birsalmát hámozzuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük le.

Egy edénybe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és kezdjük el párolni. Pár perc után csorgassuk hozzá a mézet, és karamellizáljuk aranybarnára.

Ezután nyomkodjuk ki a káposztát, majd adjuk hozzá a megkaramellizált mézes-hagymához. Keverjük alaposan össze, majd keverjük hozzá a lereszelt birsalmát is. Ízlés szerint szórjuk meg köménymaggal, ízlés szerint még cukorral, és tegyük bele a babérlevelet is.

Ezután öntsük fel a borral, keverjük jól össze, majd lefedve, alacsony hőmérsékleten pároljuk puhára. (párolás közben többször keverjük meg, ha szükséges még ízesítsünk utána, és pótoljuk a folyadékot)

Az elkészült káposztát sültek mellé kínáljuk. Ízlés szerint akár rétesbe is tölthetjük, vagy egy ropogós tésztájú samosa tölteléke is lehet.


2014. január 7., kedd

Tejfölös káposztaleves.




Ünnepek után újra visszatérek a szorgos hétköznapokhoz, és még a decemberi hónap posztjai csakis a süteményekről, tortákról, és az ünnepi fogásokról szóltak, addig azért készült más finomság is a konyhámban. Szép sorban hozom ezeket a recepteket is, és természetesen több új recept is lapul még a tarsolyomban, melyek elkészítésre várakoznak. Ma pl. egy nagyon egyszerű, ám annál finomabb tejfölös káposztalevest szeretnék ajánlani. A káposzta és a zöldségek mellett azért kerül bele hús is, így aztán igencsak laktató volt. Ízlés szerint pedig kínálhatunk hozzá egy szelet frissen kisült kenyeret is.







Hozzávalók:

20 dkg fejes káposzta
25 dkg sertéscomb
10 dkg bacon
2 db sárgarépa
1 db zöldség
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
egész köménymag (ízlés szerint)
1 ek ketchup
1 ek pirospaprika
1 tk Piros Arany
2 dl tejföl
1 ek liszt
1 ek olaj
2 l víz







A húst, a bacont, és a káposztát vágjuk fel kisebb kockákra. A zöldségeket vékonyan karikázzuk le. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra.

Egy fazékba hevítsük fel az olajat, majd kezdjük el üvegesre párolni a bacont és a vöröshagymát. Pár perc után adjuk hozzá a fokhagymát, majd a húst és a zöldségeket. Néha megkeverve addig pároljuk, még a hús kifehéredik. Ezután adjuk hozzá a ketchupot, a Piros Aranyat, a pirospaprikát, ízlés szerint sót, őrölt borsot és a köménymagot, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és főzzük félpuhára. 

Amikor a hús és a zöldségek félig megpuhultak, akkor adjuk hozzá a kockára vágott káposztát, ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük puhára.

A tejfölt keverjük simára a liszttel és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a forrásban lévő leveshez. Ezután szép lassan főzzük még pár percig, majd teljesen lefedve hagyjuk legalább egy fél óráig állni.

Tálalás előtt merjük a levest tányérokba, és ízlés szerint egy szelet kenyérrel kínáljuk.
 
 
 1 adag tápanyagtartalma:
 
Energia: 129 kcal
 
Fehérje: 3 g
 
Zsír: 10 g
 
Szénhidrát: 7 g
 
 

2014. január 5., vasárnap

Mákos guba sült almával és vaníliasodóval.




Folytatva az ünnepekre készített ételek sorát, ma a szilveszteri mákos guba receptjét hoztam el. Minden évben készül mákos desszert szilveszterre, van hogy a legegyszerűbb mákos guba, van hogy éppen mákos nudli, de a tavaly készült mákos gubafelfújtnak is nagy sikere volt. Idén megint felfújtat terveztem be, csakhogy rábukkantam a "Két cica konyhája"- blogban egy új mákos guba receptre, mely rögtön beindította a fantáziámat. Végigolvasva a receptet, már láttam is magam előtt a finom szaftos gubát, a vaníliasodóval. A receptet a saját ízlésemre formáltam, így a tetejére citromszeletek helyett, én mézes-karamellizált almaszeleteket képzeltem el, és végül azzal készítettem el. Az elkészült mákos guba, a tetején a karamellizált almaszeletekkel, és a vaníliasodóval igen nagy sikert aratott. Annak pedig aki egy finom ebéd utáni desszertre vágyik, csakis ajánlani tudom ezt a remek receptet.







Hozzávalók a mákos gubához:


6 db vajas kifli
15 dkg mák
2 cs vaníliás cukor
cukor (ízlés szerint)
1 cs mazsola (el is hagyható)
reszelt citromhéj
kb. 3 dl tej


Öntet hozzávalói:

 3 tojássárgája
2 dl tejszín
2-3 ek méz
1 tk vaníliaaroma
1 ek vaníliás pudingpor (v. liszt)



A kiflit vágjuk fel kb. egy cm-es karikákra, majd tegyük egymásmellé egy sütőpapírral bélelt tepsire. Ezután helyezzük be a sütőbe, majd pár perc alatt pirítsuk világos színűre.

A mákot daráljuk meg, majd keverjük össze a vaníliás cukorral, a mazsolával, a reszelt citromhéjjal, és ízlés szerinti mennyiségű porcukorral.

A tejet melegítsük fel, majd áztassuk benne pár pillanatig a fele mennyiségű, elősütött kiflikarikát.(vigyázzunk nehogy elázzanak a kiflikarikák!!!!!)

Egy sütőformát kenjünk ki vastagon vajjal, majd tegyük le egy sorba az áztatott kiflikarikákat. Ezután szórjuk meg a mákos keverék felével, majd fedjük be a maradék, szintén meleg tejben megáztatott kiflikarikákkal, és szórjuk meg a maradék mákkal.

Az öntethez keverjük simára a tojássárgákat a mézzel, a vaníliaaromával, a tejszínnel, és a vaníliás pudingporral, majd óvatosan öntsük rá a formában lévő mákos-kifli tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig. (én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem)






 Sült alma hozzávalói:

2 db alma
1 ek méz


Az alma csumáját távolítsuk el, majd vékonyan szeleteljük fel.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymásmellé az almaszeleteket. Ezután ecset segítségével, kenjük le a szeleteket mézzel.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

A sütőből kivéve, helyezzük a sült almaszeleteket az elkészült mákos guba tetejére.






Vaníliasodó hozzávalói:


5 dl tej
2 tojássárgája
1 tk vaníliás pudingpor
1 tk vaníliaaroma
cukor (ízlés szerint)



A tojássárgákat keverjük simára a vaníliaaromával, ízlés szerinti cukorral, a pudingporral, és egy kevés tejjel.

A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett csorgassuk bele a tojásos-cukros....keveréket. Kevergetve főzzük pár percig, hogy a sodó kellően besűrűsödjön. Ezután vegyük le a tűzről és tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor kanalazzuk a vaníliasodót a tányérba, majd helyezzünk rá egy szelet mákos gubát és így kínáljuk.