A leves mellé kókusz kockát sütöttem ma ebédre. Már nagyon régen sütöttem, pedig igen csak szeretjük. Mézes tésztával készült, így nem szárad ki olyan könnyen. Piskótából is szoktam készíteni, de így sokkal finomabb. Vendégeim is voltak, így még jobban örültem, mert volt mivel kedveskedni nekik. El is fogyott mind egy szemig, nemsokára ismételni fogom a sütését.Tésztához:
40 dk liszt
1 cs sütőpor
10 dk margarin
20 dk kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
2 db tojás
3 ek olvasztott méz
2 dl tej
A keverő tálba helyezni a hozzávalókat, a liszt és a sütőpor kivételével, és jó habosra keverni, majd ekkor kerüljön bele a liszttel elkevert sütőpor és így is jól kikeverni.
Egy közepes méretű tepsit kibélelni sütő papírral, majd beleönteni a masszát.
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 35-40 perc alatt készre sütni. A tepsiben hagyni még legalább 10 percig, utána kivenni és hagyni teljesen kihűlni.
Ha kihűlt ízlés szerinti méretűre felvágni. És a kakaós mázba, majd pedig kókusz reszelékbe forgatni.
Máz:
20 dk margarin
20 dk porcukor
3 ek kakaó
1 rumaroma
1 dl tej
A margarint felolvasztani, majd hozzákeverni a cukrot, a kakaót és apránként a tejet. Mérsékelt tűzön, állandó keverés mellett kicsit összeforralni. Majd levenni a tűzről és belekeverni a rumaromát is.
A kockára vágott tésztát egyenként belemártani, majd a kókuszreszelékbe jól megforgatni.
Akkor a legfinomabb, ha pár órát állni hagyjuk és az ízek jól összeérnek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése