2009. július 31., péntek

Sült hús paradicsommal és sajttal


Végre talán már sikerül a nyaralás miatt elmaradt teendőimnek a végére érni, és több időm jut a főzésre is. Már szinte elvonási tüneteim vannak, na de most gyorsan pótolni fogom. Ma egy igen gyors, de annál finomabb ebédet készítettem. Előnye hogy hamar elkészül, és a saját termésű paradicsomtól lett csak igazán finom.

szeletelt karaj
paradicsom
sajt
ételízesítő

szerecsendió
majoránna
bazsalikom
margarin
fehér bor

A hús szeleteket ízlés szerint befűszerezni, majd a margarinnal jól kikent tepsibe tenni egymásmellé. Minden szelet hús tetejére ráhelyezni egy vastagabb szelet paradicsomot. Ezután önteni alá egy kevés fehér bort, majd lefóliázni és előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt készre párolni. Ha már megpárolódott, a fóliát levenni róla, és jól megszórni reszelt sajttal. Aztán visszatenni a sütőbe, és szép pirosra sütni.

2009. július 30., csütörtök

Játék!

Gasztoboszi, és Ircsi hívott játékra. Nagyon köszönöm nekik, hogy rám is gondoltak.

Mi lenne az a tíz étel, amit akkor ennék, ha tudnám, hogy valószínűleg ez az utolsó 10?

Igen nehéz a dolgom, mivel sajnos mindent nagyon szeretek enni, na de gyorsan össze szedem a gondolataimat.

1. Csokoládé torta!!! Méghozzá egy egész.
2.Sült csirke mascarponés körtével.
3.Polip krumplival és zöldségekkel együtt grillezve.
4.Cukkini minden formában, és mennyiségben.
5.Tyúk húsleves jó sok zöldséggel és cérna metélttel.
6.Csülök pörkölt bográcsban elkészítve.
7.Rántott hús.
8.Spenót tükör tojással.
9.Grízes tészta, házi barack lekvárral.
10.Gyümölcs minden fajtája, csak jó sok legyen.

Én a következőktől szeretném megtudni, hogy ők melyik 10 kedvenc ételüket választanák ebben az esetben.




Ausztriai nyaralás 2.rész

Egy igazán kellemesen pihentető éjszaka, és egy kiadós reggeli után, útnak indultunk a betervezett következő állomásra. Ez pedig Mariazell volt. Igazán nagyon szép hely, gyönyörűen felújított templomával. Lehet ennek köszönhető hogy bent nem lehet fényképezni. A bazár sor tele mindenféle csecse-becsével. A szemben lévő hegyekre pedig csodálatos a kilátás. A felvonóval eljutottunk a hegy tetejére, ahonnan pazar volt a kilátás a környékre. Itt is eltöltöttünk egy szép napot, és reggel indultunk tovább.

Következő megállónk Salzburgban volt. Itt találtunk egy remek panziót, így a további napjainkat itt töltöttük, és innen mentünk kirándulni. Már a tavak mellett elvezető út is csodaszép, de a város, mely szinte semmit nem változik mióta ide járunk, mégis mintha minden alkalommal szebb lenne. A Főtér, a Vár, a nyüzsgő turistákkal tele város, újra és újra elvarázsol.
Kirándulásunk egyik színhelye Hallstatt volt. Végül is ennek a kis városkának a megtekintése volt a legfőbb úticélunk. A hegyekkel körbevett, a völgyben elterülő városka meseszép. Csodálatos utcái, gyönyörű házai, szinte mesébe illenek. A hegyen található Sóbányához felvonóval, és gyalogosan is ellehet jutni. Mi az erdei úton vezető gyaloglást választottuk, és igaz kb. 2 órát sétáltunk felfelé, de a kilátás és a látvány kárpótolt mindenért bennünket. Több helyen szépen kialakított pihenőket építettek és ezekben igen jó volt megpihenni. Egy egész napot az itteni barangolással töltöttünk el, és kellemesen el is fáradtunk.




2009. július 29., szerda

Ausztriai nyaralás

Nyaralásunk első állomása Sopronban volt. Hétvégén tartották meg a Páneurópai Piknik 20. évfordulóját. Mivel mi hétfőn érkeztünk meg a városba, még minden az ünneplés jegyében zajlott. A város tele volt az erre az alkalomra érkező turistákkal. Több helyen kiállítással emlékeztek meg erről az eseményről. Azoknak akinek(köztük nekem is) nem volt közvetlen érintettsége, annak ezek a képek szinte megrázóak. Én most ezekkel a képekkel kezdem a nyaralásról szóló beszámolómat.

Utunkat az Alpokon keresztül folytattuk, és a következő pihenőnk az Annabergen volt. Tavaly pont ebben az időszakban jártunk itt és akkor -4 fok volt. Ezért is ismételtük meg ezt a kiruccanást, mert az télies nyár volt. Most viszont csodálatos idő fogadott bennünket. Szikrázóan sütött a nap, éjszaka pedig kellemesen hűs volt. Az egész napi séta után, bizony nagyon jót aludtunk a hegyi levegőn.


2009. július 27., hétfő

Vége a nyaralásnak!!!!!


Köszöntök minden idelátogató kedves vendéget újra itthonról. Sajnos vége a nyaralásnak, pedig még szívesen eltöltöttem volna pár napot a csodaszép Ausztriai tájakon. Igaz már alig várom hogy a konyhámat ismét birtokba vegyem, és nekilássak a főzésnek. Igaz, nagyon jó volt hogy teljes kiszolgálásban volt részem, de ugye a jóból is megárt a sok, így holnaptól újra megosztom az idelátogatókkal a saját receptjeimet, és természetesen képes beszámolóval is szeretnék kedveskedni mindenkinek.

2009. július 20., hétfő

Búcsúzóul!!!!!


Egy órán belül útnak indulunk Ausztria felé. Salzburg környékét szeretnénk felfedezni. Tavaly nyáron már megtettük ezt az utat, de sajnos olyan rossz volt az idő, hogy pár nap múlva haza kellett jönni. A mostani előrejelzés viszont igen jó idővel kecsegtet bennünket. Már teljesen izgatott vagyok és alig várom az indulást. Már most hiányzik a konyha, de azért gondolatban majd sütök-főzök.

Szeretnék elbúcsúzni minden kedves idelátogatótól, és addig is jó recept válogatást kívánok!!! Nyaralás végeztével, hozom majd az új recepteket is. Mindenkinek további szép nyarat kívánok!!!

2009. július 19., vasárnap

Sárgabarackos-tejszínes quiche(kís)


Mivel semmi képen nem szerettem volna úgy elutazni nyaralni, hogy ne süssek még egy pitét, így gyorsan elkészítettem ezt a finomságot. Sajnos mire haza érünk már nem lesz barack, de majd a többi ezután érő gyümölcsöt fogom felhasználni. Megláttam ezt a receptet Max-nál , és tudtam ezt kell megsütni, és bizony nagyon jól tettem, mert mind egy szemig el is fogyott. Én annyit változtattam rajta, hogy vaníliás ízesítéssel és kicsit édesebbre készítettem el. Mi a kicsit savanykás ízzel ellentétben, inkább az édes felé hajlunk. Az elkészítési folyamat képekben illusztrálva megtalálható Max konyhájában, és már a gyönyörű képek is magukért beszélnek, és sütésre sarkalnak szerintem mindenkit.

Tészta:

25dk liszt
10 dk hideg margarin
1 mk sütőpor
csipet só
2-3 tk cukor
6-8 ek hideg víz

A tésztához való száraz anyagokat jól össze keverni, majd hozzá adni a margarint és robot géppel addig keverni míg a tészta jó morzsás lesz. Ezután állandó keverés mellett kanalanként hozzá adni a vizet, hogy egy lágyabb masszát kapjunk. Ezután fóliába csomagolni és fél órára hűtőbe tenni.

Gyümölcs előkészítése:

sárgabarack
3 ek cukor
2 cs vaníliás cukor

A barackot kimagozni és ketté szedni, majd egy teflon serpenyőben mindkét felét meggrillezni. Majd egy tányérra kiszedni és megszórni a vaníliás- cukros keverékkel.

Szósz elkészítése:

3 db tojás
1 dl főző tejszín
1 db tejszínes tömlős krémsajt
3-4 ek tejföl
2 cs vaníliás cukor
3 ek cukor
fahéj

A tojásokat kikeverni a cukorral, majd állandó keverés mellett mehet bele a sajt, a tejszín, a tejföl és a fahéj.

Összeállítás:

Egy torta formát kibélelni sütő papírral, majd a hűtőből kivett tésztát belelapogatni úgy hogy a peremét is befedje a tészta. Az alját megszurkodni villával. Ezután ráhelyezni egymás mellé a barackokat, és leönteni a szósszal.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 40-45 perc alatt készre sütni. Tetejét porcukorral meghinteni.

Lecsós máj


Tegnap lekvár főzés volt, így nem volt sok időm a főzésre.Így jött az ötlet, hogy májat készítek lecsósan. Ezt már úgyis régen készítettem, és most a friss paprikából, paradicsomból még sokkal finomabb is mint télen. Na meg ez már a saját termésem és ettől még finomabb. Sós vízben főtt krumplival, és tejfölös uborka salátával tálaltam.Még a lábost is kitöröltük utána, olyan finom lett.

0,5 kg sertés máj(lehet csirke is)
3 db paprika
3 db paradicsom
1 db vöröshagyma

ételízesítő
szerecsendió
majoránna
őrölt bors
pirospaprika

A májat és a vörös hagymát kockára vágni. A paradicsomot, és a paprikát felszeletelni.
A hagymát kevés olajon elkezdeni megfuttatni, majd hozzáadni a paprikát és kis idő múlva a paradicsomot is. Így párolni párpercig, majd mehet hozzá a máj. Ezután hozzáadni a fűszereket és készre főzni. Mielőtt lezárnánk a gázt még egy kis pirospaprikával megszórni, és jól összeforralni.

2009. július 18., szombat

Megint egy díj!!!!!


Megint kaptam egy díjat, melynek igen nagyon megörültem. Az örömöm főleg azért volt, mert egy olyan személytől kaptam akit egyáltalán nem ismerek. vagyis eddig nem ismertem, mert mostantól rendszeresen meglátogatom őt is. Yasmine Nagyon Köszönöm Neked!!!!!

Ezzel a díjjal már többen is kitüntettek, és nekik is nagyon megköszöntem. Nagyon nehéz döntés lenne kiválasztani 7 blogot a számtalan jobbnál-jobb közül, és így én továbbra is minden blog tulajdonosának odaadom szívem szerint, a sok munkájukért amit minden nap a receptjeik bejegyzésével töltenek.

2009. július 17., péntek

Barackos clafoutis


Megfogadtam hogy ebben a nagy melegben nem fogok sütni, de nem bírtam tovább. Itt mosolyogtak rám a tálból a szép érett sárgabarackok, és meleg ide vagy oda, nekiláttam megsütni Viki barackos pitéjét. Igaz kicsit változtattam rajta, mivel nem volt itthon a receptben szereplő keksz, ezért én babapiskótával és darált mogyoróval készítettem el. És a kezembe akadt a hozzávalók válogatása közben a mézes fűszer keverék, így abból is tettem bele. Na ez aztán végképp nem rontotta el, sőt isteni illat terjengett tőle a lakásban.

3 db tojás
2 dl tej
4 dk cukor
12 dk liszt
2 cs vaníliás cukor
mézes fűszer keverék
1 mk. sütőpor
20 dk babapiskóta
10 dk margarin
5 dk mogyoró
sárgabarack

A babapiskótát jól össze morzsolni és hozzá keverni a darált mogyorót, majd az olvasztott margarinnal össze gyúrni.(ha nem áll össze, pici tejet önteni hozzá) Egy torta formát jól kikenni margarinnal és belelapogatni a masszát. Előmelegített sütőben, közepes lángon 10 percig sütni.

Közben el lehet készíteni a tésztát.
A tojásokat kikeverni a cukorral, majd hozzá adni a mézes fűszer keveréket, és a sütőporral elkevert lisztet, majd állandó keverés mellett hozzá adni a tejet is.
A megsült piskótára önteni ezt a híg masszát, és a tetejét fél barack szemekkel kirakni.
Ezután mehet vissza a sütőbe, és kb. 30 perc alatt készre sütni.

2009. július 16., csütörtök

Cukkini lepény fűszeres tejföllel


Ebben a nagy melegben nem volt kedvem sok időt a konyhában tölteni. Így a jó hideg meggy leves mellé egy igen könnyű cukkini lepényt sütöttem. Most készítettem el először és kicsit aggódtam is hogy vajon milyen lesz, de mondhatom nem csalódtam benne. Aki a cukkinit szereti nem fogja megbánni ha kipróbálja ezt a receptet. Sajttal és fűszeres tejföllel tálaltam, és ez nagyon jól illett hozzá. Még a kaporral ízesített tejföl is megfordult a gondolataimban, de végül nem bántam meg hogy ezt a változatot készítettem el.

2 db cukkini
2 db tojás
3 ek liszt

ételízesítő
őrölt fehérbors
fokhagyma

A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszelni, és hozzáadni a tojásokat, a lisztet és az ízlés szerinti mennyiségű fűszereket.
Egy serpenyőbe egy pici olíva olajat önteni, majd bele tenni a masszát és ellapogatni, úgy hogy befedje az egész felületet. Ezt addig folytatni amíg a massza elfogy, ne legyen túl vastag. Mint az omlettet úgy kell megsütni. Ha készen van egy tányérra csúsztatni, és reszelt sajttal jól megszórni, majd ketté hajtani. Fűszeres tejföllel tálalni.

Fűszeres tejföl:

1 pohár tejföl
zöldségzöld


A zöldségzöldet jó apróra összevágni, majd hozzákeverni a tejfölt és a sót. Aki szereti még ebbe is tehet fokhagymát.
Tálaláskor ezzel jól meglocsolni a cukkini lepényt.

Meggyleves.


Igen meleg napnak nézünk elébe ma is, így gyorsan elkészítettem egy meggylevest, amit jól lehűtve fogok tálalni. Mivel ez az utolsó termés, és a belőle készült étel, így még sokkal finomabbnak tűnik számomra.

0,5 kg meggy
cukor
vaníliás cukor
1 dl tej
1 dl tejszín
1 dl édes vörösbor
reszelt narancshéj
fahéj
szegfűszeg
víz

A meggyet kimagozni, felönteni a vízzel és a tejjel, majd hozzáadni a cukrot, a fűszereket és puhára főzni.
Ezután leturmixolni, és visszatenni a tűzre. Állandó keverés mellett hozzáadni a tejszínt és a bort, majd jól kiforralni, de főzni már nem kell.
Lehűtve, jó hidegen tálalni.

2009. július 15., szerda

Sárgabarack dzsem

Végre beérett a sárgabarackom, így ma befőztem az első adag dzsemet!! Már alig vártam ezt a napot, de még álmomban sem gondoltam volna, hogy pont ma lesz ilyen meleg. Az idővel mit sem törődve nekifogtam a befőzésnek. Meleg az bizony volt rendesen, de az egyre megtelő üvegek ezt feledtették velem. Már a hűvösebb időre, és a sok finom süteményre tudtam csak gondolni. Most pedig már szépen ott sorakoznak a polcon, és várják a társaikat, aki szombaton követik őket. Akkor már nem dzsemesítővel készítem, hanem a régi jól bevált több órás kevergetős módszerrel. Így is finom, de annak azért mégis valahogy más az íze. Reménykedem hogy az időjárás akkor kegyesebb lesz hozzám.



Ma Dr.Oetker Dzsemfix Extra 2:1 dzsemesítővel készítettem el. A leírás szerint, betartva az utasításokat. Így sok időt spóroltam meg, és igazán finom lett a végeredmény.


2009. július 14., kedd

Sajtos rakott hús


Igaz ma nagyon meleg volt, de már az este eldöntöttem hogy ma ezt a húst fogom elkészíteni, és így még az időjárás sem tudott eltántorítani tőle. A melegért kárpótolt a finom ebéd, de azért legközelebb majd kicsit hűvösebben fogom újra az étlapra felvenni. Többféle hasonló receptem van, pl. ahol tejszínnel kell felönteni és úgy sütni, de nekem ez a változat marad mégis a kedvencem.

9 szelet hús
20 dk sajt
1 nagy pohár tejföl
liszt
tojás

margarin

Egy jénai tálat jól kikenni margarinnal.
A sajtot lereszelni.
A húst kiklopfolni és besózni. Kicsit állni hagyni majd a lisztbe, a felvert tojásba és a reszelt sajtba forgatni. A jénaiba egymásmellé helyezni, és a tetejét tejföllel meglocsolni. Erre jön a következő sor, és ezt addig folytatni, míg a hús el nem fogy. A tetejére tejföl kerüljön. Ezután lefóliázni, és előmelegített sütőben közepes lángon készre párolni.(kb 1 óra alatt) Majd a fóliát levéve a tetejét szép pirosra sütni.
Rizzsel, vagy krumpli pürével tálalni.

2009. július 13., hétfő

Meggyes-túrós Clafoutis (tejes pite)


Már többször sütöttem tejes pitét és nekünk mindig nagyon ízlett. Így nem is volt kérdéses, hogy még az utolsó meggy termésből ezt a pitét készítem el. Gyorsan össze dobtam, és alig vártuk hogy langyosra hűljön és minél előbb feltudjam szeletelni. Úgy belemerültünk az evésbe, hogy szinte alig maradt belőle. Na most a mérleg közelébe sem merek már menni, pedig még többféle gyümölcs érése most kezdődik és én sajnos nem tudok a sütésnek ellen állni.

50 dk meggy
20 dk túró
2 cs vaníliás cukor
13 dk rétes liszt
2 dl tej
3 db tojás
10 dk cukor
csipet só
fahéj
dió
margarin

A pite formát kikenni margarinnal.(én torta formában sütöttem)
A meggyet kimagozni, és szépen beleteríteni a formába.
A tojásokat kikeverni a cukorral, a fahéjjal és a túróval, majd hozzá keverni a lisztet is. Ezután folyamatos keverés mellett hozzá adni a tejet, és így is jól elkeverni. Tetejét megszórni apróra vágott dióval.
Végül óvatosan ráönteni a meggy tetejére, és előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(kb. 45-50 perc)

Fehércsokis málnás és meggyes krém



Ezt a finomságot a napokban láttam meg Trinity blogjában. Rögtön tudtam hogy ezt én is elfogom készíteni. Kicsit változtattam rajta, de ez a végeredményen mit sem változtatott. Tegnap még sikerült annyi málnát leszüretelnem, hogy egy kisebb adaghoz éppen elég volt. Ezért gondoltam hogy meggyel is kipróbálom és mindenki kedvére válogathat. Vendégeim voltak, és mondhatom nekik is nagyon ízlett.

20 dk málna(v. meggy)
5 dk cukor
20 dk fehér csokoládé
1 evő kanál tej
2,5 dl Hulala(növényi tejszín)
20 dk mascarpone
2 cs vaníliás cukor

Én fele-fele arányban málnát és meggyet használtam az elkészítésnél.
A málnát pépesíteni és szitán átszűrni hogy a magok ne kerüljenek bele.
A meggyet szintén pépesíteni, és cukorral ízesíteni hogy ne legyen túl savanyú.
A mascarponét jól kikeverni a cukorral.
A csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd hozzá adni a tejet, és jól elkeverni. Megvárni hogy éppen csak langyos legyen és a mascarponés krémhez keverni.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan össze forgatni a csokoládés krémmel.
Ezután poharakba rétegezni a pépesített gyümölccsel váltakozva.
Tetejét cukrozott mogyoróval megszórni, és hűtőbe tenni hogy jól lehűljön, és az ízek össze érjenek.

Csőben sült cukkini


Nagyon sok a cukkinim, így ezt kihasználva szinte naponta más változatban készítem el. Természetesen mellette húsételt is kell készítenem, mert a család másik fele ezt bizony nem nagyon díjazná. Igaz a megkóstolásig eljut a férjem , de neki ennyi elég is. Pedig szerintem egyik finomabb, mint a másik, és én nem tudom megunni. Lehet hogy vega leszek? Na azért talán egészen nem, de valahogy nagyon jól megvagyok úgy is hogy napokig nem eszem húst. A zöldségek jótékony hatásáról nem is beszélve.

1 db nagyobb cukkini
1 nagy pohár tejföl
20 dk reszelt sajt
margarin

ételízesítő
liszt
tojás

A cukkinit vékonyan felszeletelni, majd sózni és kicsit állni hagyni.
Ezután lisztbe, felvert tojásba és a reszelt sajtba forgatni.
Egy jénait jól kikenni margarinnal és a bepanírozott cukkinit egymásmellé helyezni. Ételízesítővel kicsit megszórni. Tetejét tejföllel jól meglocsolni, majd jöhet rá a második sor cukkini. Ezt addig ismételni ameddig a cukkini el nem fogyott. Végül a tetejét tejföllel jól megkenni, és lefóliázni. Közepes hőmérsékletű sütőben kb. 1 óra alatt készre párolni, majd a fóliát levéve szép pirosra sütni.

2009. július 11., szombat

Őszibarack krémleves barack darabokkal


Már alig vártam, hogy jó érett őszibarackot tudjak venni. Ma végre sikerült kifognom, jó érett volt és csak úgy illatozott. Gyorsan hozzá is fogtam egy krémleves készítéséhez. Igaz ma nem volt túl meleg, mégis nagyon jólesett ez a kissé lehűtött finomság.

10 db őszibarack
cukor
2 cs vaníliás cukor
0,5 l víz
2 dl tej
1 dl tejszín
1 dl édes fehérbor
reszelt narancshéj

5 db őszibarackot leturmixolni, majd hozzáönteni a vizet és a tejet.
Ízlés szerinti mennyiségű cukrot, és a vaníliás cukrot is hozzáadni. Ízesíteni még reszelt narancshéjjal.
Feltenni a tűzre és forráspontig főzni, majd hozzáadni a bort, a tejszínt, és így is kiforralni. Ezután levenni a tűzről és hozzáadni a többi felkockázott barackot.
Jól lehűteni és tálalni.

2009. július 10., péntek

Meggyes mascarponés torta


Ezt a tortát már elkészítettem a cseresznye szezonban, cseresznyével is de meggyel állíthatom még sokkal finomabb. Legalábbis nekünk jobban ízlett. Nagy előnye, hogy nem kell sütni, és lehűtve a nagy melegben a meggy hideg, kissé savanykás íze nagyon frissítő.

Meggy előkészítése:

A meggyet kimagozni, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tenni. Megszórni egy kevés cukorral, és kis margarin darabokat szórni a tetejére. 200 fokos sütőben párperc alatt készre sütni, majd hagyni teljesen kihűlni. A levét ami kisült belőle, lecsepegtetni.

Torta alap:

30 db babapiskóta
1 citrom reszelt héja
15 dk margarin
tej

A babapiskótát összemorzsolni, majd belereszelni a citrom héját. A margarint felolvasztani és a piskótához adni, majd annyi tejet önteni hozzá, hogy egy könnyen összegyúrható masszát kapjunk.
Egy tortaformát kibélelni sütőpapírral, úgy hogy a széleit is befedje, majd kézzel belelapogatni a piskótát, úgy hogy magasabb pereme legyen.
Ezután fél órára hűtőbe tenni.

Krém:

25 dk mascarpone
2 cs vaníliás cukor
porcukor

A mascarponét az ízlés szerinti mennyiségű cukorral simára keverni.

Összeállítás:

A tortaformából kivenni a piskótát és levenni róla a sütőpapírt, majd visszahelyezni a formába.
Ezután belekenni a mascarponés krémet.
A krém tetejére tenni a lecsepegtet meggyet, és a tetejét csokoládé darabkákkal jól megszórni.
Tálaláskor tejszínhabbal díszíteni.

Cukkinis-mascarponés Farfalle


A mai napom nem úgy alakult ahogyan az este elterveztem, így csak egy gyors ebéd főzésére volt időm. Mivel mindenképpen cukkini lett volna, így csak egy gyorsabban elkészíthető receptet kellett keresnem. Ezért erre a tésztára esett a választás, gyorsan elkészült és nagyon finom. Legközelebb gombával fogom elkészíteni, biztosan úgy is nagy sikere lesz majd.

50 dk Farfalle (lehet Penne is)
25 dk mascarpone
2 db cukkini
3 pár füstölt virsli(v. bármilyen sonka)
3 dl tejszín
2 db húsleves kocka
őrölt fehér bors
margarin
reszelt sajt

A virslit apróra felkockázni, majd a margarinon kicsit elősütni. Ezután hozzá adni az apróbb kockára vágott cukkinit, és együtt párolni. Amikor már megfelelően megpuhult, akkor hozzá adni a tejszínt, a mascarponét, a húsleves kockát és az őrölt borsot. Állandó keverés mellett addig főzni amíg besűrűsödik. Ha kell még sóval utána ízesíteni.
A tésztát bő sós vízben megfőzni, majd hideg vízzel leöblíteni. Pici olíva olajjal össze melegíteni.
Tálaláskor a tésztát tányérra tenni, és ráhalmozni a cukkinit, majd ízlés szerint reszelt sajttal jól megszórni.

2009. július 9., csütörtök

Ketchupos hús Viki módra.


A mai ebédünkkel tegnap találtam szembe magam Vikinél. Nagyon megtetszett a recept, így ma el is készítettem és igazán finom lett. A hús fűszerezésén változtattam egy kicsit, de különben minden a leírás szerint történt. Így a recept címébe is belecsentem a nevét, remélem nem veszi sértőnek. Rizzsel tálaltam, de szerintem a krumplipüré is megállná mellette a helyét.

6-8 szelet hús
3 ek mustár
3 ek ketchup
4 dl tejszín
1 dl víz

ételízesítő
őrölt fehérbors
bazsalikom
szerecsendió
kakukkfű
fokhagyma(ízlés szerint)
1 cs bacon szalonna
margarin

A tepsit vékonyan megkenni margarinnal, és egymásmellé helyezni a bacon szeleteket.
A húst a fűszerekkel ízlés szerint befűszerezni és a szalonnára tenni.
A tejszínt a vízzel(nekem sűrű volt a tejszín ezért tettem hozzá vizet is), a mustárral, a ketchuppal és a fokhagymával kikeverni, majd a húsra egyenletesen ráönteni.
Lefóliázni és előmelegített sütőben közepes lángon kb. 1 óra alatt készre párolni. Ezután a fóliát levéve szép pirosra sütni.

2009. július 8., szerda

Cukkinis tócsni kapor mártással


Ma megint egy új receptet próbáltam ki ami cukkiniből készült. Szerencsére igen jó a termés, így még sok finomságot eltudok készíteni belőle. Ez egy igen egyszerű étel, de annál finomabb. A kapor mártás igazán jól illett hozzá. Nagyon laktató, pár darabnál többet nem lehet megenni belőle. A zöldségfélét kedvelőknek külön ajánlom kipróbálásra.

3 közepes cukkini
3 közepes krumpli
4-5 ek liszt
2 db tojás
fokhagyma(ízlés szerint)
1/2 mk. szódabikarbóna
sóbors
olaj

A cukkinit és a krumplit nagy lyukú reszelőn lereszelni, külön tálba.
A cukkinit kicsit besózni, és állni hagyni egy kicsit, majd jól kinyomkodni.
Ezután összekeverni a krumplival, és a fűszerekkel, majd hozzáadni az egész tojásokat és végül a szódabikarbónával elkevert lisztet. És így is jól összekeverni.
Egy teflon serpenyőben kevés olajat felforrósítani, majd kanállal kis halmokat helyezni bele, és kicsit ellapogatni. Mindkét oldalát szép pirosra sütni.

2009. július 7., kedd

Málnás túrókrém.


Sikerült még egy adag málnát leszednem, mert már egyre kevesebb terem rajta. Igaz ősszel újra megajándékoz a terméssel, de sajnos az még igen messze van. Süteménybe már kevés lett volna. Viszont volt itthon túró és így málnás túrókrém lett a délutáni nassolni való. Jól behűtve, bizony jólesett ebben a melegben. A csokoládétól és a mandulától pedig még finomabb lett.

0,5 kg túró
30 dk málna
2 evő kanál tejföl
2 cs vaníliás cukor
cukor ízlés szerint
csokoládé reszelék
mandula

A túrót a cukorral és a tejföllel jól kikeverni, majd hozzá adni a málnát, és így is jól kikeverni.
A mandulát kicsit megpirítani.
A túrókrémet kis tálkába tenni, tetejét a csoki reszelékkel és a pirított mandulával megszórni, majd a hűtőben jól lehűteni.

Burgonya krémleves baconnal.


Ezt a receptet a tv-ben láttam, és ma el is készítettem. Szeretjük a krumplit, de most valami másra vágytam, nem pedig a hagyományos levesre. A bacon pedig még fel is dobta, nagyon finom lett tőle.

0,5 kg krumpli
1 db vöröshagyma
1 cs bacon szalonna
sajt
3 db húsleves kocka

szerecsendió
őrölt bors
tejföl

A bacont felkockázni és egy fazékban szép pirosra sütni, majd kiszedni a zsírjából és félre tenni.
A hagymát és a krumplit felkockázni.
A vissza maradt zsiradékba beletenni a hagymát és üvegesre párolni, majd hozzáadni a krumplit és jól összeforgatni. Felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje, és ízlés szerint fűszerezni. Puhára főzni, majd leturmixolni. Ezután visszatenni a tűzre, és állandó keverés mellett hozzáadni a tejfölt. Jól kiforralni, de főzni már nem kell.
Tálaláskor reszelt sajttal, és a kisütött bacon szalonnával tálalni.

Cukkinis-lecsós fusilli tésztasaláta


Szerencsére idén, jó sok cukkini terem a kertemben, így szinte naponta ebből készítek magamnak ebédet. Sok jó receptem van, és szeretném mindet megcsinálni. A fagyasztóba is kerül télire, de abból már a felengedés után, csak levest vagy húsok mellé köretnek párolt formában tudom elkészíteni. Ez a tésztasaláta, talán kicsit diétás, és ha nem lenne benne virsli akkor vegetáriánus ebédként is megállná a helyét. Nekem nagyon ízlett, és ajánlom mindenkinek kipróbálásra.

1 db cukkini
3 db paradicsom
1 db vörös hagyma
2 pár baromfi virsli
1/2 cs fusilli tészta

őrölt bors
bazsalikom
oregánó
olíva olaj

A cukkinit és a paradicsomot feldarabolni, a virslit felkarikázni.
A hagymát vékonyan felcsíkozni és az olajon kicsit megfuttatni. Ezután hozzá adni a cukkinit, majd ízlés szerint fűszerezni , és tovább párolni. Kis idő múlva mehet bele a paradicsom és a virsli, majd óvatosan néha megkeverni és puhára párolni. Vigyázni hogy ne nagyon főjenek szét a hozzávalók.
Közben a tésztát, sós vízben kifőzni, leszűrni és jól lecsepegtetni.
Ha mindkettő elkészült, egy mélyebb tálba óvatosan össze forgatni és rögtön tálalni.

2009. július 6., hétfő

Vasárnapi fagylaltozás!!!

Tegnap a nagy melegnek, és a hétvégének köszönhetően, úgy döntöttünk hogy elmegyünk Dunaföldvárra, és megkóstoljuk az idei év legjobb fagylaltját. Valóban nagyon finom, nemhiába kapta meg ezt a kitüntető címet. Habár a mester cukrász szerintem bármelyik fagylaltjával indulhatott volna a versenyben, mert mind megállta volna a helyét. Nagyon ritkán eszem fagylaltot, de akkor ragaszkodom a minőséghez, így olyankor ebbe a cukrászdába megyünk el. Megéri azt a kis utazást, kirándulást. Aki a 6-os fő úton közlekedik, és ott megy el a közvetlen az út mellett lévő fagyizónál, ne sajnálja az időt rá és álljon meg kicsit nassolni.

És egy kis kedvcsináló a finomságokból, a teljesség igénye nélkül!!!!






Mákos-meggyes-habos sütemény.


Ezt a süteményt már dióval is elkészítettem, úgy is nagyon finom, de nekem mákkal mégis jobban ízlett. Legközelebb a meggy helyett barackot fogok beletenni, gondolom úgy is kitűnő lesz majd. Gyorsan elkészíthető, és egy kiadósabb leves mellett, akár második fogásként is feltálalható.

15 dk mák
15 dk liszt
15 dk cukor
15 dk margarin
25 dk magozott meggy
4 db tojássárgája
2 dl tej
2 cs vaníliás cukor
reszelt citrom héj
fahéj
1 tk. szódabikarbóna
pici sütőpor
lekvár

Habhoz:

4 tojásfehérje
csipet só
1/2 citrom leve
10 dk porcukor

A margarint a cukorral habosra keverni, majd hozzáadni a tojássárgáját és így is jól kikeverni. Ezután hozzákeverni a mákot, a reszelt citrom héjat, fahéjat, a fele tejet és keverni tovább. Végül mehet bele a szódabikarbónás, sütőporos liszt keveréke, és a maradék tej. Még párpercig így is keverni, majd egy sütő papírral bélelt tepsibe önteni, és megszórni a magozott meggyel.
Előmelegített sütőben, közepes lángon készre sütni.

Közben a tojások fehérjét habbá verni pici sóval, majd hozzáadni a citrom levét és a porcukrot majd így is kemény habbá verni.
A készre sült tésztát kivenni a sütőből, és megkenni a lekvárral, majd a tetejére kenni a habot. Vissza tenni a sütőbe és még 5 percig így süti közepes lángon. Végül lekapcsolni a sütőt és hagyni még 20 percig bent a forró sütőben, hogy a hab megszáradjon.

2009. július 5., vasárnap

A Díj


Nagyon nagy öröm ért amikor a nyaralásból hazajövet először leültem a géphez és megnéztem a blogomat. Engem is megajándékoztak ezzel az elismerő díjjal. A meglepetésem csak akkor lett nagyobb, amikor pár nap elteltével is kaptam ebből a megtiszteltetésből.

Köszönettel tartozom érte:
KÖSZÖNÖM NEKTEK HOGY MEGAJÁNDÉKOZTATOK EZZEL A KITÜNTETÉSSEL!!!!!!!!!!!

Mivel már szerintem nincs is olyan blogtársam aki ne kapott volna belőle, így kissé megkésve már nem csak 7 személynek szeretném átadni, hanem mind azoknak akik naponta időt és energiát nem sajnálva írják a finomabbnál finomabb recepteket, és fényképezik az ínycsiklandó ételek és megosztják velünk is.

LEGYEN EZ A DÍJ, MINDEN KEDVES BLOGTÁRSAMÉ !! FOGADJÁTOK SZERETETTEL!!!!

Sült csirkecomb meggyel.


Volt itthon csirkecomb is és meggy is, ezért úgy döntöttem együtt sütöm meg a kettőt. Gyümölccsel már máskor is készítettem, de meggyel még nem. Sütés előtt mézzel ízesítettem, hogy ellensúlyozza a savanykás ízt, és így valóban nem volt savanyú, nagyon ízletes lett. Biztos hogy máskor is elfogom készíteni, és bátran merem ajánlani mindenkinek.

2 db csirkecomb
30 dk magozott meggy
1 dl fehérbor
szerecsendió
ételízesítő
majoránna
bazsalikom
kakukkfű

pár kanál méz

A combokat ízlés szerint befűszerezni, majd egy margarinnal kikent tepsibe helyezni.
Mellétenni a kimagozott meggyet, és megcsorgatni a mézzel.
Aláönteni a fehérbort (én Tokaji Furmintot öntöttem), majd lefóliázni és közepes hőmérsékleten készre párolni. Ezután levenni a fóliát, és a húsra is csorgatni egy kanál mézet. Vissza tenni a sütőbe és szép pirosra sütni.
Krumplipüré kiválóan illik hozzá.

2009. július 4., szombat

Kölcsönös ízek kóstoltatása a nyaralásunk alatt.

A nyaralásunk alatt a fürdés, és a kirándulás mellett természetesen maradt időnk a barátaink megvendégelésére a Magyar ízek kóstoltatására. Minden alkalommal készítek nekik Magyar ételeket. Most a gulyás levesre, lángosra és a rétesre jutott a választásunk. Ők még soha nem kóstolták ezeket az ételeket, csak hallottak róla. Bizony nagy sikere volt mindegyiknek. A levest egy jó nagy fazékban főztem, és azt hittem elsokalltam, de nem így történt, mind elfogyott és csak az üres fazék jelezte hogy ízlett mindenkinek. A lángos is kitűnőre sikerült, gyönyörűen megkelt, sajttal és tejföllel tálaltam, de sajnos a nagy evésben erről nem készült kép. A réteslapot készen vettem, és igaz kicsit vastagabb mint a hazai, de ennek ellenére ez is finom lett. Túróval töltöttem meg őket. Most azon töröm a fejem, hogy mit főzzek a következő látogatásunkkor.
Természetesen a vendég látóink is igyekeznek mindig valami helyi étellel kedveskedni nekünk. Érkezésünkkor tintahalas-rizottóval vártak bennünket. Ez az alsó képen látható, és kinézetre lehet nem a legszebb, de ízre annál finomabb volt. Finom Feta sajttal szórtuk meg. Elmaradhatatlan számunkra a mindennapi étkezést megkoronázni a koktél rákkal, és a fügével. Itthon is lehet ilyet kapni, de ott ez mégis más, sokkal finomabb. És természetesen az elmaradhatatlan grillezett hal!!! A házigazda ebben felülmúlhatatlan, remekül tudja elkészíteni, és nagyon finom salátákkal tálalta, ami sajnos a képekről megint lemaradt, mivel az ebédnek már nyoma sem volt mire a fényképezés eszembe jutott.



2009. július 2., csütörtök

Sütés nélküli málnás kocka


Rengeteg érett málna volt mire megjöttünk a nyaralásból. Már láttam is magam előtt, hogy ebből valami finomságot fogok készíteni. Sajnos a sütéshez ma sem időm, de még kedvem sem volt, így született meg ennek a süteménynek az ötlete. Gyorsan elkészült, és a délutáni nagy melegben igen jólesett a hűtőből elővenni és nassolni belőle.

Az alaphoz kekszet használni.

Krém:

7 dl tej
2 cs vaníliás pudingpor
cukor
málna
5 dl Hulala(növényi tejszín)

Egy közepes méretű tepsibe egymásmellé helyezni a kekszeket. (a kocka alakú a legjobb hozzá).

A pudingport felfőzni a tejjel és az ízlés szerinti mennyiségű cukorral, majd még melegen a keksz tetejére önteni.

A málnát folyóvízzel jól megmosni és lecsepegtetni, majd a puding tetején szépen elosztani.

A Hulalát kemény habbá verni, és a málna tetejére óvatosan rákenni, tetejét málna szemekkel díszíteni.

Párórára hűtőbe tenni, majd kockákra vágni és tálalni.

Kirándulás Splitbe és Trogirba.

Nyaralásunk alatt elmentünk kirándulni Splitbe. Csodaszép volt az út, és a város is elnyerte a tetszésünket. Az éghajlatának köszönhetően, igazi kánikulai meleg fogadott bennünket. Gyönyörű volt a tengerparti sétány, a régi ódon vár romok, és akinek kedve volt hozzá akár még az ókori katonákkal is fényképezkedhetett. A vár épségben maradt részeiben pedig megvásárolható volt minden a várossal kapcsolatos csecse-becse.

A hazafelé vezető úton tettünk egy kitérőt és megnéztük Trogirt is. Ez egy kisebb város, de igen barátságos, és nekünk talán emiatt jobban tetszett. Kicsit megpihentünk a tengerparti sétányon, és elnéztük a szép hajókat melyek szépen egymás után sorakoztak a hullámzó vízen.


Újra itthon!!!


Végre újra itthon vagyok, de lehet inkább úgy írnám hogy sajnos, mert jó itthon lenni, de szuper volt ez az elmúlt 10 nap is.
Horvátországba a barátainknál töltöttük ezt az időt, és mivel már régen találkoztunk így volt sok pótolni valónk . Szerencsére az idő is kedvezett nekünk, mert sajnos induláskor még igen csak bizonytalan volt, hogy milyen is lesz a nyaralásunk. De végül is nagyon jó idő volt. Kirándulásra és fürdésre is volt lehetőségünk. Időnk nagy részét Zadarban töltöttük, itt készült ez a pár kép is. A megérkezésről, és a háborgó tengerről, majd a nyugodt és barátságos oldalát is megmutatóról. Egy sétáról, ami az esti városnézésbe nyúlt. És persze nem maradt el a Magyar gasztronómia bemutatása sem, gulyással, lángossal, és rétessel kényeztettem el a házigazdáinkat. Ők pedig a saját konyhájuk ízeivel kedveskedtek nekünk. Ezekről majd külön bejegyzésben számolok be. Mostantól pedig vissza térek a saját konyhámba, és mivel a kert elhalmoz minden finomsággal lesz miből válogatni a főzéshez.