
A hétvégére mindenképpen tortát szerettem volna sütni, csak még az nem volt világos számomra hogy milyen is legyen. Aztán kicsit nézelődtem, receptek után kutatva, és a végén Ildikénél megtaláltam a kedvemre valót. Ő már sokszor elkészítette, én pedig mindig sóvárogva néztem. Most viszont úgy döntöttem, jöjjön aminek jönnie kell, és nekiláttam a sütésnek. Nagyon finom lett, igaz kicsit számomra macerás volt, de az íze kárpótolt a ráfordított időért.
Tészta:
Sütöttem egy 3 tojásos sima, és egy 6 tojásos kakaós piskótát a szokásos módon. Majd a kakaósat kétfelé vágtam, így lett meg a három lap a tortához.
Krém:
2 cs csokoládé pudingpor
15 dk kristálycukor
15 dk porcukor
5 dl tej
3 db tojás
0,5 dl rum
2 cs csokoládé pudingpor
15 dk kristálycukor
15 dk porcukor
5 dl tej
3 db tojás
0,5 dl rum
A tojások sárgáját a kristálycukorral, a tejjel és a pudingporral simára keverni, majd sűrűre főzni.
A tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verni, majd a már csak langyos főzött krémhez óvatosan hozzákeverni.
A tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verni, majd a már csak langyos főzött krémhez óvatosan hozzákeverni.
Szirup:
15 dk porcukor
2 dl víz
0,5 dl rum
15 dk porcukor
2 dl víz
0,5 dl rum
A vizet a cukorral felfőzni, majd a tűzről levéve hozzákeverni a rumot.
Szóráshoz:
10 dk mazsola
10 dk darált dió
10 dk mazsola
10 dk darált dió
A torta összeállítása:
Tálcára helyezni egy kakaós torta lapot, majd a sziruppal jól meglocsolni, és megkenni a krémmel. Tetejét megszórni a darált dióval, és a mazsolával. Erre jön a sima piskóta torta lap, és ezt szintén meglocsolni a sziruppal, megszórni a darált dióval és a mazsolával majd megkenni a krémmel. Befedni a maradék kakaós tortalappal és ezt már csak a sziruppal kell meglocsolni és a maradék krémmel megkenni.
Hűtőben másnapig pihentetni hogy összeérjenek jól az ízek.
Tálalás előtt tejszín habbal díszíteni és csokiöntettel tálalni.
Hűtőben másnapig pihentetni hogy összeérjenek jól az ízek.
Tálalás előtt tejszín habbal díszíteni és csokiöntettel tálalni.
Csokiöntet:
2,5 dl tej
2,5 dl víz
4 dk kakaó
1/2 cs csokoládé pudingpor
20 dk porcukor
0,5 dl rum
2,5 dl víz
4 dk kakaó
1/2 cs csokoládé pudingpor
20 dk porcukor
0,5 dl rum
A tejet, a vizet, a cukrot, a kakaót és a pudingport simára keverni, majd felfőzni. Ha már elég sűrű, akkor levenni a tűzről és belekeverni a rumot. Tálba önteni és a tetejét porcukorral megszórni, így nem bőrösödik meg.
Tálaláskor a torta szeletre csorgatni. Tejszínhabbal díszíteni.
Tálaláskor a torta szeletre csorgatni. Tejszínhabbal díszíteni.
















































