2009. február 28., szombat

Zöldséges rakotthús

Sokszor kénytelen vagyok egy kicsit diétázni, de olyankor is szeretek finomakat enni. Persze mindenképpen valami laktatót, ami persze egy diétába belefér. Ezt a zöldséges húst ilyenkor előszeretettel készítem el.

8 szelet pulyka mell(v. csirke)
1 kg mexikói zöldség
1 nagy doboz tejföl
2 db tojás
étel ízesítő
szerecsendió
majoránna
bazsalikom
kakukkfű
őrölt fehérbors

A húst sózni, borsozni, majd pici olíva olajon hírtelen mindkét felét átsütni.
A tepsit vékonyan kikenjük margarinnal és fele mexikói zöldséget beleterítjük kicsit megsózzuk.
A tejfölt a tojással simára keverjük és felét a zöldségre locsoljuk. Erre ráhelyezzük a hússzeleteket, majd ízlés szerint fűszerezzük. Befedjük a maradék zöldséggel, kicsit megsózzuk és meglocsoljuk a maradék tejfölös tojással. Fóliával lefedjük és 1 órára közepes hőmérsékletű sütőbe tesszük, puhára pároljuk. Ezután a fóliát levéve, még pár percre vissza helyezzük a sütőbe, de sokáig már nem szabad sütni , mert kemény lesz a zöldség.
A zöldséget fagyasztott állapotban használjuk fel.


Túrókrémes máktorta

Nagyon szeretem a mákot, süteménybe, de tortát nem szoktam készíteni vele. Na most eljött ennek is az ideje, mivel nagyon megtetszett ez a recept. És nagyon jó hogy kipróbáltam. Könnyű, finom tortát kaptam, amit csak nehezen lehet abbahagyni, mert nagyon eteti magát.

Omlós tészta:

10 dk cukor
20 dk margarin
30 dk liszt
2 db tojás
1 cs sütőpor

A margarint simára keverjük a por cukorral, majd hozzá adjuk a tojásokat és így is jól elkeverjük. Majd hozzá keverjük a sütőporral elkevert lisztet is. Torta formába sütő papírt teszünk és arra simítjuk rá a tésztát. Villával megszurkodjuk, majd előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.

krém:

3,5 dl Hullala(növényi tejszín)
2 dl víz
5 dk liszt
10 dk mazsola
10 dk darált mák
25 dk túró
2 cs vaníliás cukor
méz

1 dl tejszínt és 2 dl vizet felteszünk a tűzre, majd állandó keverés mellett belekeverjük a lisztet, mazsolát és a mákot. Felforraljuk és 5 percig főzzük. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A kihűlt krémet jól összekeverjük a túróval, vaníliás cukorral és mézzel ízlés szerint ízesítjük.
A megmaradt tejszínt kemény habbá verjük, és apránként óvatosan a krémhez keverjük.
A torta aljáról levesszük a sütő papírt, majd vissza helyezzük a formába és a krémet a tetejére simítjuk. Kis időre hűtőbe tesszük, majd a formát levesszük róla. Tejszín habbal díszítjük.

Narancsos karaj

Ma egy különleges receptet próbáltam ki. Egy fórumozó barátnőmtől kaptam, és párnap szemezés után úgy döntöttem elkészítem. Nem csalódtam , nagyon finom lett. Én különösen szeretem a gyümölccsel készült ételeket, és ez is kitűnő választás volt.

8 szelet karaj
4 db narancs
15 dk margarin
2-3 ek petrezselyemzöld
ételízesítő
őrölt fehérbors
1 narancs leve
1 dl víz

A húst kiklopfolni majd sózni és kicsit állni hagyni. A tepsit kikenni margarinnal. A megmaradt margarint kicsit megolvasztani és hozzákeverni az apróra vágott petrezselyemzöldet, 1 narancs reszelt héját, az őrölt borsot, 1 narancs kifacsart levét, 1 dl vizet, és ízlés szerinti mennyiségű ételízesítőt. Ebbe a pácba jól beleforgatni a húst és a tepsibe egymásmellé tenni. Fóliával lefedni és puhára párolni, majd a fóliát levéve szép pirosra sütni. Kiszedni a húst és a darabokra vágott narancsot beletenni a szaftba. Jól összeforgatni és kicsit még visszatenni a sütőbe.
Én 1 ek mézet csorgattam még a narancs tetejére.
Rizzsel tálalom.

2009. február 27., péntek

Körtés csokitorta


Szeretem az ilyen egyszerű és könnyen elkészíthető tortákat. Kis időráfordítással igazi finomság kerül az asztalra. A körte pedig különlegessé teszi. Ezt a gyümölcsöt az év bármely szakában könnyen betudjuk szerezni.

1 kg körte
13 dk liszt
12 dk cukor
2 ek kakaó
1/2 sütőpor
1/4 teáskanál szódabikarbóna
15 dk margarin
2 cs vaníliás cukor
2 db tojás
1 dl tejszín

A körtéket meghámozzuk és egy sütőpapírral bélelt tortaformába cikkekre vágva, egymásmellé helyezzük.
A hozzávalókat robot géppel jó alaposan kikeverjük, és a körte tetejére öntjük. Egyenletesen elsimítjuk rajta.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 40-45 perc alatt készre sütjük.
Még melegen egy tálcára borítjuk, úgy hogy a körte kerüljön felülre. A sütőpapírt ekkor óvatosan lehúzzuk róla.

Túró Rudi pötty


Ezt a kis nyalánkságot nem nevezném süteménynek, de talán itt van a legjobb helye. Túró Rudinak készült, de a végén kicsi pöttyök lettek belőle, de az íze a lényeg és nem a formája. Valódi különlegesség és állítom, hogy még jobb is mint a bolti. Főleg hogy tudom milyen hozzávalókból készült.

50 dk túró
2 cs vaníliás cukor
1/2 citrom leve
reszelt citromhéj
1/2 doboz tejföl (kicsi doboz fele)
2-3 ek porcukor
1 g zselatin
1 dl víz

A túrót villával jól összetörjük, majd hozzákeverjük a cukrot, citromlevet, reszelt citromhéjat és a tejfölt.

A vizet felforralni, majd levenni a tűzről és állandó keverés mellett feloldani benne a zselatint. Hagyni kihűlni, majd a túróhoz keverni.
Kis pöttyöket formálni belőle, majd párórára hűtőbe tenni.

Tortabevonó csokoládét megolvasztani és bevonni vele a pöttyöket.

Rudi formában is elkészíthető, de akkor folpack fóliára helyezni a túrós krémet, majd felcsavarni, és a széleinél fogva jól belecsavarni. Párórára hűtőbe tenni. Hűtőből való kivétel után, levenni a fóliát és megfelelő méretűre darabolni, és így forgatni bele a csokoládéba.
Kis ideig száradni hagyni, amíg a csokoládé megszilárdul rajta.

Krumplibundás hús


Ezt a hús panírozást egy kedves barát nőmtől Rozikától tanultam. Nagyon finom, kiadós húsit lehet így készíteni. Egy finom salátával tálalva kitűnő ebéd. Ellehet készíteni csirke, vagy éppen pulyka mellből is. A hús jó szaftos marad tőle, de nem szívja mégsem tele magát olajjal.

10 szelet hús
50 dk krumpli
6 db tojás
őrölt fehérbors
szerecsendió

A krumplit apró kockákra vágni és sós vízben puhára főzni. Leszűrni és krumpli nyomón áttörni, majd hagyni teljesen kihűlni.
Ha kihűlt ízlés szerint fűszerezni, és egyesével belekeverni a tojásokat.
A húst kiklopfolni és kicsit besózni, majd lisztbe és a masszába jól beleforgatni.
Lassú tűzön forró olajban szép pirosra sütni. Csak akkor fordítsuk meg ha az alsó fele már szépen megsült.
Mivel a panír lisztet nem tartalmaz, így liszt érzékenyek is nyugodtan elkészíthetik!!

Túró Rudi torta

Ezt a tortát saját magam kísérleteztem ki. Na nem kellet sokat kísérletezni, mert elsőre rögtön sikerült. Ettől aztán kedvet kaptam, és rendszeresen az asztalra kerül. Akár egy ünnep alkalmával is megállja a helyét.

Tészta:

8 dkg liszt
8 dkg cukor
1/2 sütőpor
1 dkg kakaó
2 db tojás

A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporos lisztet, kakaót, és a tojások felvert habját. Sütő papírral bélelt torta formában kb. 15 perc alatt készre sütjük. (én 28 cm-es formát használtam hozzá)

Krém:

15 dkg cukor
2 cs vaníliás cukor
1/2 citrom leve
2,5 dl Hullala (növényi tejszín)
50 dkg túró
1 dl tejföl
10 g zselatin
reszelt citromhéj

A cukrot a túróval, tejföllel,citrom levével és a reszelt héjával jól kikeverjük.
A zselatint 1 dl forró vízben simára keverjük, majd ha már csak langyos a krémhez keverjük.
A Hullalát kemény habbá verjük, és ezt is a krémhez keverjük.
A tésztáról levesszük a sütő papírt, és vissza helyezzük a formába. Rákenjük a krémet a tetejére, és 1-2 órára hűtőbe tesszük hogy a krém megdermedjen.
Majd kivéve olvasztott csokoládéval leöntjük. A csokoládét langyosan önteni rá és úgy forgatni hogy mindenütt befedje a krém tetejét. Kenni nem szabad mert húzza magával a krémet. Ezután visszakerül a hűtőbe tálalásig.

2009. február 26., csütörtök

Csirkecomb tejfölös zöldséges szószban

Ez a recept kicsit komplikáltnak tűnik első olvasásra, de elkészítése nem olyan macerás mégsem. Én csirkecombból készítem, de szerintem csirkemellből is finom, mivel így nem lesz száraz a csirkemell. Az íze pedig kárpótol bennünket a kicsit hosszabb elkészítési idő miatt.

4 db csirkecomb
1 nagy fej vöröshagyma
1 ek liszt
3 dl fehérbor
3 dl víz
3 dl tejföl
1 tk mustár
1/2 kg mexikói zöldség
ételízesítő
őrölt bors

A húst sózzuk, borsozzuk és olajon hirtelen fehéredésig elősütjük, majd félre tesszük.

A hagymát apróra vágjuk és a visszamaradt szaftba megfuttatjuk. Majd megszórjuk a liszttel, kicsit még pirítjuk, majd felöntjük a vízzel és a borral. Ízesítjük sóval és ételízesítővel, és addig kell főzni, amíg a hagyma megpuhul. Ekkor leszűrjük és a hagymát szűrőn át belepasszírozzuk a lébe. Majd beletesszük a húst, és szép lassan puhára főzzük.

Ha megpuhult kiszedjük a húst, és a mártásba belekeverjük a tejfölt , a mustárt és a puhára párolt mexikói zöldséget. Jól összekeverjük, majd a húst is beletesszük és még pár percig együtt főzzük.

A mexikói zöldséget előtte mikróba puhára párolom, és így keverem bele. Én Penne tésztával szoktam tálalni.

Cukkini krémleves

Az egyik kedvencem a cukkini. Már alig várom hogy a saját terméseimből tudjam különböző változatait elkészíteni. Tele van vitaminnal. Levesnek, párolva köretként egyaránt kiváló íz világot képvisel. Igaz hazánkban még kicsit idegenkednek a különböző elkészítési formáitól, de én mindenkinek ajánlom mert nagyon fincsi.

1 db cukkini
1 fej vöröshagyma
2 tojás
15 dk reszelt sajt
petrezselyemzöld
őrölt bors
bazsalikom
2 l víz
4 db húsleves kocka

A hagymát apróra vágjuk, és margarinon, megfuttatjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott cukkinit és együtt pároljuk. Megszórjuk a bazsalikommal, borssal és kicsit összeforgatjuk, majd felengedjük a vízzel. Beletesszük a húsleves kockát és ha kell még sóval ízesítjük. Puhára főzzük, majd leturmixoljuk.
Az egész tojásokat, a reszelt sajtot és a petrezselyemzöldet jól összekeverjük és állandó keverés mellett a szépen gyöngyöző levesbe csorgatjuk. Jól kiforraljuk. Leves gyönggyel tálaljuk.

Tojással gazdagított egyben sült fasírt

Szeretem a darált húsból készült ételeket, így a Stefánia vagdalt is a kedvenceim közé tartozik. Próbálom változatossá tenni, és mindig valami újat kihozni belőle. Az alap recept a régi, de új ízekkel, különböző kisebb változtatásokkal mégis csak valami más lesz, mint az eredeti megszokott íz világ. Ami nem változik az a formája.

50 dk darált hús
4 db főtt tojás
2 db egész tojás
1 db zsemle
ételízesítő
majoránna
őrölt bors
szerecsendió

A 4 db tojást keményre főzzük. A zsemlét beáztatjuk, majd jól kinyomkodjuk.
A darált húshoz nagy lyukú reszelőn hozzáreszelni a tojásokat, majd hozzáadni a zsemlét és ízlés szerint fűszerezni. Beleütni az egész tojásokat is, és jól összedolgozni. Kis cipót formálni belőle, és olajjal jól kikent tepsibe tenni. A tetejét is megkenni olajjal. Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.

Sajtos sült krumpli


Nagyon szeretem a krumplit mindenféle változatban. Azért hogy ne legyen unalmas, törekedem arra, hogy minél változatosabban készítsem el. Lehet sült, püré, rakott, saláta, vagy éppen levesnek elkészítve. Köretnek kiadós, laktató és kevés munkával kitűnő bármilyen hús mellé. Ez egy új recept, most készítettem el először, de azt már tudom, hogy nem utoljára. Nekem nagyon ízlett, mindenkinek a figyelmébe ajánlom.

1 kg krumpli
20 dk reszelt sajt
2 db tojás
3 dl főzőtejszín
ételízesítő
őrölt bors
szerecsendió

Egy tepsit jól kikenni margarinnal, és rákarikázni egy sor krumplit. Sózni, megszórni ételízesítővel, borssal és szerecsendióval, és sajtot reszelni rá. Így rétegezni ameddig a krumpli el nem fogy. Az utolsó sor tetejére csak a fűszerezés kerüljön.
A tejszínt simára keverni a tojással, és a krumpli tetejére önteni, majd reszelt sajttal megszórni. Fóliával lefedni, és kb. 1 órát közepes hőmérsékletű sütőben puhára párolni. Végül a fóliát levéve szép pirosra sütni.

2009. február 25., szerda

Virslis hentestokány

Nagy kedvencem a virsli. Igaz ilyenkor mindenkinek a szilveszter és a főtt virsli jut az eszébe. Lehet baromfi, pulyka, sertés, vagy éppen füstölt. Sokféle finomságot lehet készíteni belőle. Gyorsan készen van, és nagyon változatos. Ezt a receptet már többször elkészítettem, mert nagyon finom.

10 pár virsli
1 fej vöröshagyma
étel ízesítő
szerecsendió
majoránna
kakukkfű
bazsalikom
2-3 dl víz
1 pohár tejföl
1 evő kanál liszt
pár db csemege uborka

A vöröshagymát apróra vágni, és kevés olajon megfuttatni, majd rátenni a felkarikázott virslit. Ízlés szerint fűszerezni, és felönteni a vízzel. Puhára főzni. A lisztet simára keverni a tejföllel és besűríteni vele a virslit.
Az uborkát vékony csíkokra vágni, majd ezt is hozzá adni, jól összeforralni.
Én Penne tésztával tálalom.

Reszelt citrom héj


Nagyon szeretem a süteményekben a narancs és citrom héjának a kellemes ízét. Ezt télen szoktam összegyűjteni és a fagyasztóban tárolva egész évre megvan , nyugodtan tudom bármikor ízesíteni vele a süteményeket. Vékonyan meghámozom a gyümölcsöt, úgy hogy a fehér részéből ne kerüljön bele. Apró darabokra vágom, és a radiátoron megszárítom. Utána kávédarálón porrá őrlöm és lezárható üvegekben tárolom.

Konyha fortélyok.

Rántott sajtot úgy süthetsz a kifolyás veszélye nélkül, ha duplán panírozod(liszt-tojás, liszt-tojás), majd zsemle morzsa, és 20 percre mélyhűtőbe teszed, majd forró olajban gyorsan sütöd ki.

A pirospaprika úgy őrzi meg a színét és az ízét, ha pár db babér levelet teszünk a tartójába.

A fejes saláta ropogósabb lesz, ha felhasználás előtt műanyag zacskóba csomagolva 10-percre hűtőbe tesszük.

Vaníliás cukrot te magad is készíthetsz! Egy csavaros tetejű üvegbe tegyél por cukrot és a közepébe szúrjál bele egy vanília rudat, majd csavard rá a tetejét, és hagyd így állni 1-2 hétig.
Sokkal erőteljesebb lesz az íze, mint a boltban vásároltnak.

Alufóliába csomagolva hónapokig eláll az élesztő a fagyasztóba.Ha szükséged van rá, néhány órával felhasználás előtt vedd ki és szoba hőmérsékleten hagyd felengedni.

A diót ledarálva, bezacskózva, tedd a fagyasztóba.Használat előtt egy fél órával vedd ki, és hagyd, hogy magától szoba hőmérsékleten melegedjen fel.Utána rögtön használhatod.

Rántott sajtot úgy süthetsz a kifolyás veszélye nélkül, ha duplán panírozod(liszt-tojás, liszt-tojás), majd zsemle morzsa, és 20 percre mélyhűtőbe teszed, majd forró olajban gyorsan sütöd ki .

Ha sok sütemény megmaradt az ünnepekről, tegyük jól zárható dobozba és fagyasszuk le. Ha megkívánjuk, csak ki kell venni és szoba hőmérsékleten hagyni hogy szép lassan kiengedjen. Az íze még finomabb lesz, mert az ízek jobban összeérnek.

A rántott hús bundája nem szakadozik le ha a húst panírozás előtt szárazra töröljük, és bő forró olajban sütjük.

Jobban érvényesül a hagyma íze az ételben, ha nem apróra vágva, hanem reszelve tesszük bele.

Sokkal finomabb lesz a főtt krumpli, ha kevés tejet öntünk a főző vízbe.

Mindig sós vízbe tegyük fel a héjas krumplit, így nem fő szét .

Ha a linzertészta nyújtáskor ragad,tedd be 15 percre a mélyhűtőbe.

A főtt céklát könnyen lehet hámozni ha hideg vízbe mártjuk.

Gyorsabban megpuhul és ízletesebb lesz az alma ha a főző vizébe egy csipet sót teszünk.

A fekete bors erősebb, csípősebb mint a fehér bors.A fehér bors kevésbé csípős és enyhébben aromás ízű

Karalábéfőzelék húsgombóccal


Lehet hogy ez a főzelék első hallásra nem hozza meg igazán a kedvünket a főzéshez. Először én is csak szemeztem vele, de aztán úgy döntöttem jöjjön aminek jönnie kell, én bizony megcsinálom. Hát nem bántam meg, nagyon finom, és már többször az asztalra került.

2 db nagyobb karalábé
50 dk darált hús
2,5 dl rizs
2 db tojás
2 dl tejföl
ételízesítő
őrölt bors
szerecsendió
pirospaprika
3 ek liszt

A darált húst a fűszerekkel, a rizzsel, és a tojással jól összedolgozzuk, majd gombócokat formálunk belőle. Egy fazékba helyezzük és felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Sózzuk, ételízesítővel ízesítjük, és puhára főzzük.

A karalábét megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egy lábasba kevés olajat öntünk és beletesszük a karalábét, ételízesítővel megszórjuk, kevés vizet öntünk alá, majd puhára pároljuk.

Ha mindkettő megpuhult, a gombócokat kiszedjük és félre tesszük. Ezután összeöntjük a karalábét a húslével, és ameddig a rántás elkészül szép lassan főzzük tovább.

A lisztből és olajból világos színű rántást készítünk, és megszórjuk pirospaprikával. Kicsit hűlni hagyjuk, majd felengedjük egy kevés langyos vízzel, és berántjuk vele a karalábét. Állandó kevergetés mellett beletesszük a tejföl, és ha már sima állagúra kevertük, óvatosan belehelyezzük a gombócokat is. Újra forraljuk és párpercig még együtt főzzük.

Ananászos rizs

Sokat böngészem a diétás recepteket, mert sajnos néha szükségem van rájuk. Nagyon sok finomságot találtam, és természetesen ki is próbáltam őket. A diéta nem a koplalásról és az éhezésről szól. Lehet így is igen finomakat, és változatosakat enni. Egyik nagy kedvencem ez a rizs. Nagyon laktató, és valóban sokat segít a kilók legyűrésében.

1 cs rizs
1 kicsi tejföl
1 ek majonéz
1 mk mustár
1 doboz ananász
mazsola
1 marék dió
csipet só
pici édesítőszer
kurkuma
őrölt bors

A rizst a dobozon lévő leírás szerint puhára főzöm. Az ananász levét leszűröm. A többi hozzávalót jól kikeverem, majd hozzáadom az ananászt, és a rizst. 1-2 órát állni hagyom, hogy az ízek jól összeérjenek. Ellehet még készíteni gyümölcsös joghurttal is, de akkor nem kell bele a tejföl, és a majonéz.

2009. február 24., kedd

Húsgombóc leves


Nagyon szeretem ezt a levest, főleg tavasszal friss zöldségekből elkészíteni. Laktató, tele vitaminnal és könnyű a gyomornak. Akár diétás étrendbe is belelehet iktatni.

50 dk darált hús
2 marék rizs
4-5 db húsleves kocka
2 db sárgarépa
1 db zöldség
zöldségzöld
zellerzöld
30-40 dk borsó
3 l víz
só,
őrölt bors

A sárgarépát, zöldséget összedaraboljuk. A vizet egy fazékba tesszük, majd belerakjuk a zöldségfélét és a húsleves kockát. Majd felforraljuk, és szép lassan főzzük. Közben elkészítjük a gombócokat is. A darált húst összedolgozzuk a rizzsel, sóval, őrölt borssal, és kis gombócokat formálunk belőle. Ezután beletesszük a levesbe és szép lassan puhára főzzük. Ha szükséges még utána ízesíthetünk.

Magyaros gombócleves

Ha valami magyaros ízre vágyom ezt a levest szoktam elkészíteni. Igazi szép piros színe is a magyaros ételeket juttatja az eszembe. De jó is hogy megadatott nekünk ez az íz, és színvilág. Nélküle a magyar konyha elképzelhetetlen lenne.

2-3 db krumpli
10 dkg füstölt kolbász
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
pirospaprika
1 db tojás
liszt
petrezselyemzöld
ételízesítő
őrölt bors
majoranna
1 tejföl

A krumplit puhára főzni ételízesítős vízben, majd leszűrni, és a levet félre tenni, mert később még szükség lesz rá. A krumplit összetörni, és hagyni teljesen kihűlni.

A vöröshagymát apróra vágni és olajon megpárolni, belenyomni a fokhagymát, megszórni pirospaprikával és felengedni a krumpli főzőlevével. Majd vízzel pótolni, hogy elég mennyiségű levest kapjunk. Sózni, és lassú tűzön főzni.

A kihűlt törtkrumplihoz hozzáadni az apró kockára vágott kolbászt, a petrezselyemzöldet, a lisztet, és a fűszereket. Jól összedolgozni, hogy formázható masszát kapjunk belőle. Vizes kézzel kis gombócokat formálunk, majd a levesbe tesszük és kb. 10 percig főzzük. Ha a gombócok megfőttek állandó keverés mellett beleforraljuk a tejfölt.

Epres túrógombóc


Ezt a gombócot nyáron szoktam elkészíteni, amikor már dömpingje van az epernek. Kitűnő a gyümölcs és a gombóc íze együtt. Gazdagon meghintve vaníliás porcukorral, és tejföllel meglocsolva, nagyon finom.

50 dk túró
15 dk búzadara
3 tojás
zsemlemorzsa
margarin
eper

A túrót a búzadarával, a sóval és a tojások sárgájával jól összedolgozom, majd kb. 1 órát fóliával letakarva állni hagyom. Ezután felverem a tojások fehérjét kémény habnak, és óvatosan a masszához keverem. Vizes kézzel gombócokat formálok, amelyeknek a közepébe 1 szem epret teszek. Gyöngyöző vízben szép lassan készre főzöm.

A zsemle morzsát a margarinon szép barnára megpirítom, és a megfőtt lecsepegtetett gombócokat beleforgatom. Vaníliás porcukorral, és tejföllel tálalom.

2009. február 23., hétfő

Túró gombóc


Szeretjük a túrós ételek mindenféle változatát, így a gombócot is. Egy leves mellé kitűnő második fogásnak. És még az édesség utáni vágyunkat is csökkenti. Finom vaníliás-fahajas cukorral, és tejföllel jól meglocsolva kitűnő.

50 dk túró
15 dk búzadara
3 tojás
zsemle morzsa
margarin

A túrót, a búzadarát, sót és a tojások sárgáját jól összedolgozzuk és fóliával letakarva kb. 1 órát pihentetjük. Ezután a tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan hozzá keverjük a masszához. Vizes kézzel gombócokat formálunk belőle, és gyöngyöző vízben szép lassan készre főzzük.

A zsemle morzsát margarinon szép barnára megpirítjuk és a gombócokat beleforgatjuk.

Vaníliás cukros-fahajas por cukorral megszórjuk és tejföllel meglocsolva tálaljuk.

2009. február 22., vasárnap

Francia túrós pite


Ezt a sütemény Franciaországi nyaralásom alkalmával sikerült megkóstolnom, és a receptet megszereznem. Nagyon finom, és amikor megsütöm mindig annak a szép nyárnak az emlékei jutnak az eszembe. Nosztalgiázom ilyenkor, de anélkül is mindenkinek szívből ajánlom.

25 dk liszt
12 dk margarin
1 tojássárgája
1/2 cs sütőpor
5 dk cukor

Ezeket az anyagokat összegyúrni, majd 1/3 részét félretenni. A többit sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe tenni.

2 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj
mazsola
1 tojássárgája
50 dk túró
ízlés szerinti mennyiségű cukor
2 tojásfehérje habbá verve

Ezeket az anyagokat jól összekeverni, majd óvatosan hozzákeverni a felvert tojáshabot.
Ezt a túrós krémet a tészta tetejére kenni.

1 cs vaníliás pudingpor

Majd a vaníliás pudingport a tasakon lévő leírás szerint megfőzni, és még melegen a túró krémre kenni.
Végül a maradék tésztával berácsozni a tetejét.

Előmelegített közepes hőmérsékletű sütőben kb. 40 perc alatt készre sütni.

A tepsiben hagyni kihűlni, majd ízlés szerint felszeletelni. Tetejét porcukorral megszórni.

Rakott kukoricás hús


Ezt a receptet egy újságban találtam, és nagyon megtetszett már a kép is ami megjelent róla. Hozzáfogtam és elkészítettem. Nem csak kinézetre volt jó, de az íze is isteni. Egyszerű, gyors és kiadós ebéd lett belőle.

0,5 kg darált hús
1 db vöröshagyma
0,5 kg kukorica
3 dl főzőtejszín
4 db tojás
2-3 db sárgarépa
10 dk reszelt sajt
petrezselyemzöld
ételízesítő
ízlés szerinti fűszerek

A darált húshoz adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, petrezselyemzöldet, és az ízlés szerinti fűszereket. Sózzuk, és szórjuk meg étel ízesítővel, majd jól keverjük össze. Rakjunk egy közepes méretű tepsibe sütőpapírt, és erre tegyük rá a húst. Majd szórjuk a tetejére a kukoricát és kicsit sózzuk meg. A tejszínt keverjük össze a tojásokkal, sózzuk meg és felét öntsük rá a kukorica tetejére. Ezután vékonyra karikázott sárgarépával fedjük be, majd a megmaradt tejszínes tojást öntsük rá. Lefedve kb. másfél óráig pároljuk, majd a fóliát levéve szórjuk meg a reszelt sajttal és süssük szép pirosra.

Francia sajtos hagymaleves


Lassan itt van a tél vége, ami egyet jelent a náthás időszak kezdetével. Ilyenkor sűrűn szoktam elkészíteni ezt a levest.(a kép is egy régebbi tálaláskor készült) De nemcsak a vitamin tartalma sok, hanem még nagyon finom is.

5 dk margarin
3 nagy fej vöröshagyma
1 evő kanál liszt
2 dl főzőtejszín
2 l víz
4 db húsleveskocka
szerecsendió
őrölt fehérbors
15 dk reszelt sajt
levesgyöngy

A hagymát vékonyra lekarikázom, majd a margarinon szép halványpiros színűre dinsztelem. Ezután megszórom a liszttel, jól összekeverem és felöntöm a vízzel. Beleteszem a húsleves kockát és a többi fűszert és kb. fél órát főzöm. Majd leturmixolom és vissza teszem a tűzre, majd újra felforralom, és állandó keverés mellett belekeverem a tejszínt. Jól kiforralom, de főzni már nem kell.

Tálaláskor reszelt sajtot teszek a tányérba és arra merem a forró levest. Leves gyönggyel vagy félbevágott és szendvics sütőben ropogósra sütött zsemlével tálalom. Nagyon finom különleges ízt add a levesnek még a Camembert sajt is.

Gomba fasírt


Nagyon sokszor készítem ezt a fasírtot. Egy diétás ételeket tartalmazó oldalon találtam rá és rögtön ki is próbáltam. Nagyon nagy sikere volt, és azóta rendszeresen az asztalra kerül. Krumplipürével szoktam tálalni. De kiváló egy saláta is mellé.

50 dk gomba
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
15 dk zsemlemorzsa
2 db tojás
petrezselyemzöld
őrölt bors
szerecsendió
ételízesítő

A gombát húsdarálón ledarálom(vagy összeturmixolom), majd kicsit állni hagyom és végül jól kinyomkodom a levét. A hagymát, a petrezselyemzöldet apróra vágom és a gombához teszem. Ízlés szerint ízesítem, és hozzáadom a zsemle morzsát és a tojásokat is. Jól összegyúrom, majd gombócokat formálok belőle és zsemlemorzsába forgatom. Olajban kisütöm.

Sajt leves


Nagyon szeretem ezt a levest, mert gyorsan elkészíthető és különböző sajtokkal remek ízhatást lehet kihozni belőle. Sokszor a hétvégi ebéd levese, szakítván a megszokott húslevessel.

2 db tubusos krémsajt(vagy 4 db kockasajt)
10 dk reszelt sajt(lehet füstölt is)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
margarin
2 evőkanál liszt
2 l víz
3-4 db húsleveskocka
2 dl tejszín
őröltbors
szerecsendió

A hagymát apróra vágjuk és a margarinon üvegesre pároljuk, majd megszórjuk a liszttel és világos színűre pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a fokhagymát és felengedjük a vízzel. Ízlés szerint fűszerezzük, és addig főzzük ameddig a hagyma megpuhul. Ha már puha, leturmixoljuk. Vissza tesszük a tűzre és beletesszük a krémsajtot, és párpercig állandó keverés mellett még főzzük. Végül mehet bele a tejszín, amivel jól összeforraljuk.

Reszelt sajttal és levesgyönggyel tálaljuk.

2009. február 20., péntek

Tejszínben párolt göngyölt hús


Ezt a receptet a tv-paprikán láttam, igaz kicsit változtattam rajta, mivel ott Rénszarvas húsból készítették. Én természetesen ennek a húsfélének a beszerzésétől eltekintettem, és disznó, és pulyka húsból készítem el.Nem tudom az eredeti íz milyen lehet, de nekem a saját variációm nagyon ízlik.

8 szelet hús (disznó, pulyka..)
8 szelet bacon szalonna
8 db csemege uborka
2 dl víz
3-4 db húsleves kocka
só, őrölt fehérbors
szerecsendió
majoránna
bazsalikom
kakukkfű
3 dl főzőtejszín
1 ek liszt

A húst kiklopfolni és kicsit besózni. Majd ráhelyezni a bacon szalonnát, majd arra az uborkát. Felcsavarni, és margarinnal jól kikent tepsibe egymásmellé helyezni. Megszórni ízlés szerinti fűszerekkel. A vizet meglangyosítani és feloldani benne a húsleves kockát, majd kicsit összeforralni, és a fűszerezett hús alá önteni. A tejszínt elkeverni a liszttel és óvatosan a hús tetejére csorgatni. Lefedve puhára párolni, majd a fóliát levéve szép pirosra sütni.

Rizzsel, vagy krumplipürével tálalni.

Főzött fánk


Ezt a fánkot kitoló fánknak ismertem meg. Sajnos nekem már nem sikerült beszereznem azt a szerkentyűt amivel még a régi időkben a nagymama készítette. Így kicsit módosítva, kanállal szaggatom bele az olajba. A formája kicsit más, de az íze a régi és ez kárpótol mindenért.

15 dk liszt
2 dl víz
8 dk margarin
3 tojás
2 cs vaníliás cukor
csipet só

A vizet a margarinnal feltesszük a tűzre, és ha már elkezdett forrni hozzáadjuk a lisztet. Pár percig állandó keverés mellett addig főzzük míg teljesen elválik a lábas falától, és kicsit megpirul. Levesszük és még melegen belekeverjük a sót, cukrot és az egész tojásokat. Géppel jól kikeverjük, hogy sima állagú legyen. Az olajat közepes hőmérsékletűre melegítjük, és kisebb méretű gombócokat szaggatunk bele a tésztából kanál segítségével. Kislángon szép lassan 6-7 percig sütjük, közben átfordítjuk. Így nem szívja magába az olajat. Sütés közben szépen megdagad. Törlő papírra kiszedjük és még forrón vaníliás por cukorba meghempergetjük. Olvasztott csokoládéval megcsorgatjuk.

Szalagos fánk


Elérkezett a farsang ideje, ami egyet jelent a konyhában a fánk sütéssel. Emlékszem gyerekként finom vaníliás cukor illat terjengett ilyenkor a lakásban és alig vártam hogy kisüljön az első fánkocska. Ezt a szokást háziasszonyként is megtartottam és ilyenkor nekilátok a fánk sütésének.Az illat a fánk a régi, csak talán én használódtam el egy kicsit. Na nem baj, hát fánkra fel!!

1/2 kg liszt
2 dk élesztő
5 dk por cukor
5 dk margarin
2 db tojássárgája
1 dl rum
5 dl tej
csipet só

Az élesztőt kevés langyos cukros tejben megfuttatjuk. A lisztet tálba helyezzük, és a por cukorral, sóval összekeverjük, majd a közepébe egy mélyedést csinálunk. Ide beletesszük az olvasztott margarint, rumot, tojássárgáját és a felfuttatott élesztőt, és a tejet. Géppel jól megdagasztjuk(kikeverjük) hogy lágy, kalács tészta sűrűségű tésztát kapjunk. A tetejét liszttel meghintjük, és letakarva langyos helyen másfélszeresére kelesztjük. Ha megkelt lisztezett deszkára borítjuk, és ujjnyi vastagra kinyújtjuk. Fánk szúróval, vagy egy pohárral kiszaggatjuk. Ezután letakarjuk, és még fél órát így kelesztjük tovább. Majd közepesen meleg olajban kisütjük. Sütéskor először lefedve sütjük, majd átfordítás után már nem kell lefedni. Ettől a fánk szép szalagos lesz. Még forrón vaníliás por cukorral megszórjuk. Lekvárral tálaljuk.

2009. február 19., csütörtök

Sütőben sült rántott hús


Ez egy nagyon egyszerű és gyors formája a rántott hús készítésnek. Diétás, mert nem bő olajban van sütve, így nem szívja magába. De főként azért szeretem így készíteni, mert nem lesz tele az olaj szagával a lakás, és nem igényel nagy odafigyelést sem. Ez a mennyiség elfér egy gáz tepsiben.

8 szelet disznó hús (pulyka, csirke)
3 db tojás
liszt
zsemlemorzsa
10 dk sajt
olaj

A húst kiklopfolni, kicsit besózni és állni hagyni. Közben a sajtot belereszelni a prézlibe. A tojásokat felverni. A tepsibe sütőpapírt tenni, és majd erre helyezni a hússzeleteket.


A szokásos módon bepanírozni a húst, majd egymásmellé tenni őket a tepsibe. Mindkét oldalát ecsettel megkenni olajjal. Előmelegített sütőbe, közepes lángon, kb. 40-45 percig sütni. Amikor már szépen kezd pirosodni akkor átfordítana a másik felére. Majd készre sütni. Természetesen a sütési idő a hústól is függ. A vékonyabb szeletek előbb elkészülnek. Légkeveréses sütőben nem ajánlom a sütést, mert kiszárad a hús.

Tejszínes túrótorta


Ez a torta volt nálunk a nyár kedvence. Lehűtve, jó citromosan, vagy éppen eperrel megpakolva a tetején, nagyon finom desszert volt. Nem tudjuk megunni, akár naponta elfogyna belőle egy jó nagy szelet. Na de mi lesz akkor a kilóinkkal?? Így igaz elég sűrűn elkészítettem, de nem engedtem midig a csábításnak. Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek nem fog csalódni benne.


10 dk margarin
20 db babapiskóta
pici tej

A piskótát összemorzsolni és az olvasztott margarinnal, és egy pici tejjel formázható masszává gyúrni. Majd egy 28 cm-es torta formába sütőpapírt vágni, és erre rálapogatni ezt a piskóta masszát. 30 percre hűtőbe tenni. Ezután tálcára fordítani, lehúzni róla a papírt és visszatenni a formába.

2,5 dl hideg víz
1 cs vaníliás pudingpor

A pudingot a vízzel simára keverni, majd felfőzni és hagyni kihűlni.

25 dk túró
10 dk kristálycukor
1 citrom leve
1 cs vaníliás cukor

A túrót a cukorral, és a citromlével simára keverni, majd hozzákeverni a kihűlt pudingot is. Ha citromos krémmel készül mazsolát is teszek bele.

1 dl víz
10 g zselatin

A vizet felforralni, majd levenni a tűzről és állandó keverés mellett feloldani benne a zselatint. Ha már csak éppen hogy langyos, ezt is belekeverni a túrós krémbe.

5 dl Hullala (növényi tejszín)

A Hullalát kemény habbá verjük, és kis adagokban szintén a túrós krémbe keverjük.

Ezután a piskóta tetejére simítjuk. Tetejét citrom karikával, vagy eperrel díszítjük. Torta zselével leöntjük, amit leírás szerint készítünk el. Majd 2-3 órára hűtőbe tesszük.

2009. február 18., szerda

Alma torta


Ma úgy döntöttem, hogy egy nagyon egyszerű és finom tortát készítek . Lehet nem is torta, inkább pite, de nem is az elnevezés a lényeg, hanem az íze. És az bizony nagyon jó.



5 dk cukor
15 dk margarin
20 dk liszt
1 db tojás
1 cs vaníliás cukor
csipet só


Ezeket az anyagokat gyorsan összegyúrni, majd 30 percre a hűtőbe tenni pihenni.


Ameddig a tészta pihen, 4-5 db almát apró kockára vágni. Nem kell meghámozni így benne marad a sok vitamin.


A tésztát egy piteformába tenni, úgy hogy a széleit is befedje, majd 200-fokos sütőben halvány színűre elősütni.


Ha már szép színt kapott, kivenni a sütőből és rászórni a darabolt almát. És a következő szósszal leönteni.


1,5 dl főzőtejszín
3 db tojás
2 cs vaníliás cukor
10 dk cukor
reszelt narancshéj


Ezeket az anyagokat jól kikeverjük, majd óvatosan az alma tetejére csorgatjuk.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 perc alatt készre sütjük.

2009. február 16., hétfő

Kókuszkrémes muffin


Ma valami édességre vágytam, és olyat szerettem volna ami nem túl macerás és hamar elkészül. Végül erre a muffinra jutott a választásom. Valahol a netten találtam és kicsit tovább fejlesztettem, de nagyon finom, így gyakran megsütöm.

15 dk margarin
15 dk cukor
15 dk liszt
3 db tojás
1 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
1 tábla fehér csokoládé
2,5 dl tej
1/2 cs vaníliás pudingpor
kókuszreszelék


A pudingot megfőzni és még melegen belekeverni ízlés szerinti mennyiségű kókuszreszeléket, és hagyni kihűlni.


A margarint a cukorral jól kikeverni, majd hozzáadni a tojásokat, és így is jól kikeverni. A lisztet összekeverni a sütőporral és belereszelni a fele csokoládét, majd az előbbi keverékhez keverni. A muffin formába egy kanál masszát tenni, majd egy kanál pudingot, és befedni a maradék masszával.

Előmelegített sütőben közepes lángon 20-25 percig sütni.

Ezután felmelegíteni mikróban a maradék csokoládét és a muffinok tetejére csorgatni, színes tortadarával megszórni.

2009. február 15., vasárnap

Sajtos tejfölös sült csirkecomb


Reggel eldöntöttem ma csirke combot fogok sütni. Gyorsan előkaptam a jól bevált receptjeimet, és gyors keresgélés után, ezt a combot választottam. Még nem csináltam ilyet, de már többször szemeztem vele, na mostantól felvettem a kedvencek listájára.


4 db csirkecomb
8 dk liszt
1 teáskanál pirospaprika
majoránna, fehér bors, só fokhagyma
étel ízesítő
2 db vöröshagyma
1 nagy pohár tejföl
4-5 evő kanál olaj
15 dk sajt

Ezeket az anyagokat össze keverni, és beleforgatni a húst. A tepsit kikenni margarinnal és egymás mellé tenni a combokat. A maradék lisztet rászórni. Vöröshagymát karikázni rá, és megszórni reszelt sajttal. 1 nagy pohár tejfölt elkeverni az olajjal , és a húsra önteni. Lefedve puhára párolni, majd szép pirosra sütni