2010. március 30., kedd

Céklás töltött tojás


Még soha nem készítettem céklával töltött tojást, de már hallottam róla. Mindenképpen megszerettem volna kóstolni, így ma el is készítettem. Nem csalódtam benne, nagyon finom lett. Igaz be kell valljam, lassan hatalmába kerít a cékla, de még minden étel elnyerte a tetszésemet amit vele főztem. Bátran merem ajánlani az ünnepi asztalra, ezt a színében különleges, ámde annál finomabb tojást.

tojás
cékla
torma

őrölt fehérbors

A tojásokat megfőzni, majd kettévágni és a sárgákat egy tálba tenni.
A céklát puhára főzni, megpucolni majd összeturmixolni.
A tojássárgáját villával összenyomkodni, majd ízlés szerinti mennyiségű céklapépet, tormát, sót és borsot keverni hozzá.(én csípős tormát tettem bele) Jól kikeverni és megtölteni ezzel a krémmel a tojások fehérjét.
Főtt sonka mellé tálalni, de retekkel magában fogyasztva is egy könnyű ebéd.

Húsvéti recept ötletek

Már csak pár nap választ el bennünket a Húsvéti ünnepektől, ezért szeretnék pár ötletet adni az ételek elkészítéséhez. Az ünnep elmaradhatatlan hozzávalója a sonka, és a tojás. A tavaly elkészített receptek és képek mellet, a héten még több új finomsággal is meglepem a látogatóimat, na és persze saját magamat is. Jó készülődést, és sok-sok finomságot kívánok mindenkinek.

Főtt csülök recept Itt található.


Töltött tojás recept Itt található.


Csülök leveles tésztában recept Itt található.


Sonkás párnácskák recept Itt található.


2010. március 27., szombat

Mutasd a konyhád, azaz a kedvenc "sarkod" a konyhában

Zsiri hívott meg erre a játékra még a napokban és most szeretnék eleget tenni a kedves invitálásnak. Melyik a kedvenc sarkom, vagy tárgyaim a konyhában, elgondolkodtatott, mert így még soha nem néztem körül. Hiszen minden kedvenc, és kedves számomra ezért is került oda. Mivel elég a nagy a konyhám, és egy szép ebédlő is tartozik hozzá, van helyem bőven. Ezt persze ki is használom, mivel gyűjtöm a régi használati tárgyakat, rádiókat. Lehet másnak ezek csak felesleges régi kacatnak tűnhetnek, de számomra mindegyikhez egy kedves emlék is társul.








Én is továbbadnám ezt a kérdést, illetve kérést ha van kedvetek hozzá és bepillantást engedtek a konyhátokba.

2010. március 26., péntek

Crepe susette

Ma megint egy olyan finomságot készítettem, amely már jó ideje várakozott a receptjeim között. Aztán tegnapelőtt a vacsoracsatában Polyák Lilla éppen ezt készítette el a vendégeinek. Így én sem bírtam tovább, ma ebédre elkészítettem. Már amikor először megláttam, tudtam hogy csakis finom lehet, de ezt most csak megerősíteni tudom. Egyszerű az elkészítése, és rövid idő alatt tálalható. Én a pörkölt mandulát mozsárban összetörtem, mert szerintem a grillázstól túl kemény lett volna egyben elrágcsálni. A vanília fagylalt pedig megkoronázta az egész desszertet.



6 db palacsinta
4 db narancs
1-1,5 dl 100%-os narancslé
1 cs vaníliáscukor
10 ek kristálycukor
likőr
3 dk vaj
5 dk mandula

Szokásos módon kicsit vastagabb palacsintákat sütni. (én reszelt narancshéjat is tettem a tésztába)

Két narancsot kifilézni és feldarabolni. A másik két narancsnak kifacsarni a levét.
6-7 ek kristálycukrot és a vaníliás cukrot elkezdeni karamellizálni. Ha már kezd szép barnás színt kapni, állandó keverés mellett hozzáadni a vajat, és egy narancs vékonyan levágott héját. Addig keverni még felolvad a cukorban a vaj. Ekkor hozzáönteni a kifacsart narancslevet, és még kb. 1-1,5 dl narancslét. Kevergetve jól kiforralni, majd hozzáadni a feldarabolt narancsot és még párpercig együtt forralni. Végül meglocsolni narancs likőrrel. Én Amarettot (mandula likőrt) öntöttem hozzá. 1-2 percig még forralni, majd belehelyezni az összehajtogatott palacsintákat. Óvatosan átforgatni a szirupban, majd a tűzről levenni és tálalni.

Egy serpenyőbe elkezdeni karamellizálni a megmaradt cukrot és a mandulát. Vigyázni, mert könnyen megég!!! Ha már szép barnás színt kapott, levenni a tűzről és egy olajjal kikent tányérra önteni. Kihűteni, majd egy mozsárban kicsit összetörni.
Tálalás előtt ebbe a grillázsos mandulába jól meghempergetni a vanília fagyit.

Tálaláskor tányérra helyezni a palacsintát, meglocsolni a narancsos sziruppal, és a mandulás grillázsba hempergetett vanília fagylalttal tálalni.

2010. március 25., csütörtök

Borscs


Ezt a receptet Zsóka, egy kedves olvasóm küldte el nekem. Nagyon köszönöm neki. Leírta az eredeti borscs receptet is, de ahhoz a céklát pár hétig érlelni kéne. Így most az egyszerűbb, mégis nagyon finom változatát főztem meg. Nézelődtem egy kicsit a neten, és van aki marhahúsból, és van aki sertéshúsból készíti. Én az utóbbit választottam. Zsóka az eredeti receptben erdei gombával készítette, én viszont csiperkét tettem bele. Az íze a kissé savanykás, és a kissé édes felé hajlik. Mindazok figyelmébe ajánlom, akik ezt az ízvilágot kedvelik. Nekem nagyon ízlett, és szerintem egy igen laktató leves.

50 dk sertéshús (én combot vettem)
1 cékla
2 db sárgarépa
1 db petrezselyem
1 db vöröshagyma
20 dk gomba
2 db krumpli
20 dk káposzta
1 ek sűrített paradicsom
1 gerezd fokhagyma
1 db babérlevél

őröltbors
citromlé
1 tejföl
1 tk liszt

A húst kockára vágni, felönteni annyi vízzel hogy jól ellepje, majd sózni és elkezdeni főzni.

A céklát lereszelni, a zöldségfélét vékonyan felcsíkozni, a gombát és a krumplit kockára vágni.

Ha már a hús félig megfőtt, hozzáadni a céklát és a hagymát. Ízesíteni sóval, borssal, fokhagymával és a babérlevéllel. Kb. 10 perc főzés után beletenni a sárgarépát, petrezselymet, a káposztát és a sűrített paradicsomot. Így főzni tovább 15 percig. Végül hozzáadni a gombát és a krumplit. Ízlés szerint ízesíteni cukorral és citromlével. Addig főzni, hogy minden hozzávaló teljesen puha legyen.
A tejfölt simára keverni a liszttel és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett a levesbe csorgatni. Jól kiforralni és ha kell utána ízesíteni.
Friss kenyérrel tálalni.

2010. március 24., szerda

Bakonyi sertésszelet


Ez megint egy olyan recept, melyet már nagyon régen készítettem. Most is csak véletlenül, egy beszélgetés során került szóba. Ha már szóba került, úgy gondoltam ma el is készítem ebédre. Nemcsak tejfölt, hanem tejszínt is teszek bele, mert így sokkal finomabb és selymesebb lesz a szaft. Galuskát főztem hozzá, mert szerintem azzal az igazi. Sajnos ez megint nem egy diétás, ámde annál finomabb ebéd volt.

6 szelet sertéshús
1 cs bacon szalonna
30 dk gomba
1 db vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom
2 dl tejszín
2 dl tejföl
csípős Piros Arany
pirospaprika

szerecsendió
majoranna
liszt
olívaolaj

A hússzeleteket kicsit kiklopfolni, majd enyhén besózni. Mindkét oldalát lisztbe forgatni.
A gombát a bacont és a hagymát felkockázni, a paradicsomot és a paprikát felszeletelni.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd a hússzeletek mindkét oldalát elősütni. Ezután félre tenni.

A fennmaradó szaftban elkezdeni párolni a bacont, majd hozzáadni a vöröshagymát is. Párperc után beletenni a felkarikázott paprikát, majd a paradicsomot. Ekkorra már a serpenyő alján kéreg keletkezik, így a megpárolódott alapot átönteni egy másik edénybe. (a serpenyőbe pici vizet önteni, jól felkeverni a megperzselődött kérget)
Végül beletenni a gombát, ízlés szerint fűszerezni és addig párolni még a gomba levet enged. Ekkor visszahelyezni a húst, és hozzáönteni a serpenyőből a felkevert szaftos levet. Puhára főzni.
A tejfölt simára keverni a tejszínnel, majd óvatosan hozzáönteni a puhára főtt húshoz. Jól kiforralni és még párpercig együtt főzni.
Galuskával tálalni.

2010. március 23., kedd

Kétsajtos sült krumpli


Krumplit már töltöttem többféle töltelékkel, kolbászhússal, fűszerezett túróval, de most kétféle sajttal készítettem. Ebből az egyik füstölt sajt, melytől már magában is remek ízt kap a krumpli. Húsok mellé köretként is feltálalható, de egy finom salátával magában is kínálható. Az eredeti receptben Feta sajttal készült, és úgyis nagyon finom, de nálunk csak én szeretem a Fetat, így csak ritkán készítem el azzal.

6 db krumpli
10 dk füstölt sajt
10 dk trappista sajt
őrölt fehérbors
olívaolaj

Az egyforma méretű krumplikat jól megmosni, majd enyhén sós vízben puhára főzni. Leszűrni, és hagyni teljesen kihűlni. Ha már kihűlt, lepucolni a haját, majd óvatosan kettévágni hogy egyben maradjanak a fél krumplik. Kiskanállal a közepébe mélyedést vájni. Megsózni és borsozni kívül-belül, majd először a trappista sajttal, majd a füstölt sajttal megtölteni. (én jól belenyomkodtam a sajtot)
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, kicsit megkenni olívaolajjal és egymásmellé helyezni a töltött krumplikat. Tetejüket szintén olívaolajjal meglocsolni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.
Sült húsok mellé köretként tálalni.

2010. március 22., hétfő

Csirkemell Wellington módra


A tegnapi ebédünk alapjául a Wellington módra készített bélszín szolgált. Mivel én nem vagyok oda a vörös húsokért, így egy kicsit módosítottam a recepten, és csirkemellből készítettem el. Mivel bélszínt még nem ettem, így nem is tudom, hogy azzal milyen lett volna. Az viszont biztos, hogy a csirkemell-gomba-leveles tészta együttese elnyerte a tetszésünket, mivel nagyon finom lett. Párolt zöldséggel kitűnő ebédünk volt, ami bizony elég laktatónak mondható.


3 db csirkemell
leveles tészta
25 dk gomba
1 egész tojás
őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
olívaolaj

A csirkemellet sózni, borsozni, majd egy kevés olajon mindkét oldalát 3-3 percig sütni.
A gombát megtisztítani, és ízlés szerinti méretűre feldarabolni.
A hús sütésénél visszamaradt olajba elkezdeni párolni a gombát. Közben sózni, borsozni és megszórni egy pici szerecsendióval és majorannával. Addig párolni, még teljesen elpárolog a leve.
A leveles tésztát három részre osztani. (Ha nem előnyújtott csomag, akkor jó vékonyra kinyújtani)
A kinyújtott tésztára helyezni egy mellett, majd a tetejét befedni a párolt gombával. Ezután becsomagolni a tésztába a húst, széleit jól összenyomni hogy sütés közben ne nyíljon ki. Tetejét felvert egész tojással megkenni.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, és egymástól kicsit távolabb ráhelyezni a batyukat.
Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni. (kb. 20 perc)
Párolt zöldséggel tálalni.

2010. március 21., vasárnap

Ricottas karamelltorta


Sokszor nézegetem a Cafe-Tv recepteket, és erre a sütés nélküli finomságra is ott bukkantam rá. Vrabel Krisztina készítette, és rögtön megtetszett. Mire végignéztem a felvételt, tudtam ennek nálunk is nagy sikere lenne. Ma el is készítettem, és mivel volt itthon fügebefőtt, úgy gondoltam azt is karamellizálok mellé. Nagyon jó választás volt, remekül illett egymáshoz ez a két íz. Én csak annyit változtattam a recepten, hogy tettem bele egy kis zselatint is. Mivel ma csodálatosan sütött a nap, és ebéd után tettünk egy jó nagy sétát, mire hazaértünk már alig vártuk, hogy megkóstoljuk a tortát. Nagyon finom krémes, és a karamelltől kellően édes volt.




18 cm-es tortaformához:

Torta alap:

10 db babapiskóta
4 dk margarin
4 ek nesquik kakaó
pici tej

A piskótát összemorzsolni, majd hozzákeverni a kakaót. A margarint felolvasztani és ezzel is jól összekeverni. Ha túl száraz lenne, egy pici tejet önteni hozzá. (én öntöttem bele)
A tortaformába lapogatni, majd a hűtőbe helyezni ameddig a krém elkészül.

Krém:

50 dk ricotta
6 ek cukor
6 dk margarin
1 cs vaníliás cukor
5 g zselatin
1/2 dl víz

Egy edénybe elkezdeni karamellizálni a cukrot. Ha már felolvadt és szép szít kapott, állandó keverés mellett hozzáadni a margarint. Jól elkeverni és beletenni a túró felét, és így is jól kikeverni. Levenni a tűzről és hozzáadni a maradék túrót, majd botmixerrel jó pépesre keverni.
A vizet felforralni, majd levenni a tűzről és simára keverni benne a zselatint. Kihűteni!!
Végül a kihűlt zselatinnal is jól összekeverni a krémet és a hűtőből kivett piskótás alapra kanalazni.
2-3 órára hűtőbe tenni, hogy a krém teljesen megdermedjen.
Tálalás előtt a tetejét pörkölt mogyoróval megszórni. Én karamellizált fügével tálaltam.

2010. március 20., szombat

Egyszerű tejfölös kifli


Megsütöttem életem első kiflijeit!!!!!! És mind egy morzsáig meg is ettük!!!! Már régen foglalkoztat a gondolat, hogy nekem is meg kellene próbálkoznom a kenyér, vagy a péksütemény sütéssel. Igaz olyan keveset fogyasztunk ezekből a finomságokból, hogy ezért is húztam az időt. Ma viszont kerékpár túrára mentünk és gondoltam elérkezett az idő, és saját kezűleg készítem el az elemózsiának valót. Így aztán tegnap délután nekiálltam a nagy műnek. Igaz izgultam rendesen, mivel a boltba nem vettem, és mi lesz ha felsülök vele. De nem így történt, mindent előírás szerint betartottam, és nagyon-nagyon finom kifliket sikerült sütnöm. Ezt a remek receptet, és a hozzávaló részletes leírást Limaránál találtam meg. Végig olvastam a recepthez tartozó kommenteket is, és így mások kérdéseiből, és Limara kimerítő válaszaiból, már könnyű dolgom volt. Köszönöm neki ezt a finom kifli receptet!!! Most csak attól félek, hogy a forrón illatozó kiflik illata, megint arra késztet, hogy nekilássak a sütésnek és akkor mi lesz a kilóimmal.:))



50 dk liszt (BL-80-as)
2 dl tej
2 ek tejföl
2 tk só
1 ek 10%-os ecet
4 dk olvasztott vaj
1 tk cukor
3 dk élesztő

A lisztet egy tálba tenni és a sóval kicsit összekeverni. A vajat felolvasztani.
A tejet meglangyosítani és belekeverni a cukrot, majd hozzá morzsolni az élesztőt, és letakarva felfuttatni.
Ezután a liszt közepébe mélyedést csinálni és beletenni a tejfölt, az olvasztott vajat, az ecetet és a tejben felfuttatott élesztőt. Elkezdeni összekeverni, majd 10 percig kézzel dagasztani. (lehet kenyérsütőgéppel is dagasztani, de én kézzel csináltam)
Letakarva duplájára keleszteni.
Ha már szépen megkelt, lisztezett deszkára borítani, tenyérrel kicsit megnyomkodni, majd kerek formára nyújtani. Ezután a kerek tésztát nyolc részre felvágni. A szélesebb részénél elkezdeni feltekerni.
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe kicsit távolabb helyezni egymástól a kifliket.
A megformázott kifliket, 1 órán át a kikapcsolt sütőbe tenni, hogy szépen megkeljenek.
Ha letelt az idő, kivenni a sütőből!!!!!!! A sütő egyik sarkába egy edénybe vizet tenni!!!!
Végül a sütőt előmelegíteni 200 fokra, majd a gőzös sütőben 15 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 17 percig sütöttem)
Ha már megsültek a kiflik, rácsra tenni és úgy hagyni kihűlni.

2010. március 19., péntek

Kérdések-válaszok

Andi tett fel pár kérdést melyre most gyorsan válaszolok.(mielőtt elfelejtem)

1. MI LENNE HA NYERNÉK A LOTTÓN?

Egy hosszú hajóútra mennék el. Persze jótékony célra is jutna belőle, de úgy hogy senki ne tudja meg kitől is kapta.

2. ROSSZ SZOKÁSOM?

Sajnos imádom a csokoládét mindenféle formában.

3. Koffein?

Délben egy finom tejszínes kávé.

4. SZÍNEIM?

A pasztellszíneket nagyon szeretem.

5. MI VAN MOST RAJTAM?

Térdnadrág és egy kényelmes póló.

6. HÁZIÁLLAT?

Most nincs, nemrégen vesztettem el a kutyusomat, még őt siratom!!!!!

7. TÍZ ÉV MÚLVA HOL LÁTOM MAGAMAT?

Egy új és teljesen modern konyhában, fakanállal a kezemben.(remélem ez nem csak álom, hanem így is lesz)

8. A LEGUTÓBBI NAGYON JÓ ÉLMÉNYEM?

A vasárnapi F1 futam!!! Végre újra elkezdődött, és semmi pénzért nem hagynák ki egy futamot sem.

És akiknek én is feltenném ezt a pár kérdést az:

Niki
Anikó-Liza
Ani
Trinity
Thrini
Latsia
Kiskukta

zöldbabos-csirkemájas tészta sütőben sütve


Ezt a receptet Vera vega konyhájában láttam meg pár nappal ezelőtt. Mivel Ő vegetáriánus, így én egy kicsit módosítottam a recepten és csirkemájat, reszelt sajtot is tettem bele. Ettől még finomabb lett, de nem kétlem hogy a vega változata is isteni finom lehetett. Sajnos nem volt itthon zöld színű babom csak sárga, ezért nem látszik olyan szépen a tészta között a bab. Na de ez legyen a legnagyobb baj, mert különben egy nagyon finom, laktató tészta került a tányérunkra.



1/2 cs mirelit zöldbab
1 db piros kaliforniai paprika
25 dk tészta
tárkony
őrölt fehérbors
1 ek mustár
3 dl tejszín
3-4 db csirkemáj
10 dk sajt

A zöldbabot enyhén sós vízben puhára főzni, majd leszűrni.
A tésztát annyi ideig főzni, hogy még kicsit roppanós maradjon, majd hideg vízben leöblíteni.
A csirkemájat fűszerezés nélkül, pici olajon pár perc alatt elősütni, majd hagyni kicsit hűlni, és kockákra vágni.
A paprikát szintén felkockázni.
A tejszínt, a mustárt és az ízlés szerinti mennyiségű fűszereket összekeverni.
Végül a tésztát, a felkockázott paprikát, a csirkemájat, a puhára főzött zöldbabot és a tejszínes keveréket óvatosan összekeverni.

Egy kisebb tepsit kikenni margarinnal, majd a tésztás keveréket beleönteni, elegyengetni és a tetejét megszórni reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.

2010. március 18., csütörtök

Almás-fahéjas rózsák


Judithnál találkoztam először ezekkel a leveles rózsákkal, most a napokban pedig Lizánál találtam rá. Már az első találkozás is nyomott hagyott bennem, de most végképp nem tudtam ellenállni. Sajnos már a leveles tészta kibontásakor kétségeim voltak, mert valahogy másmilyen szokott lenni. Pedig teljesen friss volt. Azért nem ment el a kedvem tőle, és gyorsan nekiláttam az elkészítésének. A részletes, képes beszámoló a készítési folyamatról Judithnál megtekinthető!!!! Sajnos nekem nem lettek olyan gyönyörűek és rózsa formájúak, inkább egy lomha csigára emlékeztetnek, de ízre isteni finom volt.(gondolom ez a tészta miatt lehetett) Langyosan nem lehet abbahagyni az evését, de tettem félre egy darabot, hogy hidegen is megkóstoljam, és még úgy is nagyon finom. Az elkészítése igen egyszerű, és hirtelen ötlettől vezérelve is rövid idő alatt tálalhatjuk.

1 cs leveles tészta
4-5 db alma
6 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
2 tk fahéj
1 citrom
csipet szerecsendió
2-3 dl víz

Az almák magházát kivájni, majd vékonyan felszeletelni. A vizet két evőkanál cukorral, a citromlével és egy teáskanál fahéjjal feltenni forrni.
Ha már forr, belehelyezni a felszeletelt almákat és kb. 2 percig főzni, hogy jól hajlítható legyen. Ekkor szűrővel kiszedni egy papírtörlőre és hagyni, hogy jól felszívja a levét.

A cukrot, a fahajat, a szerecsendiót és a reszelt citromhéjat jól összekeverni.
A tésztát jó vékonyra kinyújtani, majd megszórni az összekevert ízesített cukorral. Nyújtófával kicsit meghengergetni, hogy feltekerésnél ne szóródjon le a tésztáról. Végül derelyeszaggatóval kb. 2 cm-es csíkokra felvágni.

Ezután ráhelyezni az almaszeleteket, jobbról- balra haladva, úgy hogy kicsit fedjék egymást.
Végül balról elkezdeni jó szorosan feltekerni, és a végét jól összenyomkodni.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, és ráhelyezni egymástól távolabb a tekercseket.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 20 perc alatt készre sütni.
Tálaláskor porcukorral megszórni.

2010. március 17., szerda

Egyszerű zöldségleves


Ez a leves valóban nagyon egyszerű. Épp úgy a hozzávalókat tekintve, mint az elkészítését. Az anyukám főzött annak idején elég gyakran, és nem mondhatnám, hogy a kedvenc leveseim között szerepelt volna. Most valahogy mégis, már napok óta az motoszkál a fejemben, hogy nekem is el kell készítenem. Így nem is halogattam tovább, ma meg is főztem ebédre. Gyors, egyszerű és nagyon finom!!! Igen, kijelenthetem hogy nagyon finom. Nem is tudom miért nem rajongtam érte régen?? Egy biztos, többet nem várok ilyen sokáig, mert gyakrabban az asztalra kerül majd. Főleg ha már a kertemből szedett, friss zöldségekből készíthetem el.

2 szál sárgarépa
1 szál petrezselyem gyökér
1/2 zeller
15 dk zöldborsó
1 tk liszt

őrölt feketebors
2 db húsleveskocka
pirospaprika
1 marék rizs
olívaolaj

A zöldségeket megtisztítani, majd felkockázni.
Egy edénybe az olajat elkezdeni felmelegíteni, majd rátenni a zöldségeket és elkezdeni párolni. Pár perc párolás után, ízlés szerint fűszerezni, majd megszórni a liszttel és kicsit együtt pirítani. Végül megszórni egy pici pirospaprikával, és felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje. Kb. 20 percig főzni, majd hozzá adni a mirelit zöldborsót és a marék rizst. Addig főzni, míg a rizs teljesen megpuhul.
Tálaláskor a tetejét apróra vágott petrezselyemzölddel megszórni. (ettől nagyon finom lesz)

2010. március 16., kedd

Tejfölös karfiolpörkölt


Ma egy olyan receptet készítettem el, melyet egyik kedves rendszeres olvasóm "christaylor" küldött el nekem. Mivel én még soha nem főztem karfiolból pörköltet, így bizony nagyon kíváncsivá tett, vajon milyen is lehet. Mondhatom nagyon finom!!!! Az alapreceptet (ami egy pörkölt) egy kicsit megbolondítottam tejföllel, ezen kívül még többféle fűszerrel ízesítettem. Biztosan vannak olyan tájak ahol ismerik és készítik ezt a fajta ételt, és lehet megvan a sajátságos fűszerezése is, de én mivel még hallani sem hallottam eddig róla, így a saját ízlésemnek megfelelően készítettem el. Egy biztos, nem utoljára!!!! Köszönöm christaylornak ezt a remek receptet, és ha nem lennénk olyan messze egymástól, még kóstolóval is kedveskedtem volna neki.

1 kisebb karfiol
1 db vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom
1 pohár tejföl

őrölt bors
pirospaprika
szerecsendió
majoranna
bazsalikom
olívaolaj
vaj

A karfiolt rózsáira szedni, és egy edénybe enyhén sós vízben kb. 10 percig előfőzni. Majd leszűrni és félre tenni.

A vöröshagymát apró kockákra felvágni, a paradicsomot és a paprikát feldarabolni.
Egy edénybe olajat és vajat tenni, majd ha már eléggé felmelegedett elkezdeni benne párolni a hagymát. Közben hozzá adni a paprikát, majd a paradicsomot is. Ha már kellően megpárolódott megszórni egy pici pirospaprikával, jól összekeverni és felönteni vízzel. Ízlés szerint fűszerezni, jól kiforralni majd belekeverni a tejfölt. 10-15 percig lassú tűzön főzni.
Végül hozzá tenni az előfőzött karfiolt, óvatosan összeforgatni, majd lassú tűzön kb. 30 percig főzni. Közben többször megrázogatni, de keverni nem szabad, mert különben szétesik a karfiol.
Tálaláskor kínálhatunk mellé akár tésztát, galuskát, vagy éppen rizst.
Én Garganelli Olasz csőtésztával tálaltam.

2010. március 15., hétfő

Gombás szűzpecsenye bacon alatt sütve


Ennek a sültnek az alapötletét szintén Dömsödi Gábor receptje adta. Szeretem a szűzpecsenyét, de valahogy hajlamos vagyok rá, hogy túl sokáig hagyjam a sütőben, és így kicsit általában szárazabb lesz. Most viszont párperc elősütés után tettem be én is a sütőbe, és a végeredmény egy szaftos hús lett. Előző este bepácoltam, így jól átvette a fűszerek ízét. A gombás töltelék elég gyorsan elkészíthető, és a sütési idő sem vesz fél óránál több időt igénybe. Végül is nem bántam meg, hogy tegnap ezt tálaltam fel ebédre, mert nagy sikere volt.

1 db szűzpecsenye
1 cs bacon szalonna
50 dk gomba
1 db vöröshagyma
5 db tojás

őrölt fehérbors
kakukkfű
olívaolaj
margarin
1 ek liszt

A szűzpecsenyét megtisztítani a hártyás részektől.
Olívaolajat, sót, kakukkfüvet, és őrölt borsot ízlés szerinti mennyiségben jól összekeverni, majd beleforgatni a húst. Végül lefedni fóliával és pár órára hűtőbe tenni.

A gombát és a vöröshagymát megtisztítani, majd apróra felkockázni.
Egy serpenyőbe kevés olajat és margarint tenni, elkezdeni párolni a hagymát, majd hozzáadni a gombát is. Ízlés szerint sózni, borsozni és egy kevés kakukkfüvet is szórni rá.
Addig párolni, még az összes levét el nem párologja.
Ekkor rászórni a lisztet és egy kicsit együtt pirítani. Végül hozzáönteni három felvert tojást és jól összesütni. Végül a tűzről levéve, hagyni kicsit hűlni.

A hűtőből kivenni a bepácolt szüzet, és kb. másfél cm-es szeleteket vágni belőle. Kézzel egy kicsit mindkét felét megütögetni, ettől kicsit szétterül a hús.
Egy serpenyőbe pici olajat önteni, majd ha már elég meleg belehelyezni a húst, és mindkét oldalát kb. 2-3 percig elősütni. Kicsit hagyni kihűlni.

Végül a bacon szalonnára ráhelyezni egy szelet húst, majd megkenni tojássárgájával. Erre ráhalmozni a tölteléket és szépen körbecsavarni a szalonnacsíkkal.

Egy tepsit kikenni margarinnal, majd egymásmellé helyezni a kis tekercseket. Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél, 170 fokon sütöttem)

Ízlés szerinti körettel tálalni. Én sajttal töltött sült krumplival tálaltam.

Köszöntöm a Rendszeres Olvasóimat!!!!


Eljött ez a nap is, és vele együtt a 100. olvasóm is megérkezett!!!

Sőt, azóta még hárman bejelentkeztek rendszeres olvasónak, így sajnos nem tudom ki is volt a 100.-ik. Mivel nem szeretnék senkit sem megbántani, így név szerint nem emelnék ki senkit. Együttesen köszöntöm a négy utoljára bejelentkezett vendégemet.

Amikor egy évvel ezelőtt útjára indítottam ezt a blogot, még remélni sem mertem, hogy ilyen sok örömöt fog nekem jelenti. Azt pedig, hogy ilyen sokan kíváncsiak rám nap, mint nap, és megtisztelnek azzal, hogy rendszeresen meglátogatnak még álmaimban sem mertem remélni.

Most szeretném megköszönni a sok kedvességet, és figyelmet mindenkinek.

Külön is megköszönném az ÖSSZES RENDSZERES OLVASÓMNAK, hogy megtiszteltek a bejelentkezésükkel!!!!

További jó nézelődést, keresgélést a receptek között, és jó sütést-főzést kívánok MINDENKINEK !!!!!!

2010. március 14., vasárnap

Túrós-epres palacsintarolád


Lehet kicsit már unottan hangzik, hogy a "vacsoracsatában" láttam .....de ezt a receptet megint onnan lestem el. Imádok új ételeket elkészíteni, és amit meglátok ,és látok benne fantáziát, azt bizony napokon belül el is készítem. Ezzel a palacsintával is így voltam, meglátni és megszeretni. Dömsödi Gábor lepte meg vele a vendégeit, és ők nagyon dicsérték. Én sem tehetek mást, mivel valóban nagyon finom lett. Az ízesített túró, és az eper együttes íze isteni finom!!! A csokoládé mellyel a tetejét megcsorgattam, még csak finomabbá tette. Lehet kicsit több időt igényel az elkészítése egy sima palacsintáénál, de a végeredmény egy különleges desszertként kerül a tányérunkra.

liszt
tojás
tej
szénsavas ásványvíz
csipet só
pici cukor
olaj

Ezekből a hozzávalókból ízlés szerinti mennyiségben palacsintatésztát keverni és kisütni.
Én 8 db palacsintát sütöttem és a következő mennyiségű töltelékkel töltöttem meg.

Töltelék:

50 dk túró
40 dk eper
1 citrom reszelt héja
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor
porcukor

A túrót villával kicsit összetörni, majd ízlés szerint ízesíteni.
Az epreket vékonyan felszeletelni.

Egy hosszabb alufólia csíkot leteríteni, majd 4 db palacsintát egymásra helyezni, úgy hogy félig fedjék egymást.
A közepére egy csíkban rákanalazni az ízesített túró felét, úgy hogy a két szélénél pár centis üres tészta maradjon.
A túró tetejére pakolni a felszeletelt eper felét, majd a két szélén üresen maradt tésztát behajtani.
Ezután óvatosan a fólia segítségével feltekerni, úgy mint a rétest.
Végül a palacsintaroládot becsomagolni a fóliába, és a fólia két szélét jól összecsavarni.(úgy nézzen ki mint egy nagy szaloncukor)
Két ilyen rudat készíteni, majd egy tepsire helyezni őket.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 percig sütni. (én légkeverésnél 150 fokon sütöttem 30 percig)
A sütőből kivéve a tetején a fóliát felnyitni hogy ne párásodjon be alatta a palacsinta. Majd hagyni hűlni, és ha már csak langyos felszeletelni.
Tálaláskor porcukorral megszórni és olvasztott csokoládéval megcsorgatni.

2010. március 13., szombat

Paradicsommártás (v. szósz)


Nagyon finom húslevest főztem ma, tele sok-sok hússal. Így a leves mellé második fogásnak a főtt húst tálaltam fel paradicsommártással, és főtt krumplival. Gondolom már mindenki készített paradicsomból szószt, így inkább csak egy ötletnek szánnám a hosszú hétvégére. Én most sűrített paradicsomból készítettem, de nyáron a frissből még sokkal finomabb.

2 dl sűrített paradicsom(üvegest használtam)
2 ek liszt
olívaolaj
1 dl tejszín
víz

cukor

A paradicsomot vízzel jól elkeverni, hogy hígabb állagú legyen.
Az olajat feltenni melegedni, hozzáadni 1-2 ek cukrot és elkezdeni karamellizálni. Ha már kezd kicsit barnulni, beletenni a lisztet és kevergetve világos zsemle színű rántást készíteni. Kicsit hagyni hogy hűljön, majd a paradicsomot hozzákeverni. Visszatenni a tűzre és újraforralni, hogy besűrűsödjön. Közben ízlés szerint sózni, cukorral ízesíteni és hozzáadni a tejszínt is. Pár percig kevergetve főzni, hogy sima állagú, sűrű mártást kapjunk.
Főtt hús mellé krumplival tálalni.

2010. március 12., péntek

Körte tatin


Ezt a receptet még a TV-paprika egyik adásában Gordon Ramsay készítette el. Már akkor biztos voltam benne, hogy én is megfogom sütni, de idáig halogattam az időt. Ma a zöldségesnél nagyon szép körték sorakoztak a polcon és eszembe jutott ez a recept. Mivel leveles tésztám mindig van a fagyasztóba, sürgős esetekre, így nem is volt kétséges, hogy elérkezett az idő. Persze kicsit azért változtattam az eredeti recepten, de ez nem befolyásolta a sikert. Nagyon finom lett!!! Szeretem az ilyen gyorsan elkészíthető finomságokat, melyek aztán persze pillanatok alatt el is fogynak.


2 db körte
1 cs leveles tészta
12 db szegfűszeg
fahéj
4 ek cukor
2 cs vaníliáscukor
2 ek méz
5 dk vaj
rum

A körtéket meghámozni, majd kettévágni és a magházukat kivájni. A kivájt mélyedésbe beleszúrni a szegfűszeget.(3 db mindegyikbe) Ezután megszórni kívül-belül fahéjjal és vaníliáscukorral. Végül a körtéket beborítani a leveles tésztával, kicsit rálapogatni, majd körbevágni.

Egy serpenyőbe beletenni a cukrot, a megmaradt vaníliáscukrot, a mézet és elkezdeni karamellizálni. Közben hozzáadni a vajat is. Ha már szép barna színt kapott, beleönteni egy kevés rumot. 1-2 perc alatt jól kiforralni.

Egy tepsibe beleönteni a karamellt, majd belehelyezni a tésztával beborított körtéket. (a leeső tésztából kis golyókat formáltam és azt is mellé tettem.)
Előmelegített sütőben, közepes lángon készre sütni. (én légkeverésnél 170 fokon, kb. 10 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rögtön tányérra tenni és porcukorral megszórva tálalni.

Borsodó


A tegnap sütött rizskoch, másik kísérője természetesen a borsodó volt. Ez nálunk már elmaradhatatlan ha rizskochot sütök. Már többféle elkészítési formáját olvastam különböző szakácskönyvekben, de én már régóta így készítem. Gyorsan elkészíthető és nagyon finom.

3 dl édes fehérbor
1 dl víz
1/2 citrom leve
1 citrom reszelt héja
3 tk vaníliás pudingpor
15 dk cukor
1 cs vaníliás cukor
2 db tojás

A tojások sárgáját kikeverni a cukorral, a reszelt citromhéjjal, egy kevés borral és a pudingporral.
A maradék bort a vízzel, és a citromlével feltenni melegedni, majd állandó keverés mellett hozzáadni a tojásos keveréket.
Lassú tűzön addig főzni, hogy szépen besűrűsödjön.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd apránként állandó keverés mellett, kézi habverővel a mártáshoz keverni.
Rizskochoz mellé öntetként tálalni.

Csokoládémártás (öntet)


A tegnapi rizskoch mellé készítettem el ezt a mártást, vagy más néven öntetet. Tudom hogy általában vaníliás illik hozzá, de én most mégis inkább e mellett döntöttem. És valóban jó döntés volt, nekünk legalább is nagyon ízlett. Különböző felfújtak remek kísérője lehet, főleg ha valaki nagyon szereti a csokoládét minden féle formában elkészítve.

6 dl tej
1 cs csokoládé puding
5 dk étcsokoládé (85%-os)
1 cs vaníliás cukor
5-6 ek cukor
2 db tojás

A pudingport egy kevés tejjel és a cukorral simára keverni, majd hozzákeverni a tojások sárgáját is.
A csokoládét mikróban felolvasztani, majd ezt is belekeverni az előző keverékbe.
A maradék tejet feltenni melegedni, majd állandó keverés mellett belekeverni a pudingos-csokoládés-tojásos keveréket. Lassú tűzön kevergetve pár percig főzni, hogy besűrűsödjön.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd apránként kézi habverővel a pudinghoz keverni.
Rizskochhoz, felfújtakhoz öntetként tálalni.

2010. március 11., csütörtök

Rizskoch borsodóval és csokoládémártással


A Nőnapi ajándékként kapott tepsimet ma felavattam, és természetesen apa egyik nagy kedvencét, rizskochot sütöttem. Remekül működött a tepsi, szépen megsült benne a sütemény és egy mozdulattal már el is távolítottam az oldalát. Az alja éppen olyan mint a hagyományos tepsiké, így nyugodtan lehet rajta felvágni karc mentesen a süteményeket. Tehát jól vizsgázott, és ezt nagy megelégedéssel nyugtáztam. A rizskochot borsodóval szoktam tálalni, de mivel én csokiimádó vagyok, így csokoládémártást is készítettem hozzá. Ez volt a bőség zavara, és mivel nem tudtunk választani, így mindkettővel igaz külön-külön, megkóstoltuk. Palóclevest készítettem még ebédre, így nyugodtan süteményezhettünk.



1 l tej
1 dl tejszín
25 dk rizs
5 db tojás
10 dk margarin
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor
porcukor
citromhéj
mazsola

Egy edénybe tenni a tejet, a tejszínt, a margarin felét, 1 cs vaníliás cukrot, csipet sót, kevés porcukrot és a rizst, majd így együtt felforralni. Lefedni a tetejét. Ha már elkezd forrni, betenni az előmelegített sütőbe és közepes lángon készre főzni. (én jénai tálba teszem és a tetejével lefedem)

A tojásokat ketté választani és a sárgáját kikeverni a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű cukorral, és a pudingporral.
A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni.

A puhára főtt rizst egy tálba önteni, és hozzáadni a margarint, kicsit összekeverni hogy felolvadjon. Ezután beleönteni a cukros-tojásos keveréket, hozzáadni a reszelt citromhéjat, a mazsolát és óvatosan összekeverni. Végül apránként óvatosan belekeverni a tojások felvert habját.

Sütőpapírral bélelt tepsibe önteni, és előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.

Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni. Lehet mellé kínálni borsodót, vaníliamártást, vagy csokoládémártást.

2010. március 10., szerda

Nőnapi ajándékom!!


Tudom, nem ma van Nőnap, és nem is ma, hanem 8.-án kaptam ezeket a nagyon hasznos konyhai használati eszközöket. Az úgy kezdődött, hogy én is láttam az újságban, hogy csatos tepsi vásár lesz az egyik "multinál", de sajnos akkor nem tudtam elmenni. Nagy sóhajok mellett azért megjegyeztem, hogy remélem egyszer sikerül nekem is szert tennem egy ilyen tepsire. Aztán eljött a Nőnap, és egy csokor virág helyett egy nagyobb csomagot kaptam a férjemtől. Izgatottan bontottam ki, és nagy-nagy örömömre benne volt az úgy áhított sütőforma. Az örömöm még nagyobb lett amikor a benne elhelyezett, kis konyhai kütyüket is megláttam. Igaz ilyenekkel fel van szerelve a konyhám, még ha kicsit már kopottak is, de ezeknek az újaknak szintén nagyon megörültem. Köszönetképpen pedig holnap apa egyik kedvencét fogom megsütni, és ezzel fel is avatom majd az új tepsimet.

Egyszerű tepsis krumpli


Nem csak egyszerű, de gyorsan összeállítható és kiadós egytálétel készíthető így ebédre. Mindenki a saját ízlésének megfelelően tudja telepakolni minden finomsággal. Én most füstölt baromfi virslit, füstölt kolbászt, tojást és sajtot tettem a krumpli tetejére. Nagyon finom még, saját házi füstölésű sonkával, ami sajnos nekem most nem volt. De így is egy remek és kiadós ebéd kerekedett belőle. Friss salátával, vagy éppen savanyúsággal tálalható, és a siker nem marad el.



1 kg krumpli
5 pár virsli
füstölt kolbász (ízlés szerint)
4 db tojás
10 dk sajt
szerecsendió
ételízesítő
majoránna
margarin

A krumplit, a virslit és a kolbászt vékony karikákra vágni.
Egy tepsit kikenni margarinnal, majd a felkarikázott krumpli felét beleteríteni. Ízlés szerint fűszerezni, majd befedni a megmaradt krumplival. Szintén megsózni és enyhén megszórni a fűszerekkel. Elosztani a tetején a virslit és a kolbászt, majd fóliával lefedni.
Előmelegített sütőben puhára párolni. (kb. 50 perc)
A fóliát levéve, rácsorgatni az előzőleg felvert tojásokat, majd megszórni a reszelt sajttal.
Visszahelyezni a sütőbe, és szép pirosra sütni.
Savanyúsággal, vagy salátával tálalni.

2010. március 9., kedd

Az életem része vagy!!


Nem is olyan régen már megajándékozott ezzel a barátságát kifejező macikával Viki. Nagyon boldoggá tett vele, melyet most is szeretnék megköszönni neki.

Akkor még nem is sejtettem, hogy még mások így éreznek irántam, és egy kicsit az ő életükhöz is hozzátartozom, és szívesen jönnek hozzám. Ettől persze kicsit meg is hatódtam, és bevallom nagyon jólesett. Ezzel én is így vagyok, ők is hozzátartoznak a mindennapjaimhoz és nincs is olyan nap, hogy ne látogatnám meg őket. Igaz nem mindig kommentelek, de ott vagyok, és osztozom a konyhai sikereikben.

Nagyon szépen köszönöm Andi, Zsiri, Niki, Latsia, @ndre@, Andi-cuki, és Éva, hogy gondoltatok rám!!!!

Vadas zsemlegombóccal


Nagyon szeretjük a vadast, mégis olyan régen főztem már. Az igazi vadas állítólag marhahúsból a legfinomabb, de én kicsit óckodom tőle. Ezért most is sertéscombból készítettem el. Lehet kicsit macerásnak tűnik az elkészítése, de a végeredmény kárpótol érte. Nem szoktam előre bepácolni a húst, mert szerintem a főzési idő éppen elég ahhoz, hogy finom ízletes legyen. Természetesen zsemlegombóccal tálaltam. Nagy sikere volt, igaz lehet ez annak is köszönhető, hogy már régen került az asztalunkra.

6 szelet comb
3-4 db sárgarépa
1 db petrezselyem gyökér
1 nagy vöröshagyma

egész feketebors
3-4 borókabogyó
mustármag
babérlevél
pici ecet
liszt
pirospaprika
olaj
tejföl
mustár
2 ek kristálycukor

A vastagabb szelet húsokat egy edénybe tenni, majd hozzáadni a felkarikázott sárgarépát, petrezselyem gyökeret, és a vöröshagymát. Felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje. A fűszereket egy kis szűrőbe helyezni, és ezzel együtt tenni a vízbe. Sózni, és egy pici ecetet önteni hozzá (először csak nagyon keveset, és ha szükséges kóstolás után még pótolni).
Felforralni, majd a lángot mérsékelni és szép lassan puhára főzni.
Ha már teljesen megpuhult a hús, akkor kiszedni és félretenni.
Botmixerrel a zöldségféléket pépesíteni.

A lisztből és az olajból rántást készíteni, majd hagyni kicsit hűlni és megszórni egy kevés pirospaprikával. Ezután a rántáshoz adni a tejfölt és simára keverni .

Vissza tenni a tűzre a levet, majd ha már újra elkezd forrni, hozzáadni a tejfölös keveréket. Kézi habverővel simára keverni. Jól kiforralni és így főzni még tovább. Közben belekeverni az ízlés szerinti mennyiségű mustárt is.
A cukrot megkaramellizálni és felengedni egy kevés vízzel. Elkeverni hogy teljesen feloldódjon, majd ezt is a mártáshoz adni. Szintén jól összekeverni, és belehelyezni a hússzeleteket is. Még párpercig így együtt főzni.
Zsemlegombóccal tálalni.

Zsemlegombóc:

1 db zsemle
30 dk liszt
2 db tojás

őrölt bors
petrezselyemzöld
5 dk margarin
víz

A zsemlét apró kockákra vágni, és egy teflon serpenyőben megpirítani.
A lisztből, tojásból, sóból, borsból, apróra vágott petrezselyemzöldből, olvasztott margarinból, és vízből galuska tésztát keverni. Ehhez a masszához adni a ropogósra sült zsemlekockákat és jól összekeverni.
Egy edénybe vizet forralni, majd evőkanállal beleszaggatni a masszát. Megvárni még feljönnek a víz tetejére, majd mérsékelni a lángot, és párperc alatt készre főzni. (egy gombócot kivenni, félbevágni és így ellenőrizni hogy teljesen átfőtt-e)

2010. március 8., hétfő

Pillecukor


Wise Lady-nél találkoztam először a pillecukor recepttel, még akkor amikor ő elkészítette és közzé tette a blogjában. Már akkor motoszkált bennem, hogy el kellene készíteni, de mivel már kinőttünk a gyerekkorból,(szerintem ez egy gyerekeknek való csemege) csak halogattam. A napokban viszont Ördög Nóri a vacsoracsatában, éppen ezt készítette a vendégeinek, sőt szerintem éppen a Wise Lady receptje alapján. Már nem hagyott nyugodni, hogy valójában milyen is lehet, így ma elkészítettem. Természetesen a már említett recept alapján, és mindent pontosan betartva. Elmondhatom nagyon finom lett, a boltban kaphatónál sokkal finomabb. Fehér csokoládéba mártva, isteni volt, de a karamellizált változata is nagyon ízlett. Bátran merem ajánlani mindenkinek az elkészítését, és az eredeti receptnél akár a részletes képes beszámolót is meglehet tekinteni.



Hozzávalók (13x18 cm formához):

150 g cukor
50 ml víz
1 ek méz
8 g zselatin + 3 ek víz
csipet só
1 cs vaníliás cukor

A hempergetéshez:

1 ek keményítő
2 ek porcukor

Egy megfelelő méretű formát kibélelni folpac fóliával, és egy ecsettel jól bekenni olajjal.(én szilikonos formába tettem, melynek a mérete 10x22 cm)

Egy kisebb tálba beletenni a zselatint és a 3 ek vizet, majd jól elkeverni. (állni hagyni, még a szirup elkészül)

Egy lábosba tenni a cukrot, a mézet és a vizet, majd nagylángon felforralni, annyi ideig hogy elkezdjen habosodni. Ekkor kislángra venni és 3-4 percig, kevergetve még forralni.
A forró szirupból egy keveset a zselatinra önteni és robotgéppel jól elkeverni. Ezután hozzá adni a többi szirupot is, és alacsony fokozaton a robotgéppel 6-7 percig keverni. Végül a maximumra állítani a fordulatot és még 1-2 percig így keverni.
Ekkor már gyönyörű hófehér lesz a színe és elkezd felfelé kúszni a száron.

Ezt a habot egy jól megolajozott hablapáttal az olajozott folpackal kibélelt formába simítani. Tetejét szépen elegyengetni, majd szintén beolajozott folpackal befedni.
2-3 órára hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen.

Egy tálcán jól összekeverni a keményítőt és a porcukrot.

A hűtőből kivenni a megdermedt habot, és a tetejéről levenni a fóliát, majd a tálcára borítani.
Levenni róla a fóliát, és meghempergetni a cukros keverékben.
Egy ollóval szépen feldarabolni, és egy kicsit így is beleforgatni a cukorba.

Olvasztott csokoládéval tálalni, vagy láng felett megkaramellizálni.

2010. március 7., vasárnap

Nőnapi Köszöntő!!


Köszöntök minden hölgylátogatómat ezzel a hóvirág tengerrel NŐNAP alkalmából!


Kéri János:

Nőnapi köszöntő

Tavasz hajnalán
Róluk emlékezünk,
A nőkről, kiknek
Életünk köszönhetjük.

Ki mindent
Megtesz értünk, a nő,
Dajkál, ápol,
És felnevel ő.

Hálánk szálljon
Lányra, anyára,
Ki a családot
Összetartja.

Szépséges nők,
Jó asszonyok,
Kívánunk boldog,
Víg nőnapot.

Idézett vers, itt található:http://iqdepo.hu/dimenzio/11/11-08-21.html

2010. március 6., szombat

Diós-barackhabos palacsintatorta


Megint nem tudtam megállni, hogy ne készítsem el a tegnap látott Vacsoracsatában Csepregi Éva által készített desszertet. Persze nem teljesen lemásolva az ő receptjét, mert én a saját ízlésemre alakítottam át. A palacsintákat lekvárral jól megkenve, dióval jól megszórva tortaformában sütöttem meg. A tetejét viszont én is baracklekváros habbal koronáztam meg. Így nagyon finom szaftos lett, és a habtól különösen finom. Semmi extra nem kellett hozzá, mégis teljesen más, mintha csak a megszokott palacsintát ettük volna.



Palacsintához:

liszt
tej
tojás
csipet só
pici cukor
szénsavas ásványvíz
olaj

Ezeket a hozzávalókat, ízlés szerinti mennyiségben sima állagúra jól kikeverni, majd kisütni a palacsintákat. (az olajat a tésztába keverni, akkor nem kell olajozni a serpenyőt)

Töltelék:

darált dió
porcukor
vaníliás cukor
reszelt narancshéj
sárgabarack lekvár

Egy tortaformát kikenni margarinnal, majd belehelyezni egy palacsintát. A tetejét megkenni baracklekvárral és megszórni a cukros-diós keverékkel. Ráhelyezni a következő palacsintát, és szintén megkenni a lekvárral és megszórni a diós keverékkel. Így rétegezni addig ameddig majdnem teljesen megtelik a tortaforma.

Barackhab:

3 tojásfehérje
3 ek baracklekvár
5-6 ek porcukor

A tojásfehérjét robotgéppel elkezdeni felverni, közben kanalanként hozzáadni a cukrot. Ha már majdnem egészen kemény a hab, akkor kanalanként hozzáadni a lekvárt is. Tovább verni, még kemény hab lesz belőle. (hosszabb ideig kell verni, mintha csak sima habot készítenénk)
A tortaformába rétegezett palacsinta tetejére simítani a felvert kemény habot.
Előmelegített sütőbe helyezni, és alacsony hőfokon 45-50 percig szárítani a habot.(én légkeverésnél 70 fokon, 50 percig szárítottam)
Ezalatt az idő alatt a hab szép színt kap, és a töltelék is összesül egy kicsit.
A formában hagyni hűlni, majd felszeletelve tálalni.

2010. március 5., péntek

Tárkonyos-tejszínes csirkemell


A tegnapi céklás tésztához készítettem el ezzel az ízesítéssel a csirkemellet. Nagyon finom volt a tésztával is, de bármilyen más körettel, pl. krumplival, rizzsel is feltálalható. Gyorsan elkészül, így akár a hétvégi asztalra is kerülhet, és nem kell órákat a konyhában tölteni a tűzhely mellett.

4 db csirkemell
liszt
olívaolaj

ételízesítő
őrölt fehérbors
tárkony
3 dl tejszín

A csirkemellet besózni, és megszórni őrölt borssal, majd kicsit állni hagyni.
Egy serpenyőbe kevés olívaolajat hevíteni, és a lisztbe forgatott melleket belehelyezni. Lassú tűzön, mindkét oldalát 3-4 percig sütni, majd kiszedni és félretenni.
A fennmaradt pici olajba beleönteni a tejszínt, és ízlés szerint fűszerezni. (én nem sajnáltam belőle a tárkonyt) Jól kiforralni, majd vissza helyezni a melleket és lefedve még pár percig párolni. Közben a húst átfordítani, és ha már besűrűsödött a tejszín, lezárni alatta a lángot és még párpercig lefedve hagyni.
Ízlés szerinti körettel tálalni.