2009. március 12., csütörtök

Citromos szelet

Ezt a receptet a nagymamámtól tanultam. Ő nagyon sokszor sütötte nekünk. Én is régen csinálom már, sőt mindent ugyan úgy mint ő, de olyan finomra soha nem fog sikerülni. Na azért így is minden morzsája elfogy, mert úgy eteti magát.

25 dk liszt
7 dk margarin
1/2 cs szalakálé(ármóni)
2 ek kristálycukor
1 egész tojás
1 dl tej

A margarint elmorzsoljuk a liszttel, és hozzáadjuk a cukrot, tojást, szalakálét és apránként a tejet.(lehet hogy nem kell mind bele)
Jól összegyúrjuk és kétfelé osztjuk a tésztát.

Egy közepes méretű tepsi hátlapjára helyezzük, és kicsit megszurkáljuk hogy ne púposodjon fel.

Előmelegített sütőben közepes lángon, szép világos színű lapokat sütünk.

Jó tanács!!!!! A sütő ajtajának a nyitásánál vigyázzunk, mert a szalakálétól erős, csípős levegő áramlik ki, de ez később a sütemény ízén nem érezhető.
Közben elkészítjük a krémet.

4 dl tej
4 púpozott ek liszt
2 cs vaníliás cukor
20 dk margarin
20 dk porcukor
citromlé

A lisztet simára keverjük egy kis tejjel, majd a forrásban lévő tejhez keverjük és sűrű krémet főzünk belőle. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Amíg a massza hűl, addig jól kikeverjük a cukrot és a margarin. Ezután kis adagokban hozzákeverjük a masszát, és ízlés szerinti mennyiségű citromlét. Addig keverjük, amíg könnyű habos krémet kapunk.

Egyik lapot tálcára helyezzük, és rákenjük a krémet, majd ráhelyezzük a másik lapot is. Porcukorral jól megszórjuk és éjszakára állni hagyjuk.

Másnap szeleteljük, amikor már jól megpuhultak a lapok és a krém íze is összeért.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése