2010. november 30., kedd

Töltött gombafejek párolt zöldséggel.


Sajttal töltött gombát terveztem be mára, de végül kicsit továbbfejlesztettem az eddig megszokott kétsajtos tölteléket. Került bele egy kis kolbász, krémsajt és fűszerek is. Nagyon finom lett, ahogy az ízek összesültek. Köretként csak párolt zöldséget kínáltam hozzá, de így is nagyon laktató volt. Az egész ebédkészítés pedig nem vett igény egy óránál több időt.




50 dk gomba (csiperke)
15 dk füstölt kolbász
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tubusos krémsajt (natúr mackósajt)
10 dk Edámi sajt
1 tojássárgája
0,5 dl fehérbor
petrezselyemzöld

ételízesítő
őrölt fehérbors

A gombákat megtisztítani, majd a tönkjét kitörni belőle.
A gombafejeket enyhén besózni, a szárát pedig apróra feldarabolni.
A vöröshagymát apróra felvágni, a fokhagymát vékonyan leszeletelni.
A kolbászt szintén apró darabokra felvágni.

Egy serpenyőbe beletenni a kolbászt és megsütni.(2-3 perc) Ha túl sok zsír kisül, akkor ízlés szerint leönteni belőle.

A fennmaradó kolbászzsírba beletenni az apróra vágott vöröshagymát, majd elkezdeni párolni. Ha már kezd üveges lenni, hozzáadni a fokhagymát, jól összekeverni, majd felönteni a borral. Lefedve puhára párolni. (ennyi idő alatt a bor teljesen elpárolog alóla)

Ekkor hozzáadni az apróra vágott gombaszárat, megszórni egy pici ételízesítővel, sóval és az őrölt borssal, majd puhára párolni.(enged annyi levet, hogy kellően megpárolódjon benne)

Ha már teljesen zsírjára sült, levenni a tűzről, majd hozzáadni a tubusos krémsajtot, és jól összekeverni.
Ezután hozzákeverni a tojássárgáját, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a kolbászt és a reszelt sajtot.
Hagyni teljesen kihűlni, majd a gombafejekbe tölteni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd meglocsolni egy pici olívaolajjal. Ezután egymásmellé helyezni a megtöltött gombafejeket és előmelegített sütőben, közepes lángon 20 perc alatt szép pirosra sütni.

A mexikói zöldségkeveréket sózni, megszórni egy pici őrölt borssal és lefedve puhára párolni.(mikróba kb.25 perc)
A töltött gombafejeket a párolt zöldséggel tálalni.

2010. november 29., hétfő

Keksztekercs rumos-kókuszos krémmel.



Ritkán készítek keksztekercset, és ennek csupán egy oka van, hogy nem tudunk neki ellenállni. Ünnepekre viszont mindig összedobok egy-két rudat.(akkor az ünnepre való tekintettel, többet lehet nassolni, gondolom én:)))) Jó, jó tudom még messze vannak az ünnepek ahhoz, hogy már most elkészítettem, de ez most Judit Facebookon meghirdetett, kekszes-hétvégéjére készült. Nagyon finom lett és rövid idő alatt el is fogyott. Karácsonyra természetesen készül majd pár rudacska. Mindenkinek tudom ajánlani, ezt a sütés nélküli finomságot. A krémet pedig mindenki a saját ízlésének megfelelő ízben készítheti el.



Hozzávalók 2 rúdhoz:

50 dk keksz (háztartási)
15 dk cukor
15 dk darált dió
1 ek kakaó
1 cs vaníliás cukor
1 dl rum (v.rumaroma)
2 dl lefőzött erős feketekávé

Krém:

20 dk margarin
15 dk porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs kókuszreszelék (10 dk-os)
rumaroma

A kekszet ledarálni, majd hozzáadni a cukrot, a darált diót, a kakaót és jól összekeverni.
Ezután hozzáönteni a rumot, (v. a rumaromát) és a kávé egy részét. Elkezdeni összegyúrni és a maradék kávét csak apránként adagolni hozzá, nehogy túl lágy legyen a tészta. (lehet nem kell bele az összes kávé)
Egy nagyobb sütőpapírt leteríteni, majd jól megszórni kókuszreszelékkel. Ráhelyezni a tésztát, majd kb.fél cm vastagra kinyújtani.

A margarint jól kikeverni a cukorral, a kókuszreszelékkel és az ízlés szerinti rumaromával.

Óvatosan rákenni a krémet a kinyújtott kekszre, majd a papír segítségével feltekerni.

Tálcára helyezni, majd betenni a hűtőbe egy-két órácskára. Ezalatt az ízek összeérnek és könnyen szeletelhető lesz a tekercs.
Közvetlenül tálalás előtt, ízlés szerinti vastagságúra felszeletelni.

2010. november 28., vasárnap

Körtés ricokottatorta.


Ennek a tortának a receptjét a Gasztrotipp oldalon, Reni receptjei között fedeztem fel. Mivel éppen volt itthon ricotta, melynek a felhasználhatósági ideje már nagyon a lejárat felé közelített, így nagyon megörültem ennek a receptnek. Először ugyan aggódtam a vékony tésztája miatt, hogy milyen is lesz, de végül könnyen tudtam vele bánni. Sem a sütésnél, sem pedig a szeletelésnél nem volt gondom. Igaz sütőpapírt tettem a tortaforma aljába, és az elkészült tortát már nem mertem levenni róla, nehogy még a végén történjen egy kis baleset és szétessen. A tésztája a pörkölt mogyorótól nagyon finom lett. A fűszeres lében párolt körte, és az enyhén citromos ricottás-habos krém pedig remekül kiegészítették egymást. A fennmaradó szirupból, barna cukor hozzáadásával karamellt készítettem, és tálaláskor a tortaszelet tetejére csorgattam. Mondhatom, nagyon-nagyon finomra sikeredett, hamarosan ismétlés következik.:))




Tészta hozzávalói:

6 ek őrölt pirított mogyoró
3 ek porcukor
3 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
2 ek liszt
4 db tojásfehérje
10 dk vaj

A vajat a cukorral robotgéppel habosra keverni. Ezután állandó keverés mellett, kanalanként hozzáadni a lisztet, majd a mogyorót. Jó alaposan összekeverni.
Végül szintén egyesével hozzáadni a tojásfehérjéket, és legalább 5 percig magas fokozaton jól kikeverni.

Egy 24 cm-es tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd fele mennyiségű tésztát belesimítani.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 15-20 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem)
A tészta másik felét szintén így kisütni. (még melegen egy spatulával alányúltam és fellazítottam a papírról, majd hagytam teljesen kihűlni)



Töltelék hozzávalói:

30 dk ricotta
4 dl Hulala
10 dk kristálycukor
3 ek barna cukor
4 db körte
2 citrom leve
2 cs vaníliás cukor
pici őrölt szerecsendió
3-4 db szegfűszeg
őrölt fahéj
10 g zselatin
1 dl víz

A körtéket meghámozni, majd negyedekbe vágni, a magházat eltávolítani és végül nagyobb darabokra felkockázni minden cikket.
Egy serpenyőbe tenni a felkockázott körtéket, majd felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Hozzáadni a barna cukrot, egy vaníliás cukrot, belefacsarni az egyik citrom levét, és ízlés szerinti mennyiségű fűszert.
Lassú tűzön, párperc alatt puhára párolni, de vigyázni nehogy a körték túl puhára főjenek.
Végül a szirupból kiszedni, és teljesen lecsepegtetni.(én egy szűrőbe szedtem, így teljesen letudott csepegni a leve)

A ricottát a kristálycukorral, egy vaníliás cukorral és egy citrom levével jól összekeverni.
A vizet felforralni, majd a tűzről levéve beleönteni a zselatint és addig keverni, még teljesen feloldódik. Ezután langyosra hűteni, és a cukros-ricottás keverékbe belekeverni.
A Hulalát kemény habbá verni, majd apránként szintén a ricottás krémhez keverni.

Torta összeállítása:

Az egyik lapot visszahelyezni a tortaformába, majd kirakni a leszáradt, párolt körtekockákkal.
Erre óvatosan rákanalazni a a habos krémet, majd a tetejére helyezni a másik tortalapot.
Párórára hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen a habos töltelék.(én este készítettem el, és másnapig a hűtőben pihent)
Tálalás előtt a tetejét jól megszórni porcukorral. (én a megmaradt szirupba még tettem párkanál barna cukrot és addig főztem még besűrűsödött, majd tálaláskor a torta tetejére csorgattam)

2010. november 27., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Pestos szüzérmék bacon alatt sütve.


Itt a hétvége, és megint szeretnék ötletet adni a főzéshez. Kb. egy óra alatt, egy nagyon finom ebédet tudunk ezzel a sülttel és a körettel a családnak feltálalni. Én sertés szűzpecsenyéből készítettem most, de nagyon finom, és pont ilyen gyorsan elkészül csirke, vagy éppen pulykamellből. (mindkettőből készítettem már, és nálunk nagy sikere volt) Pesztot is mindenki az ízlésének megfelelő ízesítésűt választhat, én bazsalikomossal készítettem. Köretnek gombás rizst találtam hozzáillőnek.

szűzpecsenye (v. csirke, v. pulyka mell)
pesto
bacon

olívaolaj

A szűzpecsenyét lehártyázni, jól megmosni, lecsepegtetni, majd 1,5-2 cm-es darabokra felvágni.
A felszeletelt kis érméket, kézzel kicsit megnyomkodni, majd enyhén besózni.
Mindkét oldalát ízlés szerinti ízesítésű pestoval megkenni, majd egy szelet baconnel körbetekerni.
Egy tepsit kikenni olívaolajjal, majd egymásmellé helyezni a hústekercseket, és fóliával lefedni.
Előmelegített sütőben, kb 10 percig így párolni, majd a fóliát levéve szép pirosra sütni.

Gombás rizs:

30 dk gomba
1 cs előfőzött rizs

őrölt feketebors
ételízesítő
olívaolaj

A rizst a tasakon lévő leírás szerint készre főzni.(én mindig vadrizzsel kevert rizst használok)

A gombát megtisztítani, megmosni és jól lecsepegtetni, majd ízlés szerint feldarabolni.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd rátenni a felszeletelt gombát és jól összekeverni. Ízlés szerint ízesíteni, majd lefedve, lassú tűzön puhára párolni. (a gomba enged annyi levet, hogy abban puhára párolódik)
Mire elkészül a leve is teljesen elpárolog, szaftjára sül.
Ezután a megfőtt rizst és a megpárolódott gombát jól összeforgatni, és ha még szükséges kicsit utánaízesíteni.
A szépen megsült húst, és a gombás rizst együtt tálalni.

2010. november 26., péntek

Gránátalma chutney.


Mai ebédnek sülthúst terveztem be, és mivel még volt itthon gránátalma, abból szerettem volna köretet készíteni hozzá. Salátára gondoltam, aztán úgy döntöttem, kicsit nézelődök, hátha találok valami jó receptet. Végül ráakadtam erre a chutney receptre, és rögtön megtetszett. Igaz egy kicsit változtattam rajta, mert én mézzel ízesítettem, és málnapéppel készítettem el. Az eredeti receptben, ha jól emlékszem, savanykás gyümölcslekvár szerepelt. Egy biztos, nagyon finom lett. Natúr sülthús mellé kínáltam. A fűszeres-hús és az enyhén édeskés-savanykás chutney remekül illettek egymáshoz. Gyorsan elkészíthető, kb. félóra alatt egy remek ebédet sikerült feltálalnom.




1 db gránátalma
1 db lilahagyma
3 ek málnapép(v. savanykás lekvár)
gyömbér(1-1,5 cm)
1/2 citrom leve
3-4 ek méz
olívaolaj

színes bors
1 mk őrölt koriander

A gránátalmát kettévágni, majd egy kanál segítségével, óvatosan kiszedni a magokat. (a fehér hártyás részt teljesen eltávolítani)
A hagymát és a gyömbért vékonyan leszeletelni.

Egy serpenyőbe olajat önteni, majd elkezdeni párolni benne a hagymát, majd hozzátéve a gyömbért is. Picit megsózni és addig párolni, még a hagyma félpuha lesz.

Ekkor rányomni a citromlevet, megszórni ízlés szerinti mennyiségű színes borssal és az őrölt korianderrel. Hozzáadni a málnapépet (v. ízlés szerinti savanykás lekvárt), a mézet, jól összekeverni és szintén párpercig továbbfőzni. (közben kevergetni)

Végül beletenni a gránátalma magokat, jól összekeverni és addig főzni, hogy kissé besűrűsödjön.
Tálaláskor sülthúsok, vagy rántott sajt mellé köretként kínálni.

2010. november 25., csütörtök

Grúz csirkecomb polentával.


Kissé érdekesnek tartottam ezt a receptet, mivel nálunk nem nagyon hallottam róla, hogy húsos ételbe diót tennének. Viszont a Grúz konyhában előszeretettel használják. A receptet Bede Robi szerette volna elkészíttetni az Aréna Plázában megrendezett főzőversenyén. A versenyzők saját képzeletükre voltak utalva, és így bizony még csak meg sem közelítették a valós receptet. Persze a végén az eredeti recept ismertetésére is sor került, hát ennek alapján készült a mai ebédünk. A fűszeres hús, a roppanós dió, és a tejszínes mártás remekül illenek egymáshoz. Mivel Grúziában, állítólag kukoricakásával tálalják, én úgy döntöttem hogy polentát készítek hozzá. Akik szeretik az új, és más országok ízeinek a kipróbálását, bátran merem ajánlani.

2 db csirkecomb
15-20 dk dió
2-3 dl tejszín

2 db húsleveskocka
vaj

A combokat jól megmosni, és lecsepegtetni.
Egy serpenyőbe vajat hevíteni, majd elősütni benne a combokat.
Ezután felönteni vízzel, sózni és beletenni a húsleveskockát. Lassú tűzön, lefedve puhára főzni a húst.
Ha már teljesen megpuhult, kiszedni és félretenni.

A diót apróbb darabokra törni, majd hozzáadni a visszamaradt húsléhez.
Újraforralni, majd párpercig főzni.
Végül hozzáönteni a tejszínt, és addig főzni még besűrűsödik a szaft. (közben kevergetni)

A besűrűsödött diós szaftba visszahelyezni a combokat, óvatosan összeforgatni, majd 1-2 percig még főzni.
Kukoricakásával, vagy polentával tálalni. Én polentával tálaltam.

Polenta:

2,5 dl kukoricadara
5 dl víz
1,5 dl tejszín
3 dk vaj

őrölt feketebors
1/2 húsleveskocka

Egy serpenyőbe tenni a kukoricadarát, majd felönteni a vízzel, hozzáadni a sót, őrölt borsot és a húsleveskockát.
Lassú tűzön, állandó keverés mellett elkezdeni főzni. Ha már kezd sűrűsödni, hozzáadni a vajat, majd végül hozzákeverni a tejszínt. Addig főzni még teljesen besűrűsödik.
Tálaláskor a csirkecombok mellé köretként kínálni.

2010. november 24., szerda

Gyümölcssaláta gránátalmával.


Vacsorára készítettem ezt a finom gyümölcssalátát. A múltkori narancsos-gránátalmás változat után, gondoltam most más gyümölcsökkel, és ízesítéssel is próbára teszem a gránátalmát. Több receptet átfutottam, végül összeállt a saját változatom. Az öntetbe tettem egy pici rozmaringot is. Igaz először kicsit féltem, hogy vajon nem lesz-e túl intenzív az íze, de szerencsére nem, sőt nagyon finom lett. Gyorsan elkészíthető, és szerintem egy könnyű, vitamindús vacsora kerekedett belőle. Minden salátakedvelőnek a figyelmébe ajánlom.

2 db narancs
2 db mandarin
1 db avokádó
1 db körte
1 db gránátalma

A gyümölcsöket meghámozni,majd a narancsot és a mandarint gerezdekre szedni. A körtét és az avokádót vékonyra felcsíkozni. A gránátalma magokat egy kanál segítségével kiszedni, majd a fehér, hártyás részt teljesen leszedni róla.

Öntet:

2-3 ek balzsamecet
1 tk Dijoni mustár
2-3 ek olívaolaj
2-3 ek narancslé
csipet só
őrölt feketebors
pici őrölt rozmaring (el is hagyható)
édesítőszer (v.pici cukor)

Az öntethez valókat jól kikeverni, majd 30 percig állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek.
Ezután a gyümölcsökre locsolni, kézzel óvatosan kicsit összeforgatni.
A szeletelt mandulát megpirítani, majd tálalás előtt a gyümölcssaláta tetejére szórni.

2010. november 23., kedd

Jami Oliver mogyorós tortája.


A GasztroTipp oldalon, ez a hónap Jami Oliverhez köthető. Róla olvashatunk, és kipróbálhatjuk a jól bevált receptjeit. Már többször nyúltam az ő receptjei után, igaz néha kicsit a saját ízlésemre formálva. Most is csak egy kicsit tértem el a recepttől, vagyis inkább csak a díszítésétől. Lekvár és csokoládé helyett, én karamellt készítettem és azt csorgattam a tortára, mellé pedig vanília fagylaltot kínáltam. Azt nem tudom, hogy lekvárral és csokoládéval milyen lehetett a torta, (gondolom isteni finom!!) viszont így nagyon-nagyon finom. Egyszerű az elkészítése, és a végeredmény egy finom szaftos torta.





Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

12 dk vaj
12,5 dk cukor
2 cs vaníliás cukor
4 db tojás
1 narancs reszelt héja
3 dk liszt
12,5 dk mogyoró
15 dk ricotta
2 ek darált mák
csipet só

A mogyorót kicsit megpörkölni, majd ledarálni. (nekem saját mogyoróm volt, a sütőben pörköltem meg és utána ledaráltam)

A vajat és a cukrot egy tálba tenni, majd robotgéppel jól kikeverni.
Állandó keverés mellett, egyesével belekeverni a tojások sárgáját.
Ezután belereszelni a narancs héját, hozzáadni a ricottát, majd állandó keverés mellett, kanalanként belekeverni a mogyorót, a mákot és végül a lisztet.

A tojások fehérjét egy csipet sóval, kemény habbá verni, majd apránként óvatosan kézzel, keverőlapáttal a masszához keverni.

Egy tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon 25 percig sütöttem)
Sütőből kivéve a tortaformában hagyni kihűlni. (én langyosra hűtöttem és akkor vettem le a formát)

Tetejét az eredeti recept szerint narancslekvárral megkenni és csokoládét reszelni rá.
Én karamellt készítettem és azt csorgattam rá, majd tálaláskor még vanília fagylaltot kanalaztam mellé.



Karamell:

15 dk kristálycukor
2 dl tejszín

A cukrot egy serpenyőbe tenni, majd elkezdeni felolvasztani. Ha már szép aranybarna színűre karamellizálódott, hozzáönteni a tejszínt. (ekkor hírtelen megkeményedik a cukor!!!)
Addig kevergetni, még a megkeményedett cukor teljesen feloldódik, és besűrűsödik a karamell.
Ekkor levenni a tűzről, hagyni kicsit hűlni, majd a tortaszelet tetejére csorgatni. (ha nem használjuk fel az összes karamellt, akkor ahogy kezd hűlni besűrűsödik, de újramelegítéssel megint folyós lesz)

Karácsonyház a Gödöllői Királyi Kastély Pálmaházában!!!!!


Mindenkinek a figyelmébe ajánlanám, így a karácsonyi vásárok kezdetekor, egy kedves blogbarátnőm (Zsiri ugye nem haragszol meg ezért a titulusért???) és családja által létrehozott vásárt. Sok-sok szemet gyönyörködtető látnivalóval, és többféle hétvégi programmal kedveskednek az odalátogatóknak. Persze tudom nem mindenki áll módjában ellátogatni,(főleg a nagy távolságok miatt) viszont a Karacsonyhaz.hu oldalon kedvünkre nézelődhetünk és ötleteket gyűjthetünk. Én naponta benézek, ötletek után kutatva.

Párolt kelbimbó baconnel.


Vasárnap a grillezett szűzérmék mellé készítettem köretnek ezt a baconös-kelbimbót. Eddig nagyon ritkán vettem kelbimbót, de az az érzésem, hogy ezután egyre jobban összebarátkozunk. Nagyon egyszerű, ám egy igen finom köretet tudtam így feltálalni. A kelbimbót puhára főztem, a bacont ropogósra sütöttem, és összeforgatva egy remek ízvilágot kaptam. Húsok mellé tálalva nagyon finom, de szerintem még magában is remek ebéd kerekedett volna belőle.

50 dk kelbimbó
1 cs bacon
őrölt feketebors


A kelbimbó külső leveleit leszedni, jól megmosni, majd enyhén sós vízben puhára főzni. (arra figyelni, nehogy túl puha legyen)

A bacont felkockázni, majd egy serpenyőbe szép pirosra sütni.

A megfőtt kelbimbót leszűrni, majd a kisütött baconre tenni, óvatosan összeforgatni.
Ízlés szerint megborsozni, esetleg utána sózni.
Húsok mellé köretként tálalni.

2010. november 22., hétfő

Grillezett szűzérmék körtével és krumplipürével, szalonnás kelbimbóval. (Harsányi Levente receptje)


Ezt a receptet meglátva, rögtön tudtam hogy nálunk ez lesz a vasárnapi ebéd. Szerencsére még sertés szűzpecsenye is volt itthon, és a többi hozzávaló beszerzése sem okozott gondot.
Régebben a szűzpecsenyét mindig kolbászhússal töltöttük meg disznóvágás idején, na ez valahogy nem nyerte el a tetszésünket, mert sütés közben eléggé kiszáradt a hús. Jó ideig nem is készítettem szűzpecsenyét, míg nem egyszer újra kedvet kaptam hozzá. Igaz az elkészítése teljesen másként történt. Pont így mint ebben a receptben, grillezve. Azóta megint szívesen készítem. Ezért is tetszett meg Leventének ez a főétele. A körtével és a krumplipürével együtt sütött hús nagyon finom szaftos lett. Köretnek én is kelbimbót készítettem baconnel. A fűszeres hús, az édes körte és a szalonnás kelbimbó remekül kiegészítették egymást. Így egy nagyon finom, kiadós vasárnapi ebédet tálaltam fel, mindkettőnk megelégedésére.

1 db szűzpecsenye
3-4 db körte

ételízesítő
őrölt fehérbors
kakukkfű
olívaolaj (Floriol extra szűz)
krumplipüré

A húst éles késsel lehártyázni, majd megmosni és jól lecsepegtetni.
Ujjnyi vastag szeletekre felvágni, majd kézzel kicsit lelapogatni. Ízlés szerint sózni, megszórni egy pici ételízesítővel, őrölt fehérborssal és kakukkfűvel. Hűtőbe tenni, hogy az ízek jól átjárják.
Közben ellehet készíteni a krumplipürét.
A körtéket meghámozni, majd negyedekbe vágni és a magházat kivágni.

Egy serpenyőbe felmelegíteni az olívaolajt, majd belehelyezni a szűzérméket és mindkét oldalát két percig elősütni.
Ezután egy tepsibe egymásmellé tenni az elősütött húst.

A visszamaradt olajba beletenni a körteszeleteket, és párpercig erős lángon kicsit megsütni. Közben megrázogatni és fordítani a szeleteken, hogy mindenhol átsüljön.

Végül minden húsérmére ráhelyezni egy sült körte cikket, majd az előzőleg elkészített krumplipüréből nyomózsák segítségével, kis halmokat nyomni a tetejére. (én kiskanállal tettem rá a krumplipürét)

Forró sütőbe helyezni és addig sütni még a krumplipüré szép színt kap a tetején.( 10-15 perc)
Ezalatt az idő alatt a hús is teljesen átsül.
Tálaláskor sült bacon és párolt kelbimbó keverékét kínáltam hozzá. (a receptet holnap hozom!!!)

A párolt kelbimbó receptje a köreteknél megtalálható!!!


2010. november 21., vasárnap

Kekszes krémes. (Kinizsi Ottó alapötlete után)


Már nagyon régen sütöttem krémest, és elhatároztam hogy ma bizony az lesz az ebédutáni desszert. Már éppen a hozzávalókat szedegettem össze, amikor eszembe jutott, hogy nem is olyan régen, Kinizsi Ottó kekszes krémest készített a Vacsoracsatában. Régebben én is sokszor készítettem, mert nagyon egyszerű, és nem kell a sütéssel bajlódni. Gyorsan előkerestem a saját receptemet, mely azért egy kicsit eltér Ottó receptjétől. Ez szemmel is jól látható, mert az Ő krémje kicsit folyósra sikerült az enyémmel ellentétben. Szerencsére mindig tartok itthon kekszet, így ez sem okozott gondot, tehát gyorsan összeállítottam, és 1-2 óra pihentetés után (ezalatt megpuhul a keksz teljesen) már tálalhattam is a krémest. Mindenkinek bátran merem ajánlani, mert biztos vele a siker. Szerintem a cukrászdai krémessel simán felveszi a versenyt.




30 x 22 cm-es tepsihez:

12 db nagyobb méretű keksz (v. háztartási keksz)
2 cs vaníliás pudingpor
3 db tojás
8-10 ek cukor
2 cs vaníliás cukor
1 ek liszt
13 dk margarin
8 dl tej
1 cs zselatin (Lucullus 20 g-os)
3 dl Hulala (v. tejszín)

A pudingport, a zselatint, a lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojások sárgáját egy kevés tejjel simára keverni.

A maradék tejet feltenni melegedni, és ha már jó forró, állandó keverés mellett belecsorgatni a keveréket.
Kevergetve párperc alatt sűrű masszát főzni belőle.
A tűzről levéve, rögtön belekeverni a margarint. (addig keverni, hogy teljesen elolvadjon a krémbe)

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd apránként óvatosan szintén a meleg krémbe keverni.

A tepsit alját kirakni keksszel, majd óvatosan rákanalazni a krémet. Hagyni egy kicsit hűlni.

Közben a Hulalát (v. tejszínt) kemény habbá verni, majd a pudingos krém tetejére kenni.
Végül a tejszínes rétegre ráhelyezni a maradék kekszet. (arra figyelni, hogy úgy helyezkedjenek el a tetején is a kekszek, mint az alján)

A keksz keménységétől függően, párórára állni hagyni, hogy teljesen megpuhuljon. (az sem jó, ha nagyon átázik a keksz, mert akkor nehezen lehet kiszedni a tepsiből)

Tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórni, majd vízbe mártott késsel felszeletelni.

2010. november 20., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Füstölt sajttal töltött csirkemell baconbe tekerve.


Megint itt a hétvége, szinte észrevétlenül robognak el a napok egymás után. A hétköznapokban is gondot okoz, mi is legyen az ebéd, de szerintem hétvégén ez még csak fokozódik. A feltett kérdésre, hogy mit is főzzek, a válasz általában az, hogy valami finomat. Ezzel aztán kivagyok segítve, de gondolom a háziasszonyok java része így van vele. A hűtő átvizsgálásakor került a kezembe a csirkemell, na a hús már megvolt, csak még az elkészítésén gondolkoztam egy kicsit. Aztán beugrott, hogy van itthon füstölt sajt, így azzal töltöttem meg, és hogy még ízletesebb legyen baconbe tekerve került a sütőbe. Köretként szintén sütőben sütöttem hozzá krumplit. Nagyon finomra sikerült az ebéd, most jóllakottan itt írogatok, abban bízva, hátha másnak is sikerült alapötlet adnom a főzéshez.

csirkemell
füstölt sajt
bacon

őrölt fehérbors

A csirkemellet jó alaposan megmosni és jól lecsepegtetni. Közepét egy éles késsel felszúrni, majd beletölteni a szélesebb csíkra vágott füstölt sajtot. Hústűvel átszúrni, hogy a sajt sütésközben ne tudjon kifolyni.

Ezután mindkét oldalát óvatosan megszórni sóval (figyelni arra, hogy a szalonna is sós) és őrölt borssal.

Végül betekerni a baconcsíkokkal, majd enyhén beolajozott tepsibe egymásmellé helyezni.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon szép pirosra sütni. Annyi idő alatt, ameddig a bacon szép pirosra sül, a hús is kellően átsül, jó szaftos marad és nem szárad ki.

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálni hozzá. Én sütőben sült krumplival tálaltam.

2010. november 19., péntek

Csokoládé mousse (krém).


Mint már többször is írtam róla, csokoládéimádó vagyok. Teljesen mindegy, hogy milyen formában, csak csokoládé legyen, és főleg jó sok.(igaz utána lelkiismeret furdalásom van, méghozzá igen nagy.:)))) Ezt a receptet a napokban Gordon Ramsay egyik műsorában láttam meg, és rögtön tudtam, hogy mindenképpen elkészítem. Először kicsit furcsának találtam, hogy tejföllel keveri össze az olvasztott csokoládét, de mivel szeretek számomra új dolgokat kipróbálni, így gondoltam lesz ami lesz, elkészítem. Nagyon finom lett, így nem bántam meg, hogy rászántam magam. Csak annyit változtattam rajta, hogy én barna cukorral karamellizált szezámmagot kevertem bele, és a tetejét is azzal szórtam meg (ő ha jól emlékszem pörköltmandulával készítette). Gyors, egyszerű, és isteni finom!!!! Mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy próbálja ki, és szerintem nem fog csalódni.

1 tábla 40%-os csokoládé
2 dl Hulala
2-3 ek tejföl
3 ek méz
karamellizált szezámmag

A csokoládét egy tálba beletördelni, majd vízgőz fölött állandó keverés mellett felolvasztani. Ha már folyékony, levenni a gőzről a tálat és hozzákeverni a mézet, majd a tejfölt is.

A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan, apránként a csokoládés masszához keverni.
Végül szintén nagyon óvatosan belekeverni a ízlés szerinti mennyiségű karamellizált szezámmagot. (szezámmag helyett lehet belekeverni pirított mandulaforgácsot)

A karamellizált szezámmag receptje itt található.

Tálaláskor fagylaltos kehelybe kanalazni, majd a tetejét szintén megszórni a szezámmaggal. Rögtön fogyasztható!!!!

2010. november 18., csütörtök

Leveles-almás (Nacsa Olivér után szabadon).


Napok óta almás pitét készülök sütni, de valami miatt mindig elmaradt. Tegnap este aztán megláttam a Vacsoracsatában, hogy Nacsa Olivér egy gyorsan elkészíthető almás süteménnyel kedveskedik a vendégeinek. Húrrá, gondoltam ez a recept éppen megfelel nekem is, főleg hogy mostanában időhiányban szenvedek. Alapötletnek jó volt, de azért én egy kicsit változtattam rajta, mivel szerintem a nyers alma nem puhul meg annyi idő alatt, még a leveles tészta megsül. Így én kicsit előpároltam az almát és az áfonyát, majd tálaláskor a visszamaradt karamellt csorgattam a tetejére. Nagyon finom lett, még melegen tálaltam és vanília fagylaltot kínáltam hozzá. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.




1 cs leveles tészta
4-5 db édes alma
3-4 ek barna cukor
1 cs aszalt vörös áfonya
1 dl édes fehérbor
citromlé
diónyi vaj
fahéj
1 db vaníliás cukor
1 db tojás

Az almát meghámozni, majd negyedekbe vágni és ízlés szerinti méretűre felkockázni. Egy fél citrom levét ráfacsarni, majd jól összekeverni.

Egy serpenyőbe beletenni a barna cukrot és a vaníliás cukrot, majd kevergetve elkezdeni karamellizálni. Ha már folyékony, és szép aranyszínű, hozzáadni a vajat és jól elkeverni. Ezután felönteni a borral, majd beletenni a felkockázott almát és az áfonyát. Megszórni ízlés szerint fahéjjal, összekeverni és lefedve 3-4 percig előpárolni.
Végül leszűrni és hagyni hogy a leve teljesen lecsepegjen.

Az előnyújtott leveles tésztát kicsavarni, majd középtájra beletölteni az almás-áfonyás keveréket. (én rögtön a tepsire tettem, így könnyebben lehet vele bánni)
A tésztát ráhajtani, hogy teljesen befedje a tölteléket és villával a szélét lenyomkodni.
Tetejét felvert egész tojással lekenni.

A sütőt előmelegíteni, majd közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 170 fokon sütöttem)

Közben a pároláskor visszamaradt lébe, beletenni még két evőkanál barna cukrot és állandó keverés mellett besűríteni.

Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni, vanília fagylaltot kanalazni mellé, majd megcsorgatni a karamellel.

2010. november 17., szerda

Narancsos-sütőtök krémleves.


Imádom a sütőtököt, de ezt már párszor leírtam, így csak ismételni tudom magamat. Levest is készítettem belőle már többféle ízesítéssel. Ezzel a narancsos változattal Araniel-nél találkoztam, és rögtön megtetszett. Igaz akkor elhatároztam, hogy hamarosan elkészítem, de bekel valljam ennek már jó ideje. Most viszont már tántoríthatatlan voltam és végre elkészült a levesem. Kicsit változtattam a recepten, mert én nem sütöttem meg előre a tököt,(ettől viszont ugyanolyan finom lett) és narancslé helyett a végén felkockázott narancsot tettem bele. A végeredmény pedig egy nagyon finom, édeskés, selymes leves és a narancs íze melyek remekül illettek egymáshoz. Már csak azt bánom, hogy ilyen sokáig halogattam az elkészítését, de egy biztos, a tél folyamán még többször a tányérunkba kerül.

50 dk sütőtök
1 db alma
1 db krumpli (nagyobb)
1 db vöröshagyma
1-2 db narancs
2-3 ek méz
2 db húsleveskocka
5 dk vaj
2 dl tejszín

őrölt fehérbors
szerecsendió
víz

A töknek kiszedni a magját és levágni a haját, majd apróbb kockákra feldarabolni.
A hagymát, az almát, a krumplit szintén megpucolni és apróra felvágni.
Egy edénybe beletenni a vajat, az apróra vágott vöröshagymát és üvegesre párolni. Ha már üvegesre párolódott, hozzáadni a mézet és együtt karamellizálni egy kicsit.
Ezután rátenni a kockára vágott tököt, az almát és a krumplit, majd ráreszelni a narancshéját. Jól összeforgatni, és felönteni annyi vízzel, hogy ellepje.
Ízlés szerint fűszerezni, majd puhára főzni.
Ha már teljesen megpuhultak a hozzávalók, levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni.
Végül visszahelyezni a tűzre és állandó keverés mellett, belekeverni a tejszínt. Jól kiforralni és beletenni a felkockázott narancsot. 2-3 percig még így főzni tovább, majd elzárni a gázt, lefedni és kicsit hagyni hogy az ízek jól összeérjenek.
Tálaláskor a tetejét tökmaggal megszórni. Kínálhatunk még hozzá sajtos pirítóst, de anélkül is nagyon finom.

Csomagot kaptam!!!!


NYERTEM!!!! NYERTEM!!!! Nyertem!!!! Párhéttel ezelőtt részt vettem a Facebook Floriol Wellness ajándékcsomag sorsolásán, ahol két szerencsést sorsoltak ki. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes. Nagyon-nagyon boldog voltam!!!!:)) Aztán annak rendje és módja szerint felvették velem a kapcsolatot, és tegnap délután megérkezett a várva várt ajándékcsomag. Igaz tudtam, hogy mit is rejt magába, mégis izgatottan bontottam ki.(még soha nem nyertem, és kaptam ajándékcsomagot senkitől) Hamarosan elém tárult ez a csodás látvány, az aranyló Floriol olajakat tartalmazó üvegek, egy Kiskegyed Fitt előfizetés egy évre, és egy egyórás olajos masszázs.
Eddig is volt, hogy vásároltam Floriol olajat a főzéshez, de mostantól biztosan rendszeresen jelen lesz a konyhámba. A mai ebéd, természetesen már az ajándékba kapott olívával készül.
Mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy látogasson el a Facebook Floriol Testőr oldalára, mert hamarosan újra sorsolás következik, és kitudja lehet éppen neked kedvez a szerencse.

NAGYON KÖSZÖNÖM A FLORIOL TESTŐR CSAPATÁNAK AZ AJÁNDÉKOT!!!!



2010. november 16., kedd

Kolbászos-túrós pogácsa (Schobert Norbi receptje újragondolva).


Amióta megláttam a Vacsoracsatában a Norbi által sütött pogácsát, azóta készülök én is sütni. Tegnap aztán szembetaláltam magamat több blogban is a szebbnél szebb pogikkal, így elhatároztam hogy ma nálunk is ez lesz az ebéd, egy kiadós leves társaságában. Norbi juhtúrót és bivalykolbászt tett a pogácsába, na én ettől azért kicsit eltértem. A juhtúrót sajnos csak én szeretem, így helyette rendes túrót tettem. A bivalykolbászból pedig, ha netán lehetne is kapni a közelemben lévő hentesnél, akkor sem szívesen kérnék. Nagyon megfelelt nekünk a sertéshúsból készült, finom füstölt kolbász is. A pogácsa így is nagyon finom lett, a tésztája könnyű, a kolbásztól pedig remek ízt kapott. Egy hibát elkövettem, mert már a sütőben sült a pogácsám, amikor észrevettem, hogy a szezámmag sajnos lemaradt a tetejéről. :( Úgy biztosan finomabb lett volna, na de így is gyors ütemben fogyott, már csak pár darab árválkodik a kosárban.





50 dk liszt
25 dk túró (v. juhtúró)
20 dk margarin
2 tk só
1 tojás (+1 a kenéshez)
2 ek tejföl
3 dk élesztő
1 dl tej
15-20 dk füstölt kolbász

Egy tálkába beleönteni a langyos tejet, elkeverni egy pici cukorral, majd hozzámorzsolni az élesztőt.
Egy tálba tenni a lisztet, hozzákeverni a sót, és elmorzsolni benne a margarint.
Ha már jó morzsalékos, hozzámorzsolni a túrót és jól összekeverni.
A kolbászt vékonyan felkarikázni, majd apró darabokra vágni, és hozzákeverni a lisztes-túróhoz.
Ezután a közepébe kis mélyedést csinálni, majd beleönteni a felfuttatott élesztőt, beletenni az egész tojást és a tejfölt, majd kézzel elkezdeni összekeverni.
Végül jól összegyúrni a liszttel, hogy egy könnyen nyújtható tészta legyen. (ne legyen se lágy, sem pedig kemény a tészta)
Meglisztezni a tetejét, majd letakarni a tállal amiben össze lett keverve. Egy órán át pihentetni!!!!

Ezután lisztezett felületen, ujjnyi vastagságúra kinyújtani a tésztát, majd éles késsel berácsozni a tetejét.
Pogácsaszaggatóval kiszaggatni, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire egymástól kicsit távolabb helyezni a pogácsákat. Kb. 30 percig konyharuhával letakarva újrakeleszteni. Végül felvert egész tojással megkenni a tetejét és ízlés szerint megszórni szezámmaggal.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 15-20 perc alatt, szép pirosra sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem, és egyszerre két tepsi pogácsát tettem be a sütőbe)


Gulyásleves mellé tálaltam, de langyosan egy finom sajt mellé is kitűnő.


2010. november 15., hétfő

Karfiolkrémleves bacon chipssel.


Eddig már többször, és többféle változatban főztem karfiolkrémlevest, de ez az egyik legegyszerűbb változat. Viszont éppen olyan finom mint a többi karfiolból készült leves volt. Nincs vele semmi macera, pikk-pakk készen van. Levesbetétnek bacont sütöttem ropogósra, és ízlés szerint még levesgyöngy is került bele. A selymesen krémes leves és a ropogós bacon remekül kiegészítették egymást.




1 karfiol (közepes)
1 db vöröshagyma
2-3 db húsleveskocka
2 dl tejszín
1 cs bacon

őrölt fehérbors
szerecsendió
víz

A karfiolt rózsáira szedni, majd jó alaposan megmosni. Egy edénybe tenni, majd felönteni annyi vízzel, hogy ellepje. A vöröshagymát apróra felvágni és szintén beletenni.
Ízlés szerint fűszerezni, majd mérsékelt lángon puhára főzni.
Ha megpuhult a karfiol, akkor botmixerrel pépesíteni, majd visszatenni a tűzre. Állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt, majd jól kiforralni és még párpercig így főzni tovább.

A bacont felkockázni, majd egy serpenyőbe állandó kevergetés mellett szép pirosra, ropogósra sütni. Ha már szép piros kiszedni a zsírból.

Tálaláskor a levest megszórni a bacon chipssel és ízlés szerint levesgyöngyöt kínálni hozzá.

2010. november 14., vasárnap

Narancsos-gránátalmás gyümölcssaláta.


A napokban láttam meg ezt a receptet, Gordon Ramsay készítette el egyik műsorában. Nagyon kedvemre valónak találtam. Tegnap sikerült szép gránátalmát és narancsot vásárolni, így ma ez volt az ebédutáni desszert. Először kicsit aggódtam, hogy a kissé fanyar, savanykás ízű gránátalma illik-e majd az édes narancshoz és a tejfölös öntethez, de a végeredmény teljesen meggyőzött. Az eredeti receptben kristálycukor és mentalevél keverékével volt megszórva a teteje, én viszont barna cukorral összekevert citromfűvel szórtam meg.(mentám sajnos nem volt itthon) Végülis szerintem ennyi változtatás belefér. Egy biztos nagyon finom lett, mindenkinek csakis ajánlani tudom.

2 db narancs
1 db gránátalma
3 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
2 ek porcukor(v. édesítőszer)
3 ek tejföl
4-5 levél citromfű (v. mentalevél)

A narancsok héját egy jó éles késsel vékonyan lehámozni, úgy hogy a fehér része ne maradjon rajta, majd felkarikázni.

A gránátalmát félbevágni és egy kanál segítségével kikaparni belőle a magokat, úgy hogy a hártyás része ne maradjon rajta.

A citromfűleveleket (v. a mentaleveleket) a barna cukorral aprító segítségével összeaprítani.

A tejfölt a vaníliás cukorral és a porcukorral jól kikeverni.

Egy tányérra helyezni a narancskarikákat, majd rászórni a gránátalma magokat.
Tetejét megszórni a citromfűvel összekevert barna cukorral, végül pedig az ízesített tejfölt rácsorgatni.
Egy gyorsan elkészíthető, nagyon finom desszert.

2010. november 13., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Bakonyi sertésszelet kicsit másképpen.


Nem, nem egy új receptet találtam fel, sőt még a hozzávalókon sem változtattam semmit, éppen csak kicsit leegyszerűsítettem az elkészítés folyamatát. Így kevesebb időt kell a főzéssel tölteni, nem kell annyira figyelni rá, és mégis ízben és állagban pont azt kapjuk, mint az eredeti sertésszeletnél. Azt nem mondom, hogy ennél fogva kevesebb időt töltöttem volna a konyhába, mert ameddig a Bakonyi szépen fődögélt önmagában, addig elkészült a köretként tálalt galuska, és még egy kis nassolni valót (mákos-meggyes és túrós rétest) is sikerült sütni.

70 dk sertéscomb
50 dk gomba
1 cs kockázott bacon
1 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 db sárgapaprika
1 db paradicsom
1-1,5 dl tejszín
3 dl tejföl

csípős Erős Pista
pirospaprika
szerecsendió
majoranna
bazsalikom
1 tk liszt

A húst alaposan megmosni, lecsepegtetni, majd apróbb kockákra felvágni.
A vöröshagymát apróra felvágni, a paradicsomot és a paprikát felszeletelni.
A gombát megtisztítani, majd ízlés szerint felvágni.(én vékonyra felcsíkoztam)

Egy edénybe beletenni a felkockázott bacont, majd elkezdeni zsírjára sütni.(ha szükséges még egy pici zsírt tenni alá)
Ha már kezd kissé összeesni, hozzáadni az apróra vágott vöröshagymát és együtt párolni tovább. Közben beletenni a szeletelt paprikát, a vékonyra felszeletelt fokhagymát, majd végül a paradicsomot is. Jól összeforgatni, kicsit még együtt párolni, majd hozzáadni a felkockázott és jól lecsepegtetett húst.
Addig párolni így együtt, még a hús kifehéredik és levet enged. Közben ízlés szerint fűszerezni. Ezután hozzáönteni a gombát és tovább párolni,(addig hogy a gomba is levet engedjen) majd megszórni egy pici pirospaprikával és felönteni egy kevés vízzel.
Lefedve, szép lassan puhára főzni.
A tejfölt simára keverni a tejszínnel, és a liszttel.(a tejszíntől selymesebb lesz a szaft, de el is hagyható!!!)
A puhára főtt húshoz, állandó keverés mellett, hozzákeverni a tejfölös-tejszínes-lisztes keveréket.
Jól kiforralni és még párpercig lassan továbbfőzni. Ezalatt az idő alatt az ízek jól összefőlnek és a liszttől a szaft egy kicsit besűrűsödik.
Ameddig a hús fő, addig ellehet készíteni a galuskát.
Tálaláskor köretként galuskát, és ízlés szerint savanyúságot kínálni hozzá.

2010. november 12., péntek

Mascarponés almatorta.



Napok óta nem sütöttem, és már szinte elvonási tüneteim voltak, annyira hiányzott a sütemény. Valami finom gyümölcsös-habos finomság lebegett a szemeim előtt. Konkrét ötletem nem volt, így fogtam hozzá, ehhez a tortához. Lassan összeállt a kép előttem, mit is szeretnék. A végeredmény még az én számomra is meglepő volt, mert nagyon finom lett. (na bevallom azért, pont ilyesmit vártam) A tésztája omlós, a töltelék habkönnyű, a tetején a sült alma és a mandula pedig isteni finom. Gyorsan elkészíthető, nincs vele sok macera, és szerintem kezdő háziasszonyok is nyugodtan próbálkozhatnak vele, mert a siker biztos.



Tésztaalap 24 cm-es tortaformához:

20 dk liszt
5 dk porcukor
15 dk margarin
2-3 ek víz (hideg)

A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzákeverni a porcukrot és annyi vizet, hogy jól nyújtható tészta legyen.
A tortaformát kibélelni sütőpapírral.
Kinyújtani a tésztát és kibélelni vele a tortaformát, úgy hogy a szélét is befedje.
Hűtőbe tenni pihentetni.

Töltelék:

25 dk mascarpone
2 ek tejföl
5 dk porcukor
2 nagy tojás
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor

Egy tálba tenni a mascarponét, a tejfölt, a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd robotgéppel simára keverni.
Egyesével állandó keverés mellett hozzáadni az egész tojásokat.
Végül belekeverni a pudingport is.
Elővenni a hűtőből a tésztát, majd óvatosan ráönteni a jól kikevert masszát.
Visszatenni a hűtőbe, és előkészíteni az almát.

Almás réteg:

4-5 db édes alma
2-3 ek barna cukor
fahéj
mandula

Az almákat meghámozni, majd negyedekbe vágni és vékonyra felszeletelni.
Egy tálba tenni és megszórni a barna cukorral és ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal, és jól összekeverni.

A hűtőből kivenni az előkészített tortát, majd a tetejére szépen egymásmellé helyezni az almaszeleteket.
Tetejét jól megszórni mandulaforgáccsal.

Előmelegített sütőben, 200 fokon sütni 10 percig, majd a hőfokot 170 fokra mérsékelve, még 25-30 percig sütni. (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem 10 percig, majd 160 fokon 30 percig)
A sütés befejezésekor, nyitott sütőajtónál hagyni langyosra hűlni, majd a sütőből kivéve, a formát levéve hagyni teljesen kihűlni.
Tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórni.

2010. november 11., csütörtök

Márton-napi ludaskása.


Eljött a Márton nap, és a sült libacomb után, ma ludaskását készítettem ebédre. Ludasnak ludas, a liba aprólékától, de hogy mitől kása, arról fogalmam nincs. Egy biztos, nagyon finomra sikerült. Igaz történt egy kis baki, mert a nagy igyekezet közben, hogy minél finomabb legyen, kifelejtettem belőle a zöldborsót. Na de ettől még éppen olyan finom volt, mint amilyenek elképzeltem. A libaaprólékból már tegnap egy finom húslevest főztem, így kihűlt állapotban szépen letudtam szedni a zsírt a tetejéről, és a zöldségeket is könnyebb volt feldarabolni. Főzésnél én az eredeti rizottó készítést választottam, így kicsivel többet kellett foglalatoskodni vele, de szerintem megérte. Akinek viszont nincs türelme, vagy éppen ideje ott állni és kevergetni, választhatja az egyszerű megoldást is. Akkor a rizs kétszeres mennyiségének megfelelő húslevessel kell felönteni, és mérsékelt lángon, szép lassan puhára párolni, majd összekeverni a többi hozzávalóval. Mindkét változatnál a végeredmény egy laktató ludaskása lesz.

libaaprólék (nyak, zúza, szárny)
rizs
sárgarépa
zöldség
paszternák (el is hagyható)
zeller
vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld

őrölt feketebors
húsleveshez használt fűszerek ízlés szerint
libazsír

Az aprólékot jó alaposan megmosni. A zöldségeket megpucolni és feldarabolni.
Az aprólékból és a zöldségekből szép lassan húslevest főzni.(pár óra alatt készül el)

Ha a hús teljesen puhára főtt, akkor leszűrni a levest és külön tálba tenni a zöldségeket és az aprólékot.
A levest teljesen kihűteni, majd a tetejéről a zsírt leszedni.
A zöldségeket szintén kihűteni, majd ízlés szerinti méretűre feldarabolni. (hidegen könnyebb feldarabolni, de lehet akár melegen is)
A csontról még melegen lefejteni a húst, majd azt is feldarabolni.

Egy vöröshagymát nagyon apróra felvágni.
Egy edénybe libazsírt hevíteni, majd hozzáadni az apróra vágott hagymát és üvegesre párolni. Ezután hozzáadni a megmosott és jól lecsepegtetett rizst. Jól összekeverni és addig pirítani tovább még a rizs üveges lesz. Ekkor felönteni két merőkanál húslevessel és kevergetve addig főzni még teljesen felszívja a levest.

Ekkor megint felönteni két merőkanál húslevessel és szintén addig főzni, még felszívja a levest.

Ezután annyi levest önteni rá, hogy ellepje és ízlés szerint ízesíteni sóval és őrölt feketeborssal. Szép lassan főzni, és közben többször megkeverni. Ha még túl kemény a rizs, viszont a levet már elfőtte, akkor apránként pótolni kell a levessel.

Amikor már majdnem teljesen puha a rizs, hozzáadni a feldarabolt zöldségeket és a húst, majd óvatosan összeforgatni. Teljesen puhára főzni, majd megszórni apróra vágott petrezselyemzölddel.(ezalatt az idő alatt a levet is teljesen felszívja a rizs)
Tálaláskor ízlés szerint, még reszelt sajttal is meglehet szórni a tetejét.

2010. november 10., szerda

Lilahagyma lekvár.


Egy időben rá voltam izgulva a lilahagyma lekvárra, mert több helyen is láttam, aztán valahogy halogattam az elkészítését és végül teljesen megfeledkeztem róla. Azonban milyen jó, hogy rendszeresen nézem a Vacsoracsatát, ott Kovács Ági a napokban éppen azt készített. Rögtön tudtam, hogy a sült libacomb mellé, mindenképpen azt fogok én is kínálni. Nem csalódtam, pont azt kaptam amit vártam. Nagyon finom volt, remekül illet a libához. Mindenkinek csakis ajánlani tudom. Szerintem bármilyen sült mellé kitűnő. Én biztosan még sokszor elfogom készíteni.




4-5 db lilahagyma
3-4 ek méz
3 ek cukor

kakukkfű
színesbors
édes vörösbor
4 ek olívaolaj

A hagymát megpucolni, majd félbevágni és vékonyan felszeletelni.

Egy serpenyőbe elkezdeni felmelegíteni a mézet, majd ha már jó folyós, hozzáadni a cukrot és együtt karamellizálni, még szép aranybarna színt kap.

Ezután hozzáönteni az olívaolajat, jól összekeverni és rátenni a szeletelt hagymát.
Megszórni egy csipet sóval és elkezdeni párolni. Amint kezd a hagyma kicsit összeesni, megszórni egy kevés őrölt színesborssal, és egy kevés kakukkfűvel. (a borstól finom ízt kap, de nem lesz erős)

Végül felönteni annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje. Lefedve tovább párolni. Közben többször megkeverni, és ha szükséges még bort önteni hozzá. Végül addig párolni, még a hagyma teljesen megpuhul, és a levét egészen elfőtte. Krémes puha állagú lesz.

Sültek mellé kitűnő. Én a Márton-napi libacomb mellé kínáltam, és nagyon finom volt.

2010. november 9., kedd

Márton napi libacomb.



Tudom, tudom hogy még nincs Márton nap, de azért én ma libacombot sütöttem. Persze azért a napján is libából készül majd az ebéd, de akkor ludaskása kerül a tányérunkra. A tavalyi sikertelen libacomb vásárlásból tanulva, idén időben szerettem volna beszerezni eme hozzávalót az ebédhez. Viszont úgy látszik nekem nincs szerencsém ezekkel a libákkal. Több üzletet bejárva, amikor elmondtam mit is szeretnék vásárolni, hát csak néztek rám mint "borjú az újkapura". Egy héttel ezelőtt még híre sem volt a libáknak. Vagyis híre volt mert, pl. az egyik multi ezerrel reklámozta, hogy náluk bizony töménytelen mennyiségű liba és combja sorakozik a polcokon. Ez igen jó reklám lehetett volna, ha a libákkal is közlik ezt a tényt. Na mindegy is, végül SIKERÜLT combra és aprólékra szert tennem. Így nem is vártam vele tovább, ma meg is sütöttem, nehogy a végén még meglógjon a hűtőből.:))) Gyönyörű szép pirosra, ropogósra sültek a combikák, és finom sültkrumpli és lilahagyma lekvár társaságában gyorsan el is fogyasztottuk.



libacomb

kakukkfű
fokhagyma
víz

A combokat jól megmosni, átnézni és a tokokat eltávolítani. Én a kézi perzselőmmel, párperc alatt megtisztítottam, de a gáztűzhely lángja is kiválóan megfelel a célnak.

Ezután mindkét felét alaposan bedörzsölni sóval, majd egymás mellé helyezni őket egy tepsibe.
Köré szórni egy kevés kakukkfüvet, ízlés szerinti mennyiségű szeletelt fokhagymát, és egy kevés vizet önteni alá.
Alufóliával lefedni a tepsit, majd előmelegített sütőben, közepes lángon puhára párolni.(az idő függ a liba korától!!)
Ha már kellően megpuhult, a fóliát levéve szép pirosra sütni. Közben a zsírjával többször meglocsolni.

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálhatunk hozzá. Én sütőben sült fűszeres krumplival és lilahagyma lekvárral tálaltam.

2010. november 8., hétfő

Narancsos-meggyes csokivarázs (Bencze Ilona receptje után)



A hétvégén semmi kedvem nem volt a sütkérezéshez (bizony előfordul ilyen is néha), viszont desszert nélkül csak nem maradhattunk. Így végre elkészítettem ezt a kekszes csodát, melyet a Vacsoracsatában, Bencze Ilona készített a vendégeinek. Mivel én azt szerettem volna, hogy szépen szeletelhető legyen, így szombaton este állítottam össze, és másnap délelőttig a hűtőben várakozott. Amikor kivettem a formából, rögtön láttam, hogy sikerült teljesen megdermednie és könnyen feltudom majd szeletelni. Az olvasztott csokoládé gyorsan megkötött a tetején, mivel eléggé le volt hűlve. Az ízek jól összeértek, nem lett túl tömény édes, és a kissé savanykás meggy remekül illett hozzá. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott. Mindenkinek csakis ajánlani tudom. Türelmetlenebbeknek nem muszáj ilyen sokáig pihentetni a hűtőbe, viszont akkor nehezebben lehet majd szeletet vágni belőle. Tálaláskor én tejszínhabot kínáltam hozzá, de anélkül is isteni finom volt.



20 dk 70% étcsokoládé (lehetőleg narancsos)
2 dl tej
20 dk porcukor
2 cs vaníliás cukor
20 dk margarin
20 dk háztartási keksz
20 dk kakaós keksz (Győri édes)
1 rumaroma
1 meggyaroma
reszelt narancshéj
1 üveg magozott meggy
1 db tortabevonó csokoládé

A kétféle kekszet ledarálni.
Egy edénybe tenni a tejet, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a margarint és az apró darabokra tört csokoládét. Állandó kevergetés mellett felolvasztani, majd levenni a tűzről.
Ezután belekeverni a rumaromát és a meggyaromát, végül pedig a darált kekszet, és a magozott meggyet. Fakanállal jól összekeverni.

Egy téglalap alakú sütőformát kibélelni folpack fóliával, majd beleönteni a meleg masszát. Tetejét egyenletesen elsimítani, majd hagyni kihűlni.
Ha teljesen kihűlt, a hűtőbe tenni párórára pihentetni, hogy jól megdermedjen. (minél tovább van a hűtőben, annál könnyebben lehet majd szeletelni)

A hűtőből kivéve, tálcára borítani, majd levenni róla a formát és a fóliát. Ezután óvatosan visszafordítani, majd a tetejét olvasztott csokoládéval leönteni. Megvárni még a csokoládé megdermed, és már lehet is szeletelni.
Tálaláskor tejszínhabot, fagylaltot kínálhatunk hozzá, de magában is nagyon finom.

2010. november 7., vasárnap

EREDMÉNYHIRDETÉS!!!!!!!!!!


Először is szeretném köszönteni mind a 81 játékra jelentkezőt, és megköszönni a gratulációkat. Gondolom, nagy izgalommal várja mindenki ezt a bejegyzést,és azt hogy éppen kiknek kedvezett a szerencse. Én is tele izgalommal írtam a neveket, majd a kis cetlik hajtogatásakor ez még egyre csak fokozódott. Végül egy kis kosárba kerültek a nevek, majd a férjemet hívtam segítségül és ő húzta ki a három nevet. Mondhatnám ő volt Fortuna jobbkeze. Végül pedig szintén ő húzta ki, hogy kié melyik ajándék legyen.

És íme a három szerencsés!!!!!!!! GRATULÁLOK MINDHÁRMATOKNAK!!!!!



Sziranszki a kötény nyertese. Gratulálok!!!


Chef Viki a jénait és a szilikonlapot nyerte. Gratulálok!!!


Belly a salátás készletet és a szilikonlapot nyerte. Gratulálok!!!


A nyereményeket postán küldöm el, ezért szeretnélek megkérni benneteket, hogy a címeteket küldjétek el a fozocskezes@citromail.hu email címre.

A többi játékosnak, még egyszer köszönöm a részvételt, és reménykedem hogy a legközelebbi játékban is részt vesznek majd, hátha akkor éppen nekik kedvez a szerencse.

2010. november 6., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Pulykamáj sörtésztában.


Pulykamájat és csirkemájat is elég sokszor készítek ebédre zsemlemorzsás panírban, sütőben sütve. Most viszont szerettem volna kipróbálni, milyen lehet sörtésztában, bő olajban sütve, még ha esetleg kicsit zsírosabbra is sikerül. A vastagabb tésztának köszönhetően a máj sütés közben nem pattogott, fröcsögött a forró olajban. A sörnek köszönhetően az olajat sem szívta magába. Nagyon finom szaftos lett a tésztától a máj. Aki esetleg nem szereti a sört, annak is bátran merem ajánlani, mert sütés után az ízén nem lehet érezni. A májat közvetlen a panírozás előtt sóztam meg, így egyáltalán nem lett kemény. Köretként én anno, zelleres-almás rösztit sütöttem hozzá, és mondhatom nagyon finom lett. Másik nagy előnye, hogy ez szintén egy olyan étel, melyet rövid idő alatt elkészíthetünk. Mindenkinek csakis ajánlani tudom.




4-5 db pulykamáj (v. csirkemáj)
2 dl sör
liszt
2 db tojás

őrölt fehérbors
olaj

A májat alaposan megmosni a hártyákat eltávolítani, majd jól lecsepegtetni. (papírtörlővel kicsit leitatni a vizet)

A tojások sárgáját összekeverni a sörrel, ízlés szerinti mennyiségű sóval és őrölt borssal, majd annyi lisztet adni hozzá, hogy palacsintatésztánál kicsit sűrűbb legyen.

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd óvatosan a masszához keverni.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni a sütéshez.

A májat enyhén besózni, majd először lisztbe, majd a sűrű tésztába jól beleforgatni. Ezután óvatosan a forró olajba helyezni, és közepes lángon mindkét oldalát szép pirosra sütni. Sütés után lecsepegtetni, majd papírtörlőre helyezni.

Tálaláskor rizst, krumplit kínálhatunk hozzá. Én zelleres-almás rösztivel tálaltam.