2010. január 2., szombat

Párolt káposzta.




 Télen igen sokszor készítek párolt káposztát a sült húsok mellé. Karácsonykor pedig elmaradhatatlan a sült pulyka mellől. Többféle párolt káposztát készítettem már pl. lila káposztából, fügével és almával ízesítettet, de talán legjobban mégis ez az egyszerű fejes káposztából készült ízlik a legjobban. Lehet azért, mert ez még a gyerekkori ebédek emlékeivel maradt fent. Nagyon szerettem a ropogósra sült kacsa mellé. Ennek a káposztának nagy előnye, hogy pl. már napokkal előbb elkészíthetjük, majd tálalás előtt csak fel kell melegíteni. Van hogy kissé eltúlzom a mennyiséget, és egy hadseregnek is elég lenne, olyankor egy jól zárható dobozban bekerül a fagyasztó. Lefagyasztva hetekig is eltartható, majd szobahőmérsékleten felengedve, azután pedig újramelegítve, már tálalhatjuk is.



Hozzávalók:

1 fej káposzta (közepes)
1 db vöröshagyma
2-3 ek olívaolaj

2-3 ek barna cukor (v. kristálycukor)
2 db babérlevél
köménymag (lehet őrölt is)
tárkonyecet
1,5 dl fehér bor



A káposztát szeleteljük fel vékony csíkokra, majd sózzuk és alaposan forgassuk össze. Ezután hagyjuk állni legalább harminc percet, majd alaposan nyomkodjuk ki a levét.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra.

Egy edénybe tegyünk olívaolajat, majd adjuk hozzá a barna cukrot és kezdjük el karamellizálni. Amikor már felolvadt és szép világos színt kapott, adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát. Kevergetve pároljuk pár percig, még a hagyma kicsit megfonnyad, majd adjuk hozzá az előzőleg alaposan kinyomkodott káposztát.

Ezután ízlés szerint szórjuk meg köménymaggal, tegyük bele a babérlevelet, ízlés szerint csepegtessük meg az ecettel, majd keverjük alaposan össze. Lefedve pároljuk addig még a káposzta kicsit összeesik. Ekkor öntsük fel a borral, majd keverjük össze, és lefedve, alacsony hőfokon kezdjük el párolni. Párolás közben néha óvatosan keverjük össze, és ha szükséges ízesítsünk utána.
Addig pároljuk még a káposzta szép színt kap, és még roppanós marad.

Tálaláskor az elkészült káposztát sültek mellé köretként kínáljuk.

6 megjegyzés:

  1. Gizi, ez nagyon fincsinek bizonyul biztos az is ugye?éhes is lettem, megyek is és felkutatok valami ennivalót, a nasit most hoztam Yasmintól ahhoz nem nyúlok az vacsi utánra van. Legyen szép estéd puszi Szia.:)

    VálaszTörlés
  2. Réka!
    Nagyon finom!! küldök neked belőle! Mi finomat sikerült felkutatnod??? Megyek benézek Yasminehoz, mi finomat fogsz nassolni.
    Jó éjszakát!!puszi

    VálaszTörlés
  3. Jaj de imádom! Nekem is ott figyel két fej lila káposztám a kamrába, meg kellene csinálni. Az a baj, hogy csak én szeretem a családban.
    Babérlevelet nem szoktam tenni bele, de ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  4. Andi!
    Én ha nagyobb mennyiséget csinálok, akkor adagokba lefagyasztom. Próbáld ki, és akkor kedvedre előveheted bármikor. Ugyanolyan finom lesz felengedés után is. A babérlevéltől pedig kap egy finom ízt.:)

    VálaszTörlés
  5. Le lehet fagyasztani? Én eddig nem mertem.

    VálaszTörlés
  6. Andi!
    Én mindig lefagyasztom, és szobahőmérsékleten hagyom kiengedni. Utána mikróba melegítem meg. Pont olyan finom mint frissen. Nyugodtan próbáljad ki.

    VálaszTörlés